bűzös bányagödrök, patkányok és szegénysori putrik képzete társul a magyar tudatban. Valószínűleg a kevesebb mint hatszáz keszegi szavazópolgárban is ezek a villanások rögzülhettek, amikor elutasították azt a beruházást, amely pedig kivételes anyagi forrásokhoz juttatta volna a falut. A térségben immár ötödször lángolt fel a kurucos dac, amelynek a tanulságai minden szereplő számára egyre inkább megszívlelendőek. Tanulság pedig bőven akad.
Az állam számára az, hogy egy rosszul tervezett beruházás akkor sem feltétlenül valósul meg, ha azt már sikerült keresztülnyomni az uniós döntéshozatali csatornákon. Most kapkodva formálódhat a „B” terv, a már meglévő létesítmények korszerűsítése, hogy ne menjen veszendőbe a megítélt 3 milliárd forintnyi EU-támogatás.
Az önkormányzatok felismerhetik, hogy Budapesttől Brüsszelig lehet ugyan fejlesztési forrásokért lobbizni, de ha egy választott testület a saját szavazóit sem tudja meggyőzni egy közösségi beruházás előnyeiről, akkor kár is kitanulni a pályázatírás fortélyait.
A zöld szervezetek megtapasztalhatták, hogy az uniós csatlakozás új politikai mozgásteret kínál a számukra. Kérdés, mit tanultak a bősi kudarcból, ahol a csőlátás, a közvélemény hangolása, a szakmai kérdés teljes átpolitizálása egyelőre kilátástalan zsákutcába vezetett.
A keszegi polgárok számára pedig alighanem az a tanulság, hogy nemcsak az a szemét, amelyik egy modern környezet-védelmi normák szerint megépített hulladéklerakóba bekerül, de az is, amelyik a forráshiányok miatt a faluban marad.
