Amikor az ötlet megszületett, azt hitték, jól szolgálja majd a brit érdekeket. Blair miniszterelnök javaslatára több mint két éve, 2001 késő nyarán iktatták be a királyi protokollba, hogy Bush amerikai elnököt állami látogatásra hívják meg, a „state visit” brit hagyományait őrző pompázatos ceremónia közepette. A királynő oldalán nyitott, aranyos hintóban vonulni a Buckingham-palotába – ez még a Fehér Ház ura számára is ritka megtiszteltetés. Annyira ritka, hogy (noha hosszú évek során Bush elődei többször is jártak Londonban) az utolsó amerikai „state visit” 1918-ban volt, amikor Woodrow Wilson elnök az első világháború végén meglátogatta II. Erzsébet nagyapját.
SEMMI SEM A RÉGI. Felesleges részletezni, milyen tektonikus erejű változások formálták át e két év alatt a kedden kezdődött és pénteken végződő Bush-vizit hangulatát és politikai hátterét. E változások miatt ötezer rendőr gondoskodik kedd reggeli érkezése óta Bush biztonságáról, aki az elnököt védő Secret Service 250 kipróbált ügynökének kíséretében lépett legmeg-bízhatóbb szövetségesének földjére. (Emberei előre közölték: a királyi udvar felejtse el a hagyományos nyitott hintót, biztonságosabb a páncélozott limuzin.) A brit rendőrség közben higgadtan győzködte a csütörtökre tervezett legnagyobb tüntetés szervezőit, hogy a Trafalgar-térre vonuló tömeg kerülje el a parlament épületét és a kormányzati negyedet.
Úgy tűnik: a vendéglátók megkönnyebbült sóhajjal üdvözlik majd, amikor az elnöki különgép, az Air Force One utasa péntek délután elhagyja Angliát. Hiszen maga a királynő volt kénytelen elutasítani a Secret Service kérését, hogy Bush miatt vegyék körül légvédelmi ütegekkel a Buckingham palotát. Hasonlóképpen: a belügyminiszter tagadta meg az elnöki testőröktől az igényelt diplomáciai mentességet.
A külsőséges epizódoknak van politikai mondanivalójuk is: megmutatják a két elit szocializációs eltérését és a két ország politikai légkörének markáns különbözőségét. Az igazi problémák és feszültségek mégis jóval fontosabbak e jelzéseknél. Az első a Bush látogatás időzítése. Miért tűzték ki az oly régen tervezett vizitet olyan időpontra, amikor az Blair és a brit érdekek szempontjából a legkellemetlenebb? A korábban oly népszerű Blair tekintélye rohamosan fogy és ez egyben a Munkáspárt politikai ütőképességét is lecsökkentette. Az ok: a kormányfő feltétel nélkül elkötelezte magát Bush iraki inváziója mellett, noha a háborút a brit közvélemény kétharmada és a Munkáspárt szavazóinak abszolút többsége is ellenezte. Ráadásul a közelmúltban az ellenzéki konzervatívok megoldották belső válságukat. Olyan új pártvezető került a toryk élére, aki hatékony riválisa lehet egy meggyengült Blair vezette Labournek a 2005-ben esedékes választásokon.
Az amerikai elnök így a Blair számára legkedvezőtlenebb pillanatban érkezett Londonba és ezt könyörtelenül ki is használta. A kényszerhelyzetben lévő brit kormányfő november 13-án kiállt Bush személye, a látogatás időpontja és az amerikaiak iraki politikája mellett. Az amerikaiak 14-én, egy nappal később gyökeres politikai fordulatot hajtottak végre: közölték, hogy 2004 júniusában kivonulnak Irakból, s az ügyek intézését átadják egy iraki kormánynak. Ennek a fantasztikus fordulatnak egyetlen célja lehet: a novemberi választások előtt néhány hónappal csökkenteni a Bush-kabinetre nehezedő nyomást, s növelni az elnök újraválasztásának esélyeit. Így hát tekintet nélkül a brit érdekekre, a látogatás és az iraki kivonulás bejelentése a Fehér Ház legszűkebb választási érdekeit szolgálja.
ACÉLOS HALOGATÁS. Ehhez képest politikai jelentőségét tekintve eltörpül az egyetlen téma, amelyben Blair valamiféle eredményre számíthat. Ez az acélvámok körüli küzdelem Washington és az Európai Unió között, amelyben Blair az európai érdekek közvetítője. A Bush-kormányzat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) határozatával szembeszállva 30 százalékos vámot vetett ki az acélimportra. A válasz: az EU általános vámretorzióval fenyegeti az amerikaiakat. Az acélháború megakadályozása az egyetlen konkrét ügy, amelyben Blair sikert várhatna. A látogatás befejezése előtt úgy tűnik: Bush az acélügyben halogató választ ad, most Londonban nem hoz olyan döntést, amely eltörölné az importvámot.
Egy nap alatt is sok minden történhet. Az általános hangulatra mégis jellemző az amerikai Time vezércikke, amely „egy fehér házi tanácsadóra” hivatkozva a következőket írja: „A Bush-vizit csak sérthette Blair és a britek érdekeit. Talán az lett volna a legjobb, ha az angolok leoltják a lámpát és úgy tesznek, mintha nem lennének otthon.”
