Példa nélküli vállalkozás a világtörténelemben az euró bevezetése. Egyetlen az euróhoz hasonló fizetőeszköz létezett korábban: az osztrák-magyar korona, amely ötven évig jól szolgálta a Monarchia fejlődését, jóllehet a jelenlegi maastrichtihez hasonló kritériumok nélkül. Csehszlovákia szétválásakor, 1993-ban a két függetlenné vált állam próbálkozott azzal, hogy megtartsa a csehszlovák koronát, de a kísérlet az eltérő gazdaságpolitikák miatt néhány hónap alatt kudarcba fulladt. Az eddigi közös fizetőeszközök terjedelme nem hasonlítható az euróéhoz: míg ezek csupán két független pénzügyekkel rendelkező állam fizetőeszközei voltak, az eurót már most tizenkét országban használják.
Kun János, a Transelektro-csoport elnöki tanácsadója
JOGOS ÓVATOSSÁG. Az euró eddigi története azt bizonyítja, hogy az új pénz nem általános gyógyír a gazdasági problémákra. Németország stagnál, de az euróövezet többi országában is lassult a gazdaság, s nőtt a munkanélküliség. Az eurót jelenleg nem alkalmazó három EU-tagországban – Nagy-Britanniában, Dániában és Svédországban – gyorsabb a növekedés és alacsonyabb a munkanélküliség, mint az euróövezetben. Bár nincs bizonyíték arra, hogy ennek a saját valuta használata az oka, jogossá teszi azt az óvatosságot, amelyet ezek az országok az euró bevezetésével kapcsolatban tanúsítanak, jóllehet, gazdasági teljesítményük nem lenne akadálya a csatlakozásnak.
A Magyar Nemzeti Bank tavaly nyáron vaskos tanulmányt jelentetett meg a témáról [Csajbók Attila-Csermely Ágnes (szerk.): Az euró hazai bevezetésének várható hasznai, költségei és időzítése; MNB Műhelytanulmányok 24.], és arra az eredményre jutott, hogy az euró bevezetése a GDP-t hosszabb távon évi 0,6-0,9 százalékponttal emelné. A számítás nem meggyőző. A tanulmány 0,50-0,75 százalékpont pótlólagos növekedést prognosztizál a külkereskedelem bővülése nyomán, ez a mérték azonban erősen függ attól, hogy a forintot a csatlakozáskor milyen árfolyamon váltják át euróra. Ha a kurzus túlságosan erős, akkor az import jobban bővül, mint az export, ami a GDP csökkenésével jár. A tranzakciós költségek mérséklődése következtében 0,2-0,3 százalékpontos emelkedést várnak, holott ez a tényező valójában nem növeli a GDP-t, mivel a bankoknál jövedelemkiesést okoz. A tanulmány nem szól arról, hogy egy gyors csatlakozás miatti megszorítások milyen növekedés-kieséssel járnak.
Az euró bevezetése, ha a forint átváltása euróra versenyképességet biztosító árfolyamon történne, kétségkívül haszonnal járna a magyar gazdaságnak. Csökkenne az árfolyamkockázat, a tranzakciós költségek, a kamatszínvonal. Megszűnne azonban az önálló monetáris és árfolyam-politika.
Tehát hosszabb távon érdemes csatlakoznunk az euróövezethez, de az már megfontolandó, hogy célszerű-e a lehető legrövidebb időn belüli belépést a gazdaságpolitika elsőrendű prioritásává tenni. Ha 270 forint körüli árfolyamon holnap lehetőség lenne bevezetni az eurót Magyarországon, azzal egyetértenék, de ezt az EU játékszabályai nem teszik lehetővé. A bevezetés előtt teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat. Ezeket annak eldöntésére alkották meg, hogy az euró indulásakor mely országok vezethetik be a közös pénzt, de – legalábbis a jelenlegi elképzelések szerint – változatlan formában fogják alkalmazni az újonnan csatlakozó országokra is.
A négy kritérium közül a hosszú távú kamatszínvonalra vonatkozó feltétel elérése várhatóan automatikusan megtörténik, és valószínűleg nem okoz majd problémát az árfolyammozgásra vonatkozó elvárás teljesülése sem. A GDP 3 százalékánál kisebb államháztartási hiány elérése ugyan nagy erőfeszítéseket igényel, és társadalmi feszültségekkel is járhat, de erre akkor is törekednünk kell, ha nem közvetlen cél az euró mihamarabbi bevezetésére, mivel ezt a stabilitási és növekedési paktum is előírja, s ennek teljesítése a kohéziós támogatások igénybevételének feltétele is. A legproblematikusabb az inflációs kritériumnak való megfelelés: a három legalacsonyabb inflációval rendelkező ország átlagos áremelkedését legfeljebb 1,5 százalékponttal meghaladó pénzromlás. Ez jelenleg 3 százalék alatti inflációt feltételez, elérése jelentős áldozatot követelne a magyar gazdaságtól a csatlakozás előtt.
E feltétel megalkotásakor valószínűleg az a cél vezette az EU döntéshozóit, hogy az eurót homogén inflációs környezetben használják. Ugyanis az Európai Központi Bank monetáris döntéseit az euróövezet átlagos inflációja alapján hozza, és ha az egyes országok áremelkedési üteme között jelentős az eltérés, nagyon nehéz, vagy nem is lehet az országok többsége számára kedvező monetáris döntéseket hozni.
A magyar döntéshozók számára azonban az inflációs kritérium teljesítése, úgy tűnik, más jelentőséget kapott. Úgy viszonyulnak hozzá, mint Tamino a próbatételekhez Mozart Varázsfuvolájában, aki ha teljesíti a próbákat, elnyeri Pamina kezét. Minél előbb, annál jobb, annál hamarabb itt a boldogság.
Az euró mielőbbi bevezetése mellett több érvet szoktak felhozni. Az egyik érv, hogy e lépésig a forint ki lesz téve spekulatív támadásoknak, s ennek csak a csatlakozással tudunk véget vetni. Nos, a forint megszűnésével valóban abbamaradnak a forint elleni támadások, de nem tartom törvényszerűnek, hogy addig a spekulációk kereszttüzében éljünk. Az utóbbi idők tapasztalatai alapján úgy tűnik, mintha a magyar monetáris politika egyenesen kiprovokálná a spekulációs támadásokat. Talán ezzel is azt akarják bizonyítani, hogy nem élhetünk euró nélkül? Tavaly ősz óta a forint mutatja a legnagyobb volatilitást a csatlakozó országok valutái közül, ami a magyar gazdaság állapotával nem indokolható. A magas volatilitás káros a gazdaságra, mivel a kalkulációt, a tervezést nehezíti. Higgadt, szakszerű árfolyam- és kamatpolitikával ennek elejét lehetne venni.
PRIORITÁSOK. A spekulációs támadásokban az is szerepet játszik, hogy az euró bevezetése prioritást kapott a gazdaságpolitikában. Ez egyrészt alapot teremt a „konvergencia-spekulánsoknak”, másrészt mintegy menlevelet ad az MNB-nek ahhoz, hogy az inflációs célokat a gazdaság számára káros eszközökkel – túlzottan magas jegybanki kamatokkal, vagy túlságosan erős forinttal – is teljesítse. Bár a jelenlegi helyzetben sem indokolt a merev inflációs cél meghatározása, az euróhoz való csatlakozást csak távlati célként megfogalmazó gazdaságpolitika ezt teljesen fölöslegessé tenné. A merev inflációs cél a jegybank hitelességét rontja, ami szintén a spekulánsoknak kedvez. Ha a meghirdetett cél maximum 4,5 százalék 2004 decemberére, s az infláció abban a hónapban 4,6 százalék, nyilvánvaló, hogy a jegybank vesztett. Míg ha a cél „a hosszú távon fenntartható árstabilitás elérése”, akkor néhány tizedszázalék nem érdekes.
Következő érvként azt szokták emlegetni, hogy minél később csatlakozunk az euróövezethez, annál felértékeltebb lesz a forint, az úgynevezett konvergencia-spekulánsok miatt. Ebben a gondolatmenetben véleményem szerint annyi az igazság, hogy létezik devizaspekuláció, s a spekulánsok között létezik csordaszellem. A „csorda” az utóbbi két évben jellemzően valóban a csatlakozó országok valutáinak felértékelésre spekulált, s a tömeges spekuláció általában önbeteljesítő jóslat. A júniusi sajnálatos monetáris események után a „csorda” az ellenkező irányba mozdult. Azt nem tudjuk, merre fog mozdulni holnap.
Kun János
A Transelektro-csoport elnöki tanácsadója
1991-1996. A Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője
1996-1999. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (illetve elődszervezete, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet) főosztályvezetője
1999-2001. A PSZÁF elnöki tanácsadója, majd tanácsadója
2001-2002. Az osztrák jegybank kutató közgazdásza
A Varázsfuvolában nem csak Taminónak kell kiállnia a próbát. Vele van Papageno is, akinek nem fűlik a foga az egészhez, ő csak egy nőt akar. Meg is bukik a próbán: túl sokat fecseg. Az istenek azonban megkegyelmeznek neki, és ő is elnyeri párját, Papagenát. Nem lenne érdemes inkább Papageno példáját követni?
A stabilitási és növekedési paktum ésszerűsége jelenleg vita tárgya az unióban. Különösen a rosszabb gazdasági helyzetben lévő országok nehezményezik, hogy nem növelhetik a költségvetési hiányt a gazdaság élénkítése érdekében. Az Egyesült Államokban például 4,7 százalékos deficitet terveznek. Ha az EU tagja lenne, ekkora hiány miatt naponta pellengérre állítanák, s ha tagja lenne az euróövezetnek, súlyos pénzbírságot kellene fizetnie. Lehetséges, hogy a paktumot módosítják, s ez hatással lehet a maastrichti kritériumokra is. Elképzelhető, hogy ha nem erőltetjük a minél gyorsabb csatlakozást, kevésbé szigorú kritériumok alapján is taggá válhatunk. Az sem kizárt, hogy bár a kritériumok formálisan változatlanok maradnak, politikai döntés születik az új tagországok felvételéről az euróövezetbe.
A valutaintegráció menetrendje szerint egy csatlakozni kívánó ország pénznemének két évet kell eltöltenie az ERM II. árfolyamrendszerben, ahol az a felvételkor meghatározott középárfolyam körül általában plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat. Ha le is mondunk arról a szándékról, hogy gyorsan bevezessük az eurót, előnyös lehet minél hamarabb csatlakoznunk az ERM II. árfolyamrendszerhez. Ekkor ugyanis valutánk védelmében szükség esetén az Európai Központi Bank is részt venne, ami növelné a forint iránti bizalmat. Az euró bevezetésére viszont ne tűzzünk ki határnapot!
