Schröder kancellár az újságírók előtt mosolygott, de azt sem tagadta, hogy a reformok áldozatokkal járnak.
Széles mosollyal lépett az újságírók elé Gerhard Schröder német kancellár múlt hétvégi neuhardenbergi sajtótájékoztatóján. „A megoldás kulcsa a pozitív energia” – filozofált jókedvűen az impozáns kelet-németországi kastélyban zárt ajtók mögött folytatott, háromnapos tanácskozás után. A kancellár természetesen nem holmi mélylélektani problémákat boncolgatott Joschka Fischer külügyminiszterrel és Hans Eichel pénzügyminiszterrel, abban azonban egyetértettek, hogy a stagnáló német gazdaság gondjain csak a pesszimista hangulat megtörésével tudnak javítani. Ezek ismeretében nem véletlen, hogy a kupaktanács a német büdzsé egyre nagyobb hiánya ellenére mégis az adóreform korábban félretett tervének folytatása mellett döntött, amit Schröder a „megújulás”, „reformok folytatása” és „jobb feltételek” sűrű hagnsúlyozása kíséretében jelentett be. A kancellár által sugárzott pozitív energia a piacnak szóló üzenet volt, amit az meg is érzett, a tőzsde már a rákövetkező nap rég nem látott magaslatokon zárt.
HALOGATÁS. „Nemcsak szükséges, de helyes döntés is az adóreform előrehozása. A döntés hatása annak a függvénye, hogy a végrehajtás elég erőteljes lesz-e, illetve sikerül-e előteremteni a büdzsé hiányának fedezetét” – értékeli a reformról szóló bejelentést Hartmut Fischer adószakértő. Az adóreform természetesen nem új keletű elképzelés Németországban. A Schröder-kormány már 2000-ben tervbe vette a terhek csökkentését, ám a megvalósítás a szokásos „megfontoltsággal” haladt előre – előbb a tavalyi árvíz okozta rendkívüli kiadásokra hivatkozva, az idén pedig minden különösebb hivatalos indoklás nélkül maradt el az ígért csökkentés.
A mostani döntés is csak annak következménye, hogy a negyedéves jelentések anynyira borús képet festettek a német gazdaságról, amire válaszul már a kormánypártok nem tudtak nem reformokkal válaszolni. A negyedéves gazdasági elemzések szerint ugyanis már nem csupán a tavalyihoz hasonló stagnálással, de valós recessziós helyzettel állnak szemben a németek. Ráadásul míg a világgazdaság egészében az év második felében már megindulhat a növekedés, addig Németországban attól tartanak az elemzők, hogy az erős euró megakadályozza majd a bővülést, mivel a belső kereslet visszaesése után a gazdaság egyetlen hajtóerejének számító exportfeltételeket is tovább gyengíti.
A monetáris irányítást befolyásolni nem tudó német vezetés mindezek után a belső kereslet élénkítése mellett döntött – ezt szolgálják a mostani adócsökkentési tervek, amelyek értelmében már 2004-től 19 százalékról 15 százalékra csökken a legalacsonyabb, és 48,5-ről 42 százalékra a legmagasabb kulcs mértéke a személyi jövedelemadónál. Az intézkedés következtében előzetes becslések szerint mintegy 25 milliárd eurónyi többlet marad a német adófizetők zsebében, amit a kormány reményei szerint fogyasztásra és beruházásokra fordítanak majd.
„A reformok néha fájdalmasak, de kifizetődnek” – mondta a kancellár a sajtó képviselőinek. Ez részben akár pénzügyminiszterének szóló üzenet is lehetett, hiszen Eichel előtt nem mindennapi feladat, az adócsökkentés fedezetének előteremtése áll, méghozzá épen akkor, amikor a német büdzsé amúgy is súlyos hiányokkal küszködik. A döntés bejelentésekor nem véletlenül tűnt erőltetettnek az optimizmus Hans Eichel arcán, hiszen a pénzügyminiszter koncepciója szerint először az egészségügyi reform, a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer átstrukturálása révén könnyítettek volna a költségvetés terhein, és csak ezt követően került volna terítékre az adócsökkentés, ami nem megtakarítással, hanem többletkiadással jár a tárca számára.
A döntés azonban megszületett, ennek megfelelően Eichel most ennek igyekszik új stratégiáját alárendelni. Az adóreform finanszírozási koncepciója még képlékeny: a szükséges források előteremtésére bizonyos állami támogatások megkurtítása, privatizáció és állami hitelfelvétel is felmerült megoldásként. A szubvenciók leépítésére már meg is kezdődtek a tárgyalások, ellenben a közgazdászok az elhamarkodott privatizáció hátrányaira, az ellenzék pedig az állam túlzott eladósodásának veszélyeire hívják fel a vezetés figyelmét.
ELLENZÉKI INTELEM. „Pártunk akkor hajlandó az adóreformról tárgyalni, ha a kormány a reform finanszírozására vonatkozóan is konkrét elképzelésekkel áll majd elő” – válaszolt Angela Merkel, az ellenzéki CDU elnöke a parlamentben Gerhard Schröder prezentációjára, hozzátéve, hogy háromszoros igennel támogatja a kormány által megfogalmazott célokat: az adócsökkentést, az államháztartás konszolidálását és a szubvenciók leépítését. Az ellenzék ennek megfelelően azt várja, hogy a kormány a megfogalmazott célok megvalósítására vonatkozóan is mutasson be tervezetet, olyat, amely már a konkrét lépéseket is tartalmazza. „Ha a kancellár nem képes ilyen javaslatokkal előállni, akkor itt az ideje, hogy távozzon” – fejezte be beszédét szokásos módján Merkel. A kereszténydemokraták támogatása mellesleg életbevágóan fontos a szociáldemokrata-zöld kormányzatnak, hiszen a berlini parlament felsőházában ők vannak többségben, ezen a plénumon pedig nem egyszer vérzett már el reformtervezet az egyetértés hiánya miatt.
Ráadásul az Európai Bizottság sem fogadta osztatlan lelkesedéssel a német döntést. Elvégre a fedezet nélküli adóreform azt is jelenti, hogy Németország immár a harmadik egymást követő évben nem lesz képes teljesíteni az eurózóna országaira kötelező stabilitási és növekedési paktumban előírt 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt, amit csak tovább ronthatna egy esetleges adósságfelvétel. Pedro Solbes a bizottság pénzügyekért felelős tagja az adócsökkentési tervekre reagálva bejelentette, hogy amennyiben jövőre a fentiek miatt nem teljesülnek a maastrichti kritériumok, Németország a továbbiakban nem számíthat Brüszszel támogatására. „A német költségvetés problémáinak megoldása valóban a növekedés lehet, ennek feltétele azonban a munkaerő-piaci és szociális reformok következetes végrehajtása. Ha Berlin csökkenteni akarja az adókat, akkor csökkentenie kell a költségvetési kiadásokat is, ami csak a szociális kiadások drasztikus megnyirbálásával lehetséges” – fejtette ki Solbes.
KOCKÁZTATTAK. A maastrichti kritériumok „rugalmas” értelmezésében mind a bizottság, mind az Európai Unió kormányai egyetértettek, ez a rugalmas értelmezés azonban a költségvetési hiány konjunkturális ingadozásokra visszavezethető részére vonatkozott. Az adócsökkentés következtében keletkező hiány tehát nem értelmezhető rugalmasan, az nyilvánvalóan szankciókat von maga után. A növekedés vagy fiskális szigor konfliktusában pedig Németország, egyelőre úgy látszik, a növekedést választotta. A két cél között közös nevezőként csakis a strukturális reformok szolgálhatnak, ezen a területen azonban egyelőre igen lassan foglamazódnak meg a német reformtervek.
