 |
Tavaly emlékeztünk meg Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulójáról. Vérzivataros történelmünk világszerte talán legismertebb magyarjáról hazájának szinte minden településén utcákat neveztek el, szobrai állanak a főtereken, a róla szóló nótákat ma is éneklik. A Zemplén megyei jogász, a XIX. századi reformkor vezető alakja megjárta az osztrák börtönt, s az első független magyar kormány miniszteréből a szabadságharc vezére, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, majd Kormányzó Úr lett. A forradalom bukása után pedig közel fél évszázadot élt száműzetésben. Neve máig él a nemzet emlékezetében, ám műveit, írásait jóformán senki sem olvassa.
Pedig érdemes lenne. Ezt igazolja a Kossuth gazdasági írásai című különösen szép kiállítású, példás tipográfiájú kötet, amely kellemes meglepetést okozhat az izgalmas korral és “Kossuth apánk” közgazdasági és – mai szóval – gazdaságpolitikai nézeteivel megismerkedni szándékozóknak. Elismerés illeti szép munkájáért a szerkesztőt, Bekker Zsuzsát és munkatársait: Frenkel Gergelyt és Szarka Juditot.
Kossuth számos cikke a liberális Pesti Hírlapban jelent meg, abban az újságban, amelyet a rendkívüli publicisztikai készségű, tehetséges hírlapíró – mert az is volt – a politikai közvélemény-formálás fontos eszközévé tett.
A VÉDELEM IGÉNYE. E cikkei is demonstrálják, hogy Kossuth az államférfi, az élesen vitázó forradalmár, aki az ország modernizációját sürgős és fontos feladatnak tartotta, gazdasági gondolkodóként is jelentőset alkotott. Világosan látta, hogy hazája politikai függetlenségének feltétele az önellátó nemzetgazdaság, a nemzeti ipar; az ipart pedig védővámokkal, Védegylettel óvni kell. “Magyarország gazdag és boldog lehetne, ha csak annyit gyártana, mennyit maga fogyaszt, ha a munkának és szorgalomnak ezen áldott fokára felvergődhetnék” – írta 1843-ban. A gazdasági önállóság érdekében küzdött az egyetlen magyar tengeri kikötő, Fiume és a hozzá vezető vasút kiépítéséért. Tengerhez magyar! el a tengerhez! címet adta egy 1836-os vezércikkének. A szívén viselte – mai szóval – az infrastruktúra fejlesztését. A vasút kiépítése mellett így érvel: “késő ősszel Debrecenből Pestre utazni oly szörnyű vállalat, minőt kevés ember mer, ha pedig (mégis) köteles, úgy előbb elrendezi házi dolgait, még végrendeletet is csinál, s könnyes szemmel vesz búcsút családjától”. A “tudásalapú társadalom” korai harcosának is tekinthetjük. “A közoktatási ügy hazánkra nézve valóságos életkérdés” – állítja. “Kevés az intelligentia közöttünk – panaszolják nemzetünk legjobbjai, pedig rég írva van, hogy kiművelt emberfej a nemzeti kincsek legnagyobbika” – írja 1841-ben. S a közoktatásügyi reform mellett így érvel: “függetlenség, demokratia, köz-művelődés e három eszme, melyhez hazánk állami léte, biztonsága, virágzása kötve van, egymást kölcsönösen feltételezi. Miként remélhessük, hogy hely legyen nemzetünk számára fenntartva az európai államcsaládok kerek asztalánál, ha az európai kultúra tényezői között meg sem jelenünk” – teszi fel már az emigrációban a ma is időszerű kérdést.
Kossuthnak Batthyány első felelős kormányában mindössze 1848 márciusától szeptemberéig betöltött pénzügyminiszteri tisztségében számos fatális gonddal kellett megküzdenie. “A pénzügyminiszternek, midőn üres kincstárat veszen át, s minden éjjel azon gond kíséri ágyába, hogyan fogja a legközelebbi hetek költségeit fedezni, talán az volna a kötelessége, hogy minden új kiadás ellen kézzel lábbal szabadkozzék.” Azonban “a haza védelmére van pénz, lesz pénz, nem hagy el a nemzet, s ha elhagyna, teremtünk az egekből, s ha az ég elhagy, a pokolból is” – írja 1848 júliusában. Mindemellett kurta minisztersége alatt javaslatot készített az adórendszer reformjára, progresszív jövedelmi adó bevezetésére.
A száműzetés keserű éveiben is állandóan foglalkoztatták nemzete ügyei, baja. Különös figyelmet érdemel a Duna Szövetség terve, az a javaslata, hogy a Kárpátok és a Duna, a Fekete-tenger és az Adriai-tenger közt fekvő országok lépjenek Dunai Szövetségre. Ennek keretében “a közösen érdeklő tárgyakon kívül minden állam törvényhozása, igazságszolgáltatása teljesen független lenne”. Ez a páneurópai eszmék (lásd Európai Unió) jegyében fogant, korát jócskán megelőző elgondolása illúziónak bizonyult.
AGGODALOM A JÖVŐÉRT. Befejezésül Kossuth emberi nagyságát bizonyítva idézzünk nagy ellenfele, Deák Ferenc halála (1876) alkalmából írt leveléből: (Deák) “erkölcs nagysága oszolhatatlan nimbussal veszi körül emlékezetét; mert az ő önzetlen becsületességébe vetett nemzeti bizodalmat mindig megérdemelte. Szerencsés hittel halt meg, ami nagy áldás. Én azonban a nemzet jövője iránti aggodalommal fogok meghalni, ami keserves átok. Nekem ez látszik osztályrészemül” – írja.
Kossuthnak még az is keserves osztályrészéül jutott, hogy 1889-ben megfosztották állampolgárságától, mert megtagadta a hűségesküt a császárra. A 92 éves korában olasz földön elhunyt “torinói remete” állami gyászszertartását Ferenc József nem engedélyezte. A Budapest főváros által szervezett temetés 1894 április elsején kései elégtételként az egész országot megmozgató hatalmas demonstrációvá vált. Krúdy Gyula írta: “Százezrek és százezrek szállták meg az utcákat, mert hiszen előre kihirdették, mely útvonalon viszik Kossuthot a temetőbe. Kossuth temetésén mindenki ott volt, aki Magyarországon körömfeketényit is számított. Temetni: azt tudunk – jegyezte meg itt egy hírlapíró”.
