Gazdaság

Kesztyűt dobott

több uniós ország vezetőjének is Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor a múlt héten aláírta a “nyolcak” levelét. Pedig bizonyára éppenhogy az euroatlanti egység mellett kívánt hitet tenni, amikor a brit, spanyol, olasz, dán, portugál és lengyel kormányfőhöz, illetve a cseh elnökhöz csatlakozva Irak kérdésében Magyarország támogatásáról biztosította az amerikai célkitűzéseket. Az európai országok többségének vezetését meglepetésként érő levél azonban sajnálatos módon a kontinens megosztottságát, egységes külpolitikájának hiányát állította reflektorfénybe.

Joggal keltett itthon is megütközést, hogy a születő levélről a nyolcak nemcsak a többi európai ország előtt titkolóztak, hanem azt a magyar kormányfő úgy írta alá, hogy előzőleg itthon sem össztársadalmi szinten, sem a politika szintjén nem tisztázták, miként kezelje Magyarország az iraki válságot. Félreértés ne essék, a minden bizonnyal tömegpusztító fegyverek kifejlesztésén dolgozó, s a feltételezések szerint terrorszervezetekkel is kapcsolatban álló Irak megzabolázása támogatandó törekvés, márpedig a küszöbön álló háborúnak – minden olajérdekekről és más “sanda” üzleti szándékokról szóló találgatás ellenére – ez az elsőrendű célja.

Az öbölbeli katonai készülődés kapcsán más kommunikációs hibákat is elkövetett a kormány. Heteknek kellett eltelniük például ahhoz, hogy a kezdeti zavarok után viszonylag tiszta képet kapjon az ország az iraki önkéntesek taszári kiképzéséről. Mindezek után már csak “hab a tortán” az az újabb “kommunikációs” baki, ahogyan a rendőrség kezelte a Civilek a Békéért szervezet tervezett háborúellenes demonstrációját. Effajta megmozdulást egy demokráciában betiltani nem lehet, ha pedig valóban csak útvonal-korlátozásról volt szó, azt nem szabad ilyen esetlenül közölni.

Az ország biztonságát érintő kérdések kezelésében az előző kormány is sok hibát vétett. Elég csak arra emlékeztetni, amikor Orbán Viktor 1999 őszi kanadai útján egy helyi lapnak – a hazai közvélemény megdöbbenésére – úgy nyilatkozott, hogy Budapest kész lenne megfontolni NATO atomfegyverek magyarországi telepítését. Jó lenne azonban eljutni oda, hogy egy kormányzat számára az elődök hibái ne mentségként szolgáljanak, hanem intő példaként, amiből levonja a tanulságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik