Mennyiben új a most meghirdetett stratégia?
– Nem készítettünk új stratégiát, hanem aktualizáltuk az 1999-ben elfogadott irányvonalat. Jó alkalom volt ez arra is, hogy értékeljük az elvégzett munkát.
– Mi az, ami egyértelműen “bejött”?
– A regionális olaj- és vegyipari konszolidációt jól láttuk előre, és magunk is helyesen léptünk, gondolok itt a TVK- és a Slovnaft-akvizíciókra. Jól láttuk azt is, hogy a Molban komoly hatékonysági tartalékok voltak; ezek egy részét ki is aknáztuk.
– Miben tévedtek 1999-ben?
– Korábban azt feltételeztük, hogy az uniós csatlakozásra váró országokban gyorsított átalakításon esik át az iparág, s ennek szerves része lesz az állami befolyás csökkentése, továbbá a piacgazdaságban megszokott vállalatirányítási módszerek erőteljesebb átvétele. Ez a folyamat azonban lassabban megy végbe, mint korábban gondoltuk. Emellett rosszul mértük fel – márpedig 1999 és 2002 között alapvetően ez befolyásolta a vállalat pénzügyi eredményeit – az államnak azt a szándékát, hogy a szabályozott árú termékek számát csökkenteni akarja, s lényegesen több piackonform eszközt kíván alkalmazni. A be nem tartott árszabályozás miatt egyetlen olyan célkitűzésünk maradt, amely markánsan nem teljesült: a tőkearányos jövedelmezőségre vonatkozó terveink, s az ebből származtatott összes mutatónk. A szabályozott gázár miatt a Molnak két év alatt 1 milliárd dolláros vesztesége keletkezett.
– Úgy tűnik, belátható időn belül megoldódik a gázár problémája. Ez azt is jelenti, hogy stabilizálódik az üzletág helyzete?
– Mindig óva intjük a részvényeseket attól, hogy bizonyos ígéreteket a részvényárakba rögtön beépítsenek. Így tehát mindaddig nem fogom megerősíteni, hogy megoldódik ez a probléma, amíg valóban meg nem oldódik. Mert ha nagyon szigorúan vesszük, akkor a mindenkori magyar kormány folyamatos jogsértésben van. Ha ugyanis a ma hatályos gázár-képletet betartanák, akkor egyáltalán nem létezne gázár-probléma. Igaz az is, hogy minden készen áll az uniós előírásoknak is megfelelő piacnyitáshoz, így a világpiaci árak alkalmazásához, megfelelő kompenzációs rendszer mellett. Azzal azután végre megszűnik ez a diszfunkcionális árképzési rendszer, és egyúttal a lakosság teherbíró képességét is figyelembe lehet venni.
– Induljunk ki abból, hogy mégiscsak megoldódik a gázár ügye: ebben az esetben továbbra is el kívánja-e adni a Mol vezetése a gázüzletágat?
– Ha és amennyiben rendeződik a gázüzletág helyzete – ezzel pedig kiszámíthatóvá válik jövedelmezősége -, és ha már tudjuk, hogy miként megy végbe a piacnyitás, akkor és abban az esetben tudjuk újra napirendre tűzni a gázüzletág jövőjének kérdését. El is adhatjuk, meg is tarthatjuk, partnert is bevonhatunk a működtetésébe. Azt azonban hangsúlyozni kell: mi nem látjuk ugyanazt a növekedést a gázüzletágban, mint a többi portfólió elemben. A Mol menedzsmentje csakis azt a megoldást tudja támogatni, amely növeli a részvényesi ér-téket. Ehhez azonban szükség van még egy támogatóra: a kormányra. Mindez ugyanis a szabályozás függvénye.
– Amennyiben a Mol eladná a gázüzletágat, akkor bizonyosan több százmilliárd forint bevételre tenne szert. Elfogadva ezt a feltételezést: mire fordítaná a cég ezt az összeget?
– Pusztán a készpénzbevétel kedvéért biztosan nem szabad eladni a gázüzletágat. Ennek csak akkor van értelme, ha rögvest meg is tudjuk jelölni, hogy mire fogjuk fordítani a bevételt. Ám ha nem tudunk olyan célt felmutatni, amely nagyobb hozammal kecsegtet, mint a gázüzletág működtetése – ennek azért kicsi a valószínűsége -, akkor mi azzal a javaslattal fogunk előállni, hogy ne adjuk el ezt az üzletágat.
– A közgyűlés által nemrégiben engedélyezett tőkeemeléssel is akkor fognak élni, ha van kiszemelt akvizíciós célpont?
– A nagyon szigorúan szabályozott, zártkörű tőkeemelés lehetőségével kizárólag akkor akarunk élni, ha olyan tranzakcióra van kilátás, amely a régió olajiparában számunkra növekedést biztosít és azt részvénycserével tudjuk megoldani. Arra akarjuk felhasználni, amire kértük. Semmi másra. Így most a Slovnaft-részesedésünk jelentős növeléséhez használjuk fel.
– Mi a helyzet a nyilvános tőkeemeléssel?
– Nyilvános részvénykibocsátással akkor érdemes élni, amikor a vállalatnak friss tőkére van szüksége általános növekedési célok kielégítésére – ez tehát nem feltétlenül kötődik egy konkrét felvásárláshoz. A tőkepiacra kimenni azonban csak akkor szabad, ha jók a kondíciók.
– Mi a célja a folyamatban lévő sajátrészvény-vásárlásnak?
– A rugalmasság biztosítása. Amikor növekedési stratégiába kezdünk, a vállalatvezetésnek szüksége van mozgástérre ahhoz, hogy ki tudja használni a kínálkozó lehetőségeket. Minthogy volt szabad pénzeszközünk, ezért jó időben, jó árfolyamon vásároltunk. Hogy végül is felhasználjuk-e vagy sem ezeket a részvényeket, az annak a függvénye, hogy milyen vételi konstrukciókat tudunk tető alá hozni.
– Régóta várható volt, hogy a Mol élni fog a Slovnaft további részvényeire szóló opcióval. Az új stratégiával egyidejűleg hozták nyilvánosságra, hogy éltek ezzel a joggal. Mi az ügy háttere?
– Valóban most jelentettük be, hogy a Mol megállapodást kötött a szlovák Slovbena a.s. és Slovintegra a.s. társaságokkal a Slovnaft a.s.-ben meglévő teljes, 31,6 százalékos részesedésük megvásárlásáról. A Mol által 2000-ben megszerzett 36,2 százalékos Slovnaft-részvénycsomaggal együtt a tranzakció lezárását követően a magyar cég részesedése Szlovákia vezető olajtársaságában eléri a 67,8 százalékot. A tranzakció teljesítésének feltétele, hogy azt a szlovák és magyar versenyhatóságok jóváhagyják, illetve a felek a szükséges külső jóváhagyásokat megszerezzék. A hatályos szlovák jogszabályoknak megfelelően a Molnak a tranzakció zárását követően keletkezik nyilvános vételi ajánlati kötelezettsége. Közismert, hogy a TVK-ban erős pozícióban vagyunk – ott is folyamatosan nézzük, hogy kell-e ezt a helyzetet tovább erősítenünk. Az INA privatizációja viszonylag előrehaladott állapotban van, ám ma még nagyon nehéz lenne megmondani, hogy pontosan miként fog lezárulni. Tudjuk azt is, hogy a régióban előkészítés alatt áll még néhány nagy privatizáció.
– Mennyire kell a Molnak megküzdenie a regionális pozíciókért a nagy orosz gáz- és olajipari cégekkel, például a Yukosszal, a Gazprommal?
– Az akvizícióknál nem annyira a kitermelés-orientált orosz vállalatok támasztják a legnagyobb versenyt. Ők számunkra partneri lehetőségeket kínálnak: ilyen például a Yukosszal a vegyes vállalatunk Hanti-Manysiban, amely megkétszerezi a Mol kőolajtartalékait. Az oroszok beszállító partnereink is, hiszen nemzeti olajszükségletünket Oroszországból vásároljuk, s ebben ők versenyeznek egymással. A földgáz tekintetében is hasonló a helyzet, azzal a kitétellel, hogy amióta Magyarország orosz földgázt vásárol, azóta gyakorlatilag problémamentes az ellátás – még olyan időszakokban is, amikor az egész kontinensen nagyon hideg van. Az más kérdés, hogy a zökkenőmentes jövőbeni szállítások érdekében jelentős beruházásokra lesz szükség – ezt azonban a gázüzletág mai helyzete nem nagyon teszi lehetővé. További pozitív példa a Lukoil leányvállalata és a TVK közötti etilénszállítási szerződés.
– Reálisnak tartja-e azt a célt, hogy az állam belátható időn belül megváljon maradék 25 százaléknyi részvénycsomagjától és a tőzsdén értékesítse azt?
– A kormányzat képviselői kifejtették, hogy miután a Mol egészséges növekedési pályán van, nem támogatnak olyan értékesítést, amely egy szakmai befektetőnek a kontrollszintet elérő befolyásszerzésével valósulna meg. Hozzáteszem: a 10 százalékos szavazati korlát miatt nehéz is lenne ezt a többi részvényes hozzájárulása nélkül megtenni. Ezért tehát a tőzsdei értékesítés tűnik a leginkább kézenfekvőnek – rá is férne a Budapesti Értéktőzsdére egy kis mozgás! Ugyanakkor ennek az akciónak az időzítése nagyon érzékeny dolog. Biztosan nem lehet megvalósítani anélkül, hogy a kormány ne rendezné – más tőzsdei cégekkel együtt a Molnál is – a szabályozásból eredő anomáliákat. Ma ugyanis a befektetők legnagyobb problémája az, hogy az állam belenyúlt egyes részvények jövedelmezőségébe. Mielőtt tehát értékesíteni kívánná részesedését, az államnak elemi érdeke helyreállítani a befektetők bizalmát és az értékesítendő részvénycsomag árfolyamát. E nélkül ugyanis csak értékvesztéssel tud túladni tulajdonán.
– Sikerült-e regionális multivá válniuk, ahogy 1999-ben tervezték? Nem volna-e szerencsésebb a régió három közepes nagyságú cégének összefognia, hogy megjelenjen végre egy nemzetközi léptékkel mérve is nagyméretű olajcég? Jó stratégiának bizonyult-e, hogy a régióban a Mol, az OMV, a PKN külön-külön, a maguk kontójára mozognak?
– Elvileg persze jó volna az összefogás. Jelenleg azonban egyik vállalat sem érte még el növekedési korlátait. Tartalékain kívül mind a háromnak vannak még “házi feladatai” is – a Molnak például a gázüzletág jövője. Bárki számára, aki a Mollal bármilyen együttműködést tervez, jelenleg a gázüzletág helyzete óriási kockázatot képvisel. Amíg azonban nem bizonyosodik be, hogy a három régióbeli olajtársaság egyformán képzeli el a jövőt, s hasonló vállalatirányítási eszközöket kíván alkalmazni, addig egyenlők közötti együttműködésről nehéz beszélni. Ettől persze még take overről szó lehetne, de hát mind a három cég tőkepiaci értéke 10 százalékos szórásra van egymástól, így komoly veszély nem fenyeget. Nem kizárt ezeket a cégeket “összetolni”, de ahhoz azért még sokat kell dolgozni.
