Gazdaság

Egy csésze kávé Monszpart Zsolttal

Jövő év második felére teszi a távközlési cégek fellendülését az Ericsson Magyarország diplomatából menedzserré lett vezérigazgató-helyettese.

Diplomataként Ön kétszer is képviselte a magyar külgazdasági érdekeket Stockholmban. Magyarországon mennyire bevett gyakorlat az átjárás az üzleti élet és az államigazgatás között?


Egy csésze kávé Monszpart Zsolttal 1

– Nálunk ez még messze nem szokásos. A kilencvenes években nagyon sok kollégám az államigazgatásból kilépve megtalálta a helyét egy-egy multinál, esetleg maga indított cégképviseletet. Ám ha valaki egyszer elindult a magánszektorban, akkor ritka, hogy visszamenjen az állami szférába.

– Az Ericssonnak régebben jobban ment, mint manapság. Meddig tart a „mélyrepülés”?

– A konszern valóban látott szebb napokat is. Mindazonáltal a magyar Ericssonnak nincsenek olyan súlyos gondjai, mint az anyavállalatnak. A cégcsoporton belül 2001-ben mi nyújtottuk a legjobb hatékonysági, minőségi teljesítményt, és az idén is túlteljesítjük tervünket. Véleményem szerint 2003 második fele ismét fellendülést hoz a nemzetközi piacokon.

– Mihez köthető ez a fordulat?

– A telekom-ágazat elérte a mélypontot, innen már csak fölfelé mehet. Várhatóan meghatározó mértékben bővülnek az új, értéknövelt szolgáltatások iránti előfizetői igények. Másrészt meghozza a gyümölcsét az Ericssonon belüli hatákonyságnövelési program is.

– Úgy tűnik, a piac nagyon sokat vár az MMS-től, miközben nincs egy éve, hogy elindították, a WAP máris csúfos kudarcot vallott.

– Az MMS – többek között – abban különbözik a WAP-tól, hogy hozza magával a felhasználást, a tartalmat. Japánban például fantasztikus siker, a fiatalok naponta többször küldenek egymásnak MMS-t, és úgy beszélgetnek egymással, hogy közben a mobil kamerán nézik is egymást. Persze az ára határozza majd meg, milyen gyorsan terjed el. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar piacon jól indult. Nagy sikerre számítunk.

– Az uniós csatlakozás egyik legvitatottabb fejezete a versenyjogi rész, jelesül az adókedvezmények ügye. A multik olyan megoldásra próbálják szorítani a magyar kormányt, amely nem EU-konform. Mi a megoldás?

– A gyorsan kivihető nyereségre, és a minél olcsóbb munkaerőre spekuláló tőke nem tekinti hosszú távú partnernek az országot. Amikor olcsóbb feltételeket talál máshol, akkor azonnal továbbköltözik. De nem igazán ezek a komoly befektetők, s szerintem nem is őket kell megnyernünk magunknak. Az ország szempontjából az a fontos befektető, amelyik ide hozza a termékfejlesztést is, azaz gyökeret ereszt az itt felhalmozott tudás, a magas hozzáadott érték révén. Az Ericsson és számos más cég erre igen jó példa, mert volt bátorsága idehelyezni kutató-fejlesztő bázisát. A kormányzat feladata az, hogy ezeket a fejlesztő laborokat idevonzza, például egyetemi együttműködésekkel.

– Új főtitkárt választott a Kínai Kommunista Párt. Milyen szerep vár Kínára a XXI. században?

– Az utóbbi időszakban rendkívül sok kínai cég termelt Amerikában piacképes minőségben. Magyarországon ma még a Made in China nem számít rangos logónak, de ezek a fenntartások hamar elpárolognak majd, Kína gyorsan integrálódik a világpiacba.

– A Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadványa arra utal, hogy az igazán vagyonos magyarok nem szívesen szerepelnek a nyilvánosság előtt. Mikor változik ez meg?

– Svédországban a lutheri puritanizmus és a majd’ egy évszázadon át uralkodó szociáldemokrata irányzat magával hozta, hogy az emberek őszintébbek, nyíltabbak, mint nálunk. A svéd adórendszer is sokkal átláthatóbb, az egyes emberek éves jövedelme nyilvánosan is hozzáférhető. Persze ott is van, aki megpróbálja az adóhatóságot félrevezetni. De az átláthatóság, a nyilvánosság egészséges kontrollt biztosít a társadalomnak. Aki tudásával, ötletével, munkájával szerez vagyont, annak nincs mit titkolnia.

– A televíziókban tarolnak a valóságshow-k. Mi a véleménye, miért?

– Megdöbbentettek ezek a műsorok. Teljesen értéktelennek tartom őket, gyerekeimnek kifejezetten megtiltottam, hogy nézzék. Sokkal értékesebb dolgok vannak a világban, amelyekre érdemes az időt fordítaniuk. Nagyon bízom benne, hogy ez a divat hamar elszáll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik