Az elmúlt időszakban számottevően csökkent a dollár árfolyama az euróhoz képest. Ez minek tudható be, és meddig tarthat a zöldhasú leértékelődése?
– Évek óta az az aggályom, hogy az árfolyam-ingadozások túl nagyok a legnagyobb valuták, például az euró és a dollár között. Pedig ez a két valuta olyan nagy és fejlett ipari tömbökhöz tartozik, amelyek nagyon versenyképesek, és minden különbözőségük ellenére strukturálisan nem térnek el radikálisan egymástól. Nem gondolom, hogy indokolt lenne az árfolyamok ilyen mértékű változása. Ennek ellenére a dollár 1999-től mintegy 30 százalékkal erősödött az európai közös valutához képest, utóbb pedig igen rövid idő alatt 10 százalékot gyengült. Az Egyesült Államoknak jelenleg óriási, 4-5 milliárd dolláros hiánya van a folyó fizetési mérlegén. Korábban sokáig hatalmas mennyiségű tőke áramlott Amerikába. Márpedig, ha lelassul a tőkebeáramlás, a valuta leértékelődik. És most lelassult a tőkebeáramlás.
– És ez miért következett be? A tőkepiacok mély bizalmi válsága miatt?
– Kétségtelen, hogy a tőkemérleg óriási többletet mutatott. Az Egyesült Államok napi több mint 2 milliárd dollár értékben hihetetlen mennyiségű tőkét “szívott be” a világ többi részéből. Ezt a nagyságrendet szinte lehetetlen volt fenntartani. A tőkevonzásra korábban nagyon büszkék voltunk, ma azonban a befektetések csökkenése komoly gond. Nem tudom, lehet-e ezt mély bizalmi válságnak nevezni. Az azonban egyértelmű, hogy a bizalom megingott a piacokban. Korábban éppen e bizalom szárnyalt túl magasan Amerikában, óriási tőzsdei buborék keletkezett. A vállalatok és a dollár is túlértékeltté vált. Lehet, hogy most nem történt más, csak visszaálltunk a normális kerékvágásba. Egyrészt drámai, ami történt, de némi korrekció alighanem elkerülhetetlen volt mind a tőzsdén, mind pedig a dollár árfolyamában. És ez nagyon gyorsan végbe is ment.
– A tőzsdei cégek értékvesztése több tényezőre, egyebek mellett a mérleghamisítások miatt kirobbant botrányokra vezethető vissza. Ön az amerikai kormányzat felkérésére részt vesz abban a munkában, amely a könyvelési standardokat hivatott megváltoztatni. Melyek e program legfőbb elemei?
– Nos nemrégiben ennek a folyamatnak egy nagyon fontos pontjához érkeztünk, amikor a kongresszus, amely korábban ellenezte, végül jóváhagyta a könyvelési visszásságok kiküszöbölését célzó törvényjavaslatot, az elnök pedig aláírta azt. Sikerült egy nagyon erős ellenőrző szervezetet felállítani, s ezenkívül megpróbáltuk egyértelművé tenni a vezérigazgatók felelősségét annak érdekében, hogy a pénzügyi jelentések helytállóak és pontosak legyenek. Meggyőződésem, hogy a korrupcióhoz a ’90-es évek piaci mentalitása vezetett. A munkánknak az is nagy lökést adott, hogy óriási pszichológiai nyomás helyeződött a vezetőkre: ismerjék fel felelősségüket.
– Andy Grove, az Intel elnöke szerint a problémák gyökerét ott kell keresni, hogy a vezérigazgatói és az elnöki pozíció sokszor nem válik szét egy társaságon belül.
– Nagyon érdekes hallani Andy Grove véleményét. Egyetértek vele. Amúgy korábban, még Grove úr vállalatvezetővé válása előtt, hosszú ideig nem ez volt a helyzet, aztán később valóban úgy alakult, hogy a vezérigazgatókból elnök-vezérigazgatók lettek. Nagyon örülök, hogy Andy Grove-nak most ez a véleménye. Nem feltétlenül minden cégnél, de a nyilvánosan jegyzett társaságoknál tényleg az lenne a normális, ha különválna a két poszt.
– Egy előadásában azt állította, hogy a szabad árfolyamrendszerek nem megfelelőek a világ nagy része, például a feltörekvő piacok számára. Miért?
PAUL VOLCKER 75 éves, 1979 és 1987 között volt a Fed kormányzótanácsának feje. Megbízatása elején restriktív, később valamelyest expanzívabb monetáris politikát folytatott. Korábban a New York-i Federal Reserve Bank elnöki tisztét is betöltötte, volt az amerikai pénzügyi tárca államtitkára, s számos nemzetközi tanácskozás delegáltjaként képviselte az Egyesült Államokat.
Jelenleg több vállalatban és non-profit szervezetben az igazgatóság elnöki posztját tölti be. A washingtoni kormányzat felkérésére ez év tavaszától az amerikai vállalati visszaéléseket kivizsgáló bizottságot vezeti.
A Salzburg Seminar elnevezésű amerikai alapítvány meghívására augusztusban az euró amerikai fogadtatásáról tartott előadást az osztrák városban. Ezután nyilatkozott lapunknak, azzal a fenntartással, hogy a piacokat rövid távon befolyásoló aktuális kérdésekről, így a kamatokról és a közeljövő konjunkturális kilátásairól nem kíván beszélni.
– Úgy vélem, ez alapvető probléma a kis és nyitott feltörekvő országok számára. Ezeknek az államoknak ugyanis kicsi a bankrendszerük, és általában nagyon kiszolgáltatottak a külkereskedelemnek, s mindez sebezhetővé teszi őket a pénzügyi rendszer zavaraival szemben. Bármilyen zavar felerősítve jut el hozzájuk, ami visszaveti növekedésüket. Analógiaként: az Atlanti-óceánon úszó két nagy hajó, mondjuk a Queen Elizabeth és a Queen Mary, az Egyesült Államokat és Európát jelképezik, a kis csónakok pedig a feltörekvő országokat. Világos, hogy viharban az utóbbiak vannak veszélyben.
– A kis államok nagyobb blokkokba szerveződhetnek.
– Ez egyfajta megközelítés, amelynek lehetőségét az ázsiaiak nagyon későn ismerték fel. Az európaiaktól eltérően nincs közös történelmük, hagyományuk, nincsenek közös értékeik. Nagyon nehéz egy blokkba terelniük a térség országait, de éppen a sebezhetőségük miatt Európához hasonlóan ott is ebbe az irányba mozognak.
– Egy másik érdekes kijelentése szerint az árfolyamrendszert szabályozottá kellene tenni, vagyis megszűnne a három világvaluta árfolyamának szabad lebegése. Miként látja ezt kivihetőnek?
– Nos az én ambícióim limitáltak e tekintetben. Azt szeretném, ha a nagy valuták közötti mozgás szabályozott lenne. Mindemellett elismerem: a ciklikus és más okok miatt bekövetkező valamelyes fluktuáció egyelőre szükséges. De azt tarthatatlannak gondolom, hogy a jen és a dollár közötti árfolyam 50 százalékot változzon másfél év alatt, miként az nemrégiben történt. A célom szerény, csak azt szeretném, hogy a nagy valuták közötti árfolyam-ingadozás ne legyen több 20-25 százaléknál. Ez már nagy fejlődés lenne. A piacokat hozzá kellene szoktatni ehhez az ötlethez. A központi bankoknak erősebb hajlandóságot kell mutatniuk az intervencióra, ha kell, nagy volumenben is. Ha szüksé-ges, gyakrabban módosítsák a monetáris politikát, és rugalmasabban kezeljék a fiskális eszközöket. Úgy vélem, ez jó ötlet, bár nehéz megvalósítani.
– Gondolja, hogy a globalizáció végül egy világpénzhez vezet?
– Ha a jövőről akarunk spekulálni, akkor miért ne beszéljünk világvalutáról? Ha teljesen nyitott kereskedelmi és pénzügyi piacokat akarunk, akkor logikusan a valutáknak is közeledniük kell egymáshoz. Az európai példa legalábbis ezt mutatja: ha közös piacot akarsz, akkor közös valutát is létre kell hozni. Ez nem csak egy kontinensre, de az egész világra érvényes. Az ötlet még sokáig nem fog megvalósulni, de a globalizáció, a világméretű integráció logikája ebbe az irányba mutat.
