Gazdaság

Zárszámadás – Fedezet nélkül

Újabb költségvetési kiadásokra, jelesül gazdatámogatásokra kér fölhatalmazást a kormány a parlamenttől.

Jóformán még meg sem száradt a tinta az idei költségvetés módosításán – amelyet júliusban, az első 100 napos kormányprogram jegyében fogadott el a parlament -, újra módosítani készülnek az idei büdzsét. A kormány ugyanis 60 milliárd forintot kér az országgyűléstől agrárhitelek törlesztési támogatása és elemikár-enyhítés céljaira – áll a zárszámadási törvényjavaslatban.

Zárszámadás – Fedezet nélkül 1RÉGI HAGYOMÁNY. Megint az éppen esedékes – a 2001-es büdzsé végrehajtásáról számot adó – zárszámadásba préselik bele ugyanis a folyó évi költségvetés módosítását. Az előző ciklus azóta kormányra került ellenzéke által hevesen bírált eljárás copyrightja a Horn-kabineté, hiszen 1997-ben alkalmazták először, mint ahogy erre a Fidesz-kormány idején előszeretettel hivatkoztak is. A gazdatámogatások további szépséghibája, hogy már nem fedezhetők az úgynevezett “többletbevételekből”. Az előre nem tervezett adó- és járuléktételek júliusban még potom 400 milliárd forint kiadásnövelésre adtak módot (Figyelő, 2002/25. szám). Most viszont a kormány a kalkulált hiány növelésének útjára tért. Így a tervezett 60 milliárddal együtt most már 546,1 milliárd forint deficitet engedélyeznek a 2002. évi központi költségvetésben (a hazai hivatalos kimutatás szerint).

További 1,47 milliárd forintot különféle szociális és egészségügyi keretekből csoportosítanak át az egészségügyre még az idén váró konszolidációs és reorganizációs feladatokra. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium igazgatási költségeire 300 milliót terelnek át a miniszterelnökségnél kezelt – ez évre összesen 46 milliárdos – informatikai és távközlés-fejlesztési előirányzatból. A Duna Televízió Rt. mégsem hoz létre kft.-t amerikai műsorsugárzásra, mivel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek nincs 800 milliója az amúgy is csak veszteségesen működtethető projektre. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal részére, a meghatározott társadalombiztosítási járulék beszedése érdekében kilátásba helyezett 1,8 milliárdos prémiumkeret átutalása nem automatikus, az a kormány mérlegelésétől függ majd.

Eddig a zárszámadások mindinkább “salátatörvény” jelleget öltöttek az egy füst alatt módosított számos törvény miatt – és ezt igencsak nehezményezte az előző kormány ellenzéke. A mostani zárszámadásban kevesebb más törvényt érintenek, de azért – “a rend kedvéért” – módosítani készülnek, ki tudja hányadszor, az államháztartási törvényt.

A tavalyi egyenleg egyébként 80 milliárddal kedvezőbb, mint azt a költségvetésben tervezték (sőt 40 milliárddal kisebb a hiány a Pénzügyminisztérium korábbi előzetes közlésében szereplő összegnél is). A kisebb deficitben jelentős szerepet játszottak a vártnál is nagyobb bevételek, miközben a kiadási oldalon a teljesülés megközelítően megfelelt az előirányzatoknak – olvasható a zárszámadás indoklásában.

Kamatbevételek nélkül az államháztartás 24,3 milliárd forintnyi – a GDP 0,2 százalékának megfelelő – többletet ért el, ami jócskán elmarad a 2000-ben elért 241,1 milliárdos (1,8 százalékos) elsődleges többlettől. A kormányzati szektorra 634,6 milliárd forint kamatteher hárult tavaly (a költségvetés és a jegybank egymás közti kifizetései nélkül), ami forintban az egy évvel korábbihoz hasonló összeg, a GDP-hez viszonyítva viszont 0,6 százalékponttal – 4,3 százalékra – mérséklődött.

ROMLÁS. Az Európai Unió módszere szerint a 2001. évi államháztartási deficit – az uniós szóhasználatban a “kormányzati szektor nettó hitelfelvétele” nevű mutató – 610,3 milliárd forintra, a GDP 4,1 százalékára rúgott, azaz lényegesen meghaladta a hivatalosan kimutatott hiányt, s igen komoly mértékben nőtt az előző évi 397,2 milliárd forintnyi (3,0 százalékos) passzívumhoz képest. Az ÁPV Rt.-t érintő tranzakciók 2000-ben 40 milliárddal, 2001-ben 100 milliárd forinttal, az autópálya-építés 36, illetve 65 milliárd forinttal terhelte az államháztartás uniós statisztika szerint számított egyenlegét – tudhatjuk meg a zárszámadásból.

Az előzetes pénzügyminisztériumi adatok szerint egyébként – az augusztusi 93,8 milliárd forintos deficittel – az államháztartás első 8 havi, önkormányzatok nélküli hiánya 656 milliárd forintra rúgott, s így 29,8 százalékkal meghaladta a teljes évre engedélyezett összeget…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik