A nagy sebességgel száguldó tárgyak filmezéséhez általában különleges szerkezetekre van szükség.#<# A mai videofelvevők másodpercenként 24-30 képkocka rögzítésére képesek, és az átlagos, játékfilmek készítésére használt filmkamerák sem igen tudnak néhány tucat képnél többet rögzíteni egy szekundum alatt. Pedig a jó minőségű lassított filmek elkészítéséhez ennél jóval gyorsabb kamerákra van szükség. Olyan eszközökre, amely másodpercenként több ezer kockát, vagyis több tíz méter filmet képesek elhúzni az optika előtt. Eddig ilyeneket csupán tudományos kutatásban és ipari-katonai célokra alkalmaztak. Az amerikai Conniption Films nevű cég azonban most a filmgyártásban is használható szupergyors kamerát fejlesztett ki. Ez másodpercenként akár 12 ezer képkocka felvételére is alkalmas, és így ötször gyorsabb, mint a ma létező legnagyobb sebességű kamerák. Az óriási teljesítményt a gyártók úgy érik el, hogy a filmet egy dob köré tekerik, amelyet aztán nagy teljesítményű motorokkal villámgyorsan megpörgetnek. Korábban általában két tárcsa között húzták el a celluloidot, egyikről átcsévélve azt a másikra; az új módszer előnye elődjével szemben, hogy a szalagot nem szakíthatja el, ami jócskán csökkentheti a forgatás költségeit.
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 17:13 Itt a friss lista: ezek most a legerősebb androidos telefonok
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 16:00 Szabotázsakciókkal zavarják meg a milánói téli olimpiát
- 15:46 Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
- 15:29 Dzsudzsák-függőség és szervezett játék – így csatázik a dobogóért a Debrecen
- 15:17 Az USA júniusig adott határidőt az orosz–ukrán háború befejezésére
- 15:46 Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 07:15 Velencén és a Balatonnál is gázolt a vonat
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 07:25 A Nagy Ő: Stohl Andrást nem fogják érdekelni a negatív vélemények, ha a végén összejön Kiara Lorddal
- 06:44 Hiánycikk lett egy gyógyíthatatlan betegség gyógyszere
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
