Gazdaság

Erdélyi képeslap – Csíki vigasságok

Üdítő dolog Erdélyben turistaként barangolni. A nevezetességeknél ugyanis nem ötcsillagos szállodák és emeletes buszokból kitóduló japán turisták fogadnak, hanem kőkori Daciák: utasaik kockás pokrócon ücsörögnek, faszénparázson sütik a miccset, a helyi fasírtot, s a táskarádióból popzene bömböl.

Akadnak helyek, ahol még ez sem zavarja a természetben való gyönyörködést, ilyen az ezeréves határ a szépnevű Gyimesközéplokon. Százegynéhány lépcső vezet a remek kilátóig, s nemcsak Moldva felé érdemes nézelődni: a környező meredek hegyoldalakban a parasztok szénát kaszálnak, jóformán derékszögben.

A Csíki-medence másik végén van a hegyekkel körülvett melegvizű Szent Anna-tó, amelynek partja védett terület, gyalog lehet leereszkedni, így a Daciák a felette levő parkolóba záratnak. Érdemes bejárni a tóval ikerkrátert alkotó Mohos-tőzeglápot is, persze csak mezítláb. Nem kell félni, elsüllyedni nem fogunk, viszont meg lehet kóstolni az itt termő édes tőzegáfonyát. Aki megkedvelte, kívül azután egész vödörrel vásárolhat az áfonyából, a műanyag vödör grátisz jár a “csemegekosárhoz”, s a kürtőskalácsot sem szabad kihagyni.

Az intenzív túrázás után kortyoljunk a helyi Csík (Ciuc) sörből, a romániai borok a magyar ízlésnek úgyis túl édesek. Adjuk át magunkat a mulatozásnak: százezer lejből (hétszáz forint) már fejedelmi vacsorára futja, ráadásul a nagyszámjegyű bankókkal való dobálózás a bőség és mérhetetlen gazdagság érzését kölcsönzi az utazónak. Legyen Ön is milliomos!

Ha már pénznél tartunk: házigazdánk, Adorján, a csíkszeredai Turul panzió tulajdonosa mesél egy anekdotát az egyszeri székely vásáros emberről, aki a vevő kérdésére sehogyan sem mond árat, csak imigyen felelget: “Megegyezünk”, és “Nem fogunk összeveszni”. A panzió hátsó kapuján levő felirat is ezt hirdeti: “Gombafelvásárlás. Rugalmas árak!” Mint vérbeli közgazdász, kíváncsi lennék a rugalmassági együttható értékére is, de Adorján csak ennyit mond: “A lét szélmalomharc, ám nem mindegy, hogy Don Quijoteként vagy Sancho Panzaként vágsz-e bele”. Székelyes módon nem ad egyenes választ saját felvetésére, csak beleprésel mind a hetünket Rocinantéba, a málladozó Daciába (“Nem kell félni, jóban vagyok a rendőrséggel!”), s elfuvaroz a helyi naiv festő, Nagy Imre emlékházába. Ami ugyan aznap zárva tart, de ő jóban van a gondnokkal is, így simán bejutunk. “Megegyezünk!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik