A forró júniusban tartották a BMW-csoport szárnyai alól egy éve kikerült, önálló márkává avanzsált Mini felpaprikázott változata, a Cooper S bemutatóját. A 70-es évek diszkó-hangulatát “mikrofon-fizurás” pincérek, hot-doggal és hamburgerrel rakott tálak, korhű slágerek és természetesen Mini Cooper S-ek fokozták, a fanatikus Mini-szerelmes színészek közreműködésével.
Lendület persze nem csak a zenébe, hanem a kocsikba is szorult. Míg a Mini One modellbe “csak” 90 lóerő szorult, a Cooperben már 115 lóerőt teljesítő, 1,6 literes motor jutott. A kompresszort és töltőlevegő-hűtőt kapott modell teljesítménye pedig 163 lóerőre nőtt. A feltöltés eredményeként 210 Newtonméterre gyarapodott a kompresszoros forgatónyomaték, amely ezzel a munícióval 7,9 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás tempót. Ezzel kifejezetten gokartos érzést kelt az aszfalt felett alig több mint 40 centiméterre ülő vezetőben. Ha pedig a sofőr tovább tapossa a gázpedált, a hatodik fokozatban meg sem áll az óránként 218 kilométeres sebességig a kevesebb mint 3,7 méteres négykerekű. Mindezt úgy, hogy az átlagfogyasztása 8,4 liter 100 kilométeren. A kis “rakéta” menetteljesítménye így már igazán sportos, főleg ha figyelembe vesszük a még keményebb futóművet.
A gokartos dinamika ellensúlyaként példás a kocsi biztonsága, egyebek között a szériatartozékként adott négy légzsák, a pirotechnikai biztonsági öv, a növekvő sebességhez igazodó intelligens ABS.
A Mini Cooper S persze külsejében is egy kicsit más. Hivalkodva hirdeti, hogy mi-re is képes. A motorház közepén pöffeszkedő légbeömlőről, a hátsó duplakipufogóról, a nagy felnikről és a hátsó szárnyról rögtön felismerni, hogy nem hétköznapi autóval van dolgunk.
