Ha valaki utoljára a hatvanas évek elején járt Budapesten, s most megint visszatért, a változások sorában feltűnhet neki, hogy különböző korok jelentős magyar építészei – Hild József, Pollak Mihály, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön – alkotásainak sora egy újabb építész-tervező generáció épületeivel bővült. A mai időket leghangsúlyosabban talán Finta József munkái képviselik: építményei a főváros meghatározó pontjain találhatók, a település belső részein, s szemmel láthatóan alakítottak a városképen.
Pedig a Taverna szálló, a Bank Center vagy a Westend City Center megálmodója nem is akart építész lenni, mint ahogy vállalkozó sem. Gyerekkorában nagyon szeretett rajzolni, s a családban sokáig emlegették, hogy a lovat mindig a hátsó lábánál kezdte el, s az orra hegyénél fejezte be. “Egyedül ebből a ferde gondolkodásból lehetett volna arra következtetni, hogy architektorként keresem majd a kenyerem” – állapítja meg az építész-cégvezető. Grafikusként, festőként képzelte el a jövőjét, ám édesapja úgy érezte, meg kell óvnia a művészpályától. Ő ugyanis Erdélyben ismert költőnek és műfordítónak számított – amellett, hogy magyar-latin tanárként végzett munkáját is elismerték -, de a sok csalódás arra ösztökélte, hogy fiát rávegye egy “civil szakma” kitanulására. Mivel a középiskolás fiú a rajzon kívül matematikából is kiválónak számított, a kettő metszéspontjából adódott az építészet – a műszaki egyetemen amúgy is száraznak tartotta a többi szakot.
RECSK ÉS A SZOCREÁL. Épp Nagy Imre első miniszterelnökségének kezdetén, az “olvadás” elején felvételizett, így a vizsga a kitűnő érettségije után csak egy beszélgetésből állt. A Jövő Mérnöke című laptól rögtön utána megkérdezték, milyen érzés egyetemi polgárnak lenni, innen tudta meg, hogy felvették. Másodévben már épületeket terveztek, s Finta Józsefnek abban is szerencséje volt, hogy míg az elkötelezetten balos diáktársaknak osztották ki a szocreált, néhányuknak megengedték a modernebb stílust. Kitűnő tanársegédek irányították őket, s mivel a rajzolást sem hagyta abba, ebbéli tehetségére is felfigyeltek: harmadévben már demonstrátorként oktatott a Rajzi Tanszéken. Kellett a pénz, ezért a 800 forint népköztársasági ösztöndíjra is ráhajtott. “Az általam utált tárgyakat is meg kellett tanulnom” – emlékszik vissza. Ha ’56-os tevékenysége miatt nem rúgják ki a Rajzi Tanszék vezetőjét, valószínűleg ott ragad, s befutja a szokásos egyetemi oktatói pályát…
Diplomázásakor a Lakóterv igazgatója is ott ült a bizottságban, s azonnal állást ajánlott neki a 600 fős szocialista nagyvállalatnál. Ez már csak azért is jól jött, mert az elhelyezőbizottság egy csepeli munkahelyet jelölt ki neki, amelynek Recsken voltak a legnagyobb munkái. Nyilván szakmailag sem lett volna annyira jó ez a megoldás, de a fiatalember a vele lakó idős édesapját is nehezen tudta volna ellátni. További szerencsének bizonyult, hogy a diplomabizottságban Janáky István is helyet foglalt, aki felvette az Építőművészek Szövetségének kétéves mesterkurzusára, pedig ennek feltételéül legalább hároméves gyakorlatot szabtak.
“A Lakótervben fantasztikus műhelybe kerültem, rajtam kívül további három mesteriskolás tervező dolgozott. Mesterem, Zilahy István sokat tett azért, hogy emberré neveljen, s a többi idősebb kolléga is rögtön befogadott. Igazából tőlük tanultam meg a szakmát” – meséli Finta József. Másfél-két év elteltével már állt egy saját tervezésű kultúrháza, egy évre rá pedig egy dunaújvárosi épülete, amelyért 1965-ben Ybl-díjat kapott.
FINTA JÓZSEF 67 éves, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán szerzett diplomát, s a Lakótervnél helyezkedett el. Az Építőművészek Szövetségének posztgraduális mesteriskoláját is elvégezte. 30 esztendősen műterem vezetését bízták rá, a nyolcvanas évek elejétől pedig a főépítész-főmérnöki posztot töltötte be.
Nyugdíjba vonulása után megalapította a működését 1995 januárjában megkezdő Finta és Társai Építész Stúdió Kft.-t, amelyben 80 százalékos tulajdonrészt jegyez, 10-10 százalékon pedig a szintén a cégnél dolgozó felesége és Guczoghy György osztozik.
Szabadidejében rajzol, akvarelleket készít – egy rajzos könyvet is kiadott, amelyben versei is szerepelnek, s képzőművészeti alkotásait kiállításokon is bemutatta. Évente háromszor külföldre utazik a feleségével, Velencébe minden esztendőben ellátogatnak.
Munkássága alatt több kitüntetést, elismerést gyűjtött be, olyanokat, mint például a Kossuth-díj, az Állami-díj, két Ybl-díj, Budapestért Pro Urbe-díj. Egyetemi tanár, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja.
A Finta és Társai Építész Stúdió 15 fővel alakult, tavaly 40 munkatárssal és 100 fős beszállítói háttérrel 500 millió forintos forgalmat bonyolított le.
SZÁLLODÁK. Bevallása szerint teljesen átformálta az életét, amikor 1966-ban megbízták a Hotel Intercontinental (mai nevén Hotel Marriott) tervezésével, hiszen kapott egy 18 fős műtermet. “Azt sem tudtam, mit kell kezdeni egy ilyen csoporttal, amelyben ráadásul mindenki idősebb volt nálam. Tapasztalatlan voltam, ennek ellenére máig ez számít a referenciamunkámnak” – idézi fel a köztudatba történő berobbantásának körülményeit. Ettől kezdve folyamatosan érkeztek számára a szállodaterv-megrendelések – Pozsonyban, Brnóban és Bécsben is áll egy-egy szállója -, de egyéb középületek (például a salgótarjáni kereskedelmi központ) formába öntésével is megbízták. Korábbi munkatársaitól hallani, hogy az újonnan jött kollégát mindig a mellette lévő asztalhoz ültette. Az illető általában igen csak megrettent ettől, ám akinek szeme és füle volt, a tervezéstől kezdve a partnerekkel való tárgyalásig sok mindent elleshetett tőle.
A nyolcvanas esztendők utoljától aztán végigélték a vállalat folyamatos lepusztulását, hiszen ekkorra leállt a lakásépítés. Az általa vezetett stúdió nem szűkölködött munkában, főként az új szálloda-beruházásoknak köszönhetően. A Lakóterv állománya végül 130 főre zsugorodott, miközben a cég megtartotta a korábbi szocialista struktúráját a végtelen sok adminisztrációval és kisegítő alkalmazottal, az innovációra való képtelenségével, amitől gazdaságilag fenntarthatatlanná vált.
Minden csoport – például a tájépítészet -, amely nekik dolgozott, kilépett, és saját társaságot alapított, mire Finta József nyugdíjba vonult, műtermének munkatársai felmondtak, s a vezető építész a helyettesével létrehozta a Finta és Társai Építész Stúdió Kft.-t. Épp akkor folytak a rendőrségi központ munkálatai, amely megfelelő árbevételt biztosított a számukra. E feladatot azért vihették tovább, mert a tervezői tevékenység ugyan általában céghez kötődik, a szerzői jog a tervező építészé.
“Menedzsernek is kitűnő, hiszen ő volt az első a neves építészek közül, aki megszervezte azt a hátteret, amellyel versenyképessé tudott válni. Rendkívül korrekt, akkor is módosít a terven, ha egy fillért nem kap érte, csak eszébe jutott egy jobb megoldás” – emeli ki üzleti partneréről Demján Sándor, a TriGránit Fejlesztési Rt. elnöke.
Mivel a Finta név szakmai és megrendelői körökben is igen jól cseng, az ember azt gondolhatná, hogy a tervezést kizárólag az ügyvezető igazgató irányítja, ám a vállalkozó szerint ezzel a mentalitással nem lehetne egy ilyen erős csapatot – amelyben Ybl-díjas kolléga is tevékenykedik – megtartani. A cég nevében szereplő “Társai” szó sem tulajdonostársakat jelent, hanem szellemi partnereket. A grémiumot 5-6 vezetőtervező alkotja, az alapító idejéből ráadásul sokat elvesz az adminisztráció, meg a szerződéskötés. Az eddigi legnagyobb munkájukat, a Westend City Centert Fintán kívül további két vezetőtervező és egy belsőépítész jegyezte. E létesítmény nyerte el a maga kategóriájában 2001-ben a nemzetközi építész szervezet, a FIABCI díját, 2000-ben pedig benevezett részlege az Év bevásárlóközpontjának járó díjat. Végül, de nem utolsósorban, a 2000. évi Figyelő Építészeti Díj ingatlanfejlesztési kategóriájában is elnyerte a zsűri elismerését.
NEM MINDEN A PÉNZ. “Klasszikus értelemben véve nem jó üzletember, több pénzt is szerezhetett volna, ha számára ez jelentené a sikert. Még az olyan lehetőségeit sem használja ki, hogy a kocsiját cégautóként üzemeltesse. Nem foglalkozik a részletekkel, csak a fontos momentumokra figyel oda, lényeglátó, s nagyon konstruktívan tud dönteni” – jellemzi a vállalkozót a tulajdonostárs Guczoghy György.
Az évtizedek során az építőművész stílusa szemmel láthatóan változott. “Most sem vagyok konzervatív, addig feszítem a húrt, ameddig lehet, de érzékenyebb lettem az épületet befogadó környezetre, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az objektum a korával is azonosuljon. Az épületen belüli élet azonban jobban érdekel a külső megjelenésnél, hiszen az tekinthető jónak, ami elvitathatatlanul a használó igénye szerint működik. Az építészet célja tehát nem az önmegvalósítás, hanem a szolgáltatás” – vallja a tervező. Prózai dolgokra térve kifogásolja, hogy míg hosszú távon egy épületet az összes bekerülési költség 5-6 százalékáért lehet jól megtervezni – külföldön ráadásul magasabb díjat számolnak fel -, addig idehaza 2-3 százalék körül mozognak az árak. Körültekintő tervezéssel a beruházási költség harmada is megtakarítható, a megrendelő mégsem hajlandó ezért ennek az összegnek az 1 százalékát kifizetni. A cégük neve nemcsak vonz, hanem el is riaszt beruházókat, részben azért, mert azt hiszik, hogy ez a stúdió drágább – ami a cégvezető szerint nem igaz -, részben pedig azért, mert nem szeretik az erős műhelyeket, amelyek nem mindenben “fekszenek le” a megbízónak. “A megrendelő természetesen joggal ragaszkodhat ahhoz, hogy a pénzéért azt kapja, amit kíván, de mi egy várost is szolgálunk, s nem tehetünk ellene, akkor sem, ha megfizetnek érte. Munkát is utasítottunk már emiatt vissza” – mondja az építőművész.
