Csaknem félmilliárd éves DNS maradványokat különítettek el brit kutatók – olvasható a Nature című tudományos folyóiratban.#<# Az ősi örökítőanyagot kősókristályokba zárt baktériumokból nyerték ki. A Leicester University mikrobiológusai Amerikából, Thaiföldről és Lengyelországból gyűjtött mintákat elemeztek, s az azokban talált sótűrő mikrobák, úgynevezett halobaktériumok DNS-ét vonták ki. A kutatók szerint az általuk vizsgált konzerválódott parányok legkevesebb 11 millió évesek, de akad közöttük 425 millió esztendős is. Eddig úgy tartották a tudósok, hogy a DNS fennmaradása mindössze egymillió évig lehetséges. Ezzel az Oxford University biológusai máig egyetértenek. Ők úgy vélik, a most felszaporított DNS darabok szennyeződésből származnak. Az egymillió évre vonatkozó limitet korábban különböző számítások alapján határozták meg. De a gyakorlat most mást bizonyít – állítják a Leicester kutatói. Szerintük ugyanis a tiszta só tökéletesen képes konzerválni a molekulákat. Ez ad magyarázatot arra a szkeptikusok által felvetett kérdésre is, miért olyan hosszúak a most megtalált DNS szekvenciák. Ezeknek ugyanis töredezettebbnek, rövidebbnek kellene lenniük, hiszen az idők során alaposan károsodniuk kellett. Úgy tűnik azonban, a só jó tartósítóként működött. A kétkedők mellett szól, hogy 2000-ben egy hasonló hírről már kiderült, hogy mérési hibáról volt szó. Akkor egy tudományos közlemény szerint 250 millió éves baktériumspórát élesztettek fel. Erről nem sokkal később bebizonyították, hogy valójában „modern” mikroba volt, amely a sterilnek hitt laboratóriumból került a mikrobiológusok táptalajára.
- 19:10 Itt vannak a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:07 Amerikai cég is gyártott írógépet a náci Németországnak, az SS-logót is le lehetett írni vele
- 19:03 Magánéleti okok miatt három meccs után távozik az NB I-es kézicsapat légiósa
- 18:45 Edzésen bukott hatalmasat a magyar gyorskoris, műtik és lemarad az olimpiáról
- 18:32 Még szimbolikusan se adhatja át Nobel-díját Trumpnak Machado
- 18:23 Rablás Körmenden: a pénztáros, majd a támadó is elmenekült
- 17:53 Készenlétbe helyeztek 1500 katonát a Minnesota állambeli ICE-ellenes tüntetések miatt
- 17:36 Döcögött a Fradi játéka, de így is meglett a kötelező győzelem a BL-ben
- 17:21 Több ezer zacskónyi sült krumpli sodródott a brit partokra
- 17:05 Oscar 2026: íme a várományosok
- 16:41 Ben Affleck az Armageddon legmeghatóbb jelenetének felvételén kidobta a taccsot Bruce Willisék előtt
- 16:22 Közös nyilatkozatot adott ki Grönlandról nyolc nagy európai ország
- 16:15 Reuters: Iránban eddig legalább ötezer halálos áldozata van a lázadásnak
- 16:05 Mélypontra zuhant a magyar kocsmák száma – nem segített Nagy Mártonék milliárdos programja
- 15:57 Muri Enikőék Varga Juditnak üzennek új dalukkal: Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan
- 15:57 Muri Enikőék Varga Juditnak üzennek új dalukkal: Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan
- 15:36 Balogh Levente lánya, Szimóna úgy érzi, szülei nem tanították meg bánni a pénzzel
- 14:51 Háfra Noémi október óta nem játszott, klubja helyzetjelentést adott most róla
- 10:37 Szijjártó megfenyegette az EU-s nagyköveteket
- 07:44 Súlyos baleset történt a XI. kerületben
- 15:21 Kapitány István: A kormány sorozatos hibái lefele tartó spirálba taszították az országot
- 07:40 Megnyalta a kaputelefont az orosz fiú, rettenetes ötlet volt
- 16:22 Közös nyilatkozatot adott ki Grönlandról nyolc nagy európai ország
- 08:48 Grönland: Rendkívüli ülésre hívják össze vasárnapra az EU nagyköveteit
- 15:43 Egyre kacifántosabb Presser Gábor 53 év késéssel megkapott LGT-s aranylemezének története
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
