A NATO-Oroszország Tanács történelminek nevezett létrehozása oly mértékben lekötötte a világ figyelmét, hogy szinte észrevétlen maradt a Moszkva és az Európai Unió viszonyának fordulata. Ez különösen azért érdekes, mert az amerikai elnök hatnapos körútjának első állomásán, Berlinben beszélt is erről a kapcsolatról. Azt mondta: “1917 óta Oroszországnak most van a legnagyobb esélye arra hogy az európai család tagjává váljék. Európa szívesen lát egy olyan Oroszországot, amely békében él szomszédaival és tiszteletben tartja a kisebbségek törvényes jogait.”
MEGELŐLEGEZETT BIZALOM. Ez a nyilatkozat akkor szinte észrevétlen maradt. Úgy tűnt, csak afféle véletlen megjegyzés a NATO-orosz közeledést ünneplő retorikai áradozás árnyékában. Azt is tudni vélték, hogy Brüsszelben az EU csúcsain duzzogtak is. Bush ugyanis e nyilatkozat előtt nem egyeztetett az unió vezetésével.
Amikor azután az amerikai elnök lábnyomában az EU vezérkara is Moszkvába érkezett, kiderült hogy Bush szavai mégsem maradtak hatástalanok. A múlt hét közepén az Európai Unió és Oroszország közös nyilatkozatot fogadott el. Eszerint az EU az orosz gazdaságot – és ezzel magát az államot – piacgazdaságként ismeri el. Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki az EU-küldöttséget vezette, arról beszélt hogy ez “új kereskedelmi státust” jelent Oroszország számára. Következményeképpen megkönnyíti majd a gazdasági kapcsolatokat és okafogyottá válnak a Moszkva ellen bevezetett európai dömpingellenes intézkedések. Prodi arra is célzott, hogy június folyamán várhatóan az Egyesült Államok is piacgazdaságként ismeri el Oroszországot. A változást előreláthatóan szeptemberben öntik majd hivatalos formába.
EU-források szerint a brüsszeli gesztus “elismerése a megindított, nagyszabású orosz reformoknak”. Oroszországtól a jelek szerint mindenekelőtt energiapiaci ellentételezést várnak. Azt, hogy megszünteti az energiapiac évi 5 milliárd dolláros szubvencionálását, majd “lépéseket tesz energia szektorának liberalizálására és fokozatosan piacosítja energiapolitikáját”.
Természetesen az összes résztvevő tudta, hogy Oroszország valójában még csak a piacgazdasági átalakulás első lépéseit tette meg, s az EU gesztusa így inkább csak a piaci viszonyok irányába való törekvésnek szól.
Ennek ellenére Brüsszelben szokás szerint megindult a kombinációk áradata. Ezek általában a jövőt tekintve három lehetőséget említenek. Az első az, hogy Oroszország végül az EU teljes jogú tagjává válik. A második: előbb-utóbb mindössze az Európai Tanács tagja lesz. A harmadik lehetőség pedig az, hogy köztes megoldásként fokozatosan az “egységes európai gazdasági térség” részévé válik.
A gesztusok ellenére Brüsszel szkeptikusan tekint ezekre a fejleményekre, hiszen még a mai, kis- és közepes országokat érintő kiterjesztési tervek is belső feszültségeket gerjesztenek az unióban. Vajon mit kezdenének egy óriási országgal, amelynek területe jórészt Ázsiában van, több a lakosa mint Német- és Franciaországé együtt, de gazdasága csak akkora mint Hollandiáé.
MARADTAK ELLENTÉTEK. A várható ellentéteket jelzi hogy, rendkívül éles vita alakult ki Putyin és az EU vezetése között a régi Kelet-Poroszország, ma Kalinyingrádi Terület nevet viselő entitás ügyében. Ez már ma is orosz enklávé, hiszen a balti államok függetlenségének visszaállítása óta nincs közvetlen összeköttetése Oroszországgal. Egyelőre vízum nélküli a közlekedés, ám ha a balti államok EU-taggá válnak, akkor a schengeni határozatok értelmében Oroszország és Kalinyingrád (azelőtt: Königsberg) kapcsolata vízumkötelessé válik. Moszkva eredeti követelése az volt, hogy a Baltikum területén keresztül korridor köthesse össze Oroszországot a szóban forgó területtel. A közvetlenül érdekelt Lengyelország és Litvánia ezt – akárcsak a vízumnélküliség igényét – elutasította. Putyin viszont azt mondja hogy a kalinyingrádi ügy megoldását “az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok minőségi próbatételének” tekinti.
A jelen valósága még erősebb a jövő álmainál.
