Most már egyik bankba sem merünk bemenni, annyira félünk – mondta remegő hangon a rádióban a móri bankrablás után néhány órával a városka egyik lakója. “Olyan volt ez Mór életében, mint szeptember 11-e, a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás New Yorkban” – nyilatkozta megrendülten a televízióban még aznap este Kisbenedek Péter, az Erste Bank vezérigazgatója. Habár e mondatok még a sokk hatása alatt születtek, az szinte biztos, hogy 2002. május 9-e képei mindenkinek – ügyféltől bankvezérig – beleivódnak az emlékezetébe, az apró bankfiók pedig jelképpé válik. Külföldön ugyan történt már hasonló szörnyűség, Magyarországon azonban soha nem követtek el ilyen brutális bankrablást, és ez mindenképpen megkérdőjelezi a pénzintézetek biztonságával kapcsolatban követett gyakorlatot és az alkalmazott előírásokat.
ÉRTHETETLEN MÉSZÁRLÁS. A teljes rendőrségi hírzárlat miatt egyelőre nehezen rekonstruálható, hogy pontosan mi is történt. Csak annyi bizonyos, hogy az Erste Bank Mór városközpontjában található fiókjában csütörtök dél körül tartózkodó nyolc emberből hatan – a négy bankalkalmazott, a Group4 cég biztonsági őre és két ügyfél – a helyszínen, egy fiatalember pedig a kórházban meghalt, az egyetlen élő szemtanú, egy nő pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, az orvosok lapzártánk idején is küzdenek az életéért. Az áldozatok között van a fiókvezető is, aki a móri polgármester felesége volt. Az előzetes szakértői vizsgálatok szabályos mészárlásra utaló jeleket mutatnak: a két férfi olyan nagyszámú lövést adott le a két fegyverből, hogy tárat is kellett cserélniük, és az áldozatoknak esélyt sem adtak a menekülésre. A bankban tartózkodók közül mindenkit többször mellkason lőttek, majd minden áldozat fejébe is golyót eresztettek. Az egyik alkalmazott a mosdóba menekült, de oda is utána mentek és kivégezték.
A véres leltáron túlmenően egyelőre pontosan nem lehet tudni, mi történt azután, hogy a két férfi belépett a bankfiókba, lapinformációk szerint ugyanis az ipari kamerák nem őriztek meg egyetlen kockát sem a rablás képeiből – vagy azért, mert csak riasztásra léptek volna működésbe, vagy azért, mert teljesen tönkretették azokat. Az első hírek szerint a rablók a belépés után azonnal tüzelni kezdtek, más feltételezések szerint először csak a biztonsági őrt tették ártalmatlanná, és tárgyalni kezdtek a pénz átadásáról az alkalmazottakkal. Ezt támasztja alá az is, hogy a szemtanúk elmondása szerint az egyik rabló egy később érkező ügyfelet technikai okokra hivatkozva küldött el. Egy másik lehetséges forgatókönyv szerint a mészárlást az váltotta ki, hogy az alkalmazottak – akik között egy helyettesítő pénztáros is volt – valamilyen okból nem tudták kinyitni a hírek szerint mintegy 30 millió forintot tartalmazó nagy széfet, így a rablók csak a pénzszállítók által reggel odavitt 8 millió forintból még megmaradt összeghez férhettek hozzá. A rendőrség egyelőre nem cáfolta azt, hogy a zsákmány összege 8 millió forint körüli, a bank pedig még nem közölt pontos adatot. A rablás után a két elkövető gyalog menekült el a helyszínről, a rendőrség azóta is keresi őket. Habár két férfit, a miskolci zálogházi rablókként elhíresült párost, már a bűncselekmény utáni első órákban összefüggésbe hoztak a rablással, a rendőrség – óvatosan – nem említi őket gyanúsítottként. Egyikük ártatlanságát hangoztatva hétfőn föladta magát.
RÉS A PAJZSON. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2001-ben adott ki ajánlást a biztonsági feltételekről, ebben szükségesnek tartja, hogy a bankok őrszolgálatról gondoskodjanak minden olyan fiókban, ahol a napi átlagos készpénzforgalom meghaladja a 20 millió forintot, a szolgálatot pedig csak jogszabályban előírt szakvizsgával rendelkező személy- és vagyonőr láthatja el. Az ajánlás ezenkívül pontos javaslatokat tartalmaz arról, hogy milyen mechanikai és fizikai jellemzőknek kell megfelelniük a különböző helyiségeknek, valamint a széfeknek, illetve milyen feltételek mellett kell időzáras kasszákat beszerelni. A Bankszövetség illetékesei szerint a hazai pénzintézetek az elmúlt évtizedben komoly beruházásokat hajtottak végre a biztonság érdekében, a fiókok többségében van biztonsági kamera, időzáras széf és rendőrségi riasztásra alkalmas pánikgomb is. A bankszakmában elterjedt vélemény szerint a megtett beruházások elegendőek, hiszen ilyesfajta támadásokra képtelenség felkészülni, egyébként sem lehet berendezkedni a legrosszabb eshetőségre. Véleményüket alátámasztja az is, hogy az elmúlt 25 évben összesen három áldozatot követeltek a bankrablások Magyarországon, és a támadások száma is csökkent.
Számosan vannak azonban olyanok is, akik megkérdőjelezik a mostani gyakorlatot, s arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi években megszaporodtak a gyengébben védett postafiókok és a pénzszállítók elleni támadások, az utóbbi körben ráadásul már véres, halálos áldozattal járó rablások is történtek. További érv, hogy egy olyan országban, ahol a bűnözésnek a “fejlett” nyugaton megszokott ágai – például a kábítószer-üzletág – még csak kiépülő félben vannak, egyre inkább kell arra számítani, hogy pénzszűkében lévő bűnözők számára óriási kísértést jelentenek a még mindig tetemes készpénzforgalmat lebonyolító bank- és postafiókok. Az alkalmazottakat virággal üdvözlő whiskys rabló “úriemberes” módszereit ráadásul felválthatja a nyílt erőszak, a túszszedés, a gyilkolás.
VÉDEKEZÉS. Lasz György biztonsági szakértő például azt mondja, hogy a fiókok bejáratait olyan detektoros kapukkal kellene ellátni, amelyek jelzik, ha valakinél fegyver vagy robbanóanyag van. Számos országban alkalmazzák az úgynevezett zsiliprendszert, amelynél a golyóálló üveggel ellátott belső kapu csak akkor nyílik ki, ha a belépőnél nincs tiltott tárgy. Becslések szerint ennek felszerelése bankfiókonként 2 millió forintba kerülne, de ennek fejében jócskán csökkentené a rablótámadások veszélyét. A biztonsági őr a mostani szabályozás miatt inkább célpontként szolgál, hiszen bankrablás esetén fegyverhasználatra csak akkor van módja, ha közvetlen támadás éri őt vagy a bank ügyfelét, de eljárásával nem veszélyeztetheti az ügyfelek biztonságát. Lasz György szerint így szinte csak a zsebeseket képes elriasztani. Az érvényes gyakorlat helyett olyan helyiségben kellene ellátni a szolgálatot, ahonnan az őrt nem látják, ő viszont mindent szemmel tudna tartani.
A jelek szerint a politika is úgy érzi, hogy a móri eset után lépéskényszerbe került, bár a rablás utáni első pillanatok nagy nekibuzdulását követően inkább csak a tehetetlenség érzékelhető. A belügyminiszteri poszt szocialista párti várományosa, Lamperth Mónika például rögvest törvényi szigorításokat sürgetett, habár – a Figyelő kérdésére – részleteket ezekről még nem tudott közölni. A jelenlegi pénzügyminiszter munkaértekezletet hívott össze a felügyelet, a bankok és a biztonsági cégek képviselői számára. Ezen egyelőre csak egy bizottság felállításáról döntöttek, de a testület már ezen a héten javaslatot dolgoz ki, amelyben azt indítványozzák, hogy szigorítsák a bankok biztonsági előírásait, a bankokba való bejutást és a pénzintézetek őrzését. A bizottság javaslatait rövid határidővel beépítik a jelenlegi szabályozásba, valószínűleg egy kormányhatározat születik erről. Munkájuk hosszabb távú célja egy olyan törvény előkészítése, amely egységesen és valószínűleg szigorúbban szabályozná a pénzintézetek védelmét.
KOMMENTÁR: Nincs teljes biztonság
Mindig felkapom a fejem, amikor fegyveres bankrablásról hallok híreket. Persze szinte mindenki így van ezzel, hiszen nehéz napirendre térni afölött, hogy a mozivászonra illő bűncselekmény egyre inkább mindennapjaink része lesz. Személy szerint azért vagyok kifejezetten érzékeny a bankrablásokra, mert 1996 őszén magam is szenvedő alanya voltam egynek, amikor is két fegyveres velem együtt a földre kényszerítette terhes feleségemet, másfél éves kislányomat, valamint a felveendő bankkölcsönhöz kezesekként megjelent apámat és bátyámat.
Szörnyű élmény volt. A móri tragédia fényében azonban egyértelműen látszik, hogy óriási szerencsénk volt, hiszen a haja szála sem görbült meg senkinek. Nagyon is megértem tehát, hogy az áldozatok hozzátartozói, a móri polgárok és a közvetlenül nem érintett, felháborodott közvélemény nagy része is intézkedéseket követel. Első pillanatra jogos igénynek hangzik a bankok védelmének megerősítése, a golyóálló üvegek felszerelése, a zsilipes beeresztés kialakítása és a fegyveres őrök ajtó előtti felállítása. Az sem lep meg, hogy újra felmerül a halálbüntetés visszaállításának igénye is.
Mégsem hiszem, hogy ezen intézkedések célravezetők lennének. A bankfiókok erőddé alakítása legalább annyi veszéllyel jár, mint amennyi előnyt jelent. A zsilip által megakasztott menekülő rabló nagyobb valószínűséggel használja fegyverét, mint az, aki szabadon elvonulhat. És az sem jelent megoldást, ha az üveg mögött biztonságban ülő alkalmazottat kollégája, vagy ügyfele fejéhez szorított fegyverrel kényszerítik a pénz kiadására.
Az egyetlen hatékony eszköz, ha az ilyen esetek felderítési kvótája látványosan javul, és a bíróságok szigorú büntetéseket szabnak ki. Vagyis, ha minden elkövető tudja, néhány millió forint megszerzésének kísérletéért óriási valószínűséggel évtizedekre rács mögé kerül. De még ekkor sem lehet teljes biztonságot garantálni: ámokfutók és őrültek ellen nincs százszázalékos védelem.
Kertész György
