Húsvéti locsolás – Csak módjával

Jóllehet, a hazai kozmetikai ipar tavaly rekordforgalmat könyvelhetett el, mára az üzletmenetet már csak csekély mértékben befolyásolják olyan tényezők, mint például a locsolkodással összeforrt húsvéti ünnepek.#<# A piaci résztvevők szerint a nemesebb kölniket, parfümöket ez idő tájt is inkább ajándékozási szándékkal keresik a vásárlók, míg az elmaradhatatlan húsvét hétfői locsolásra a férfiak megelégszenek a többnyire szürke importból származó kommersz termékekkel. A főként a Távol-Keletről érkező - s a hölgyeket sokszor mielőbbi hajmosásra ösztönző - pacsulik ráadásul nemes hagyományokat szentségtelenítenek meg, hiszen a legősibb illatszerek éppen e tájékról érkeztek Európába. A tömjén, a mirha és a balzsam azonban a nagy távolság és a szállítás miatt igen drágának bizonyultak már akkor is, ezért az élelmes kufárok olyan növényt kerestek, amely helyettesítheti ezeket. Itáliában és Görögországban meg is lelték azt a tömjénszagú növényt, amelyet ma rozmaring néven ismerünk. A perzsáktól ellesett lepárlási módszerrel hamarosan el is készült az első adag rozmaringvíz, amely később rózsavízként jutott el a vásárlókhoz, noha köze nem volt például a rózsaszirmokhoz. A mai gyakorlatot – melynek során a férfiak többsége igénytelenül választott kölnivel rémiszti hölgyismerőseit – az sem menti, hogy a középkori legendák szerint Erzsébet magyar királyné egyenesen az Úr angyalától kapta volna a gyógyszerként is használatos rozmaringvíz receptjét. Talán ennek a marketingfogásnak köszönhető, hogy hamarosan már csak mint a magyar királyné vizeként emlegették, mi több, a XIX. századi gyógyszerkönyvekbe is e néven – Aqua Hungarica – vonult be. Mindenesetre manapság ajánlatos valódibb hagyományokkal rendelkező illatszerekkel locsolkodni, mert a bizonytalan eredetű, a természetes anyagokat teljesen nélkülöző szintetikus kotyvalékok még egészségkárosodást is okozhatnak. Csakúgy, mint az a kannás bor, amivel egyes rosszéletű menyecskék viszonozzák a kényszerű illatfelhőt.