JAKÓCS ÁRON
a Robinson Tours ügyvezető igazgatója: „A szeptember 11-i terrortámadás következményei nem viselték meg utazási irodánkat annyira, mint másokat. A kelet-európai turisták beutaztatására, illetve bulgáriai utak szervezésére szakosodott cégként inkább azt éreztük meg, hogy a bevételeink jelentős részét hozó orosz turistáknak június óta vízumot kell kiváltaniuk. A 40 dolláros vízum az egyik legdrágább Európában, kétszer annyiba kerül, mint egy schengeni beutazási engedély. Meggyőződésem, hogy ha olcsóbban lehetne Magyarországra utazniuk, az orosz turistáktól sokkal nagyobb bevételt remélhetne az állam. Hosszú szünet után ismét vannak magyarok a bolgár tengerparton is. Becsléseim szerint tavaly nyáron 3 ezer turista utazott Bulgáriába.”
Az idegenforgalom devizabevételei tavaly 18 százalékkal nőttek, s megközelítették a 4,4 milliárd eurót. A pozitív egyenleg 2,9 milliárd euróra rúgott. A kereskedelmi szálláshelyek a devizabevételek növekedését alig érzékelték, egyfelől a forint mintegy 7 százalékos felértékelődése, másfelől a bevételek összetételének átalakulása miatt (az összbevételeken belül csökkent a szállásdíjak súlya).
Az országot 30,7 millió külföldi kereste fel, a második fél évi visszaesés miatt 1,5 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. A külföldiek alig egytizede volt a kereskedelmi szálláshelyek vendége. Ez utóbbiak vendégforgalmának közel háromnegyede az Európai Unióból érkezőkre jutott. Figyelmet érdemel, hogy a legjelentősebb piacnak tekinthető Németországból és Ausztriából stagnált a vendégéjszakák száma. Az Egyesült Államokból és Japánból érkezők forgalma több mint 10 százalékkal csökkent, miközben a szomszédos kelet-európai országokból is számottevően, 20-40 százalékkal visszaesett a beutazók száma. A New York-i terrortámadás elsősorban a budapesti négy- és ötcsillagos szállodák vendégkörét érintette.
A kereskedelmi szálláshelyek 2,9 millió hazai vendéget fogadtak, 3-4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vállalkozások a belföldi vendégek szállásdíjában a külföldiekénél nagyobb mértékben érvényesítették a ráfordításokban jelentkező inflációs nyomást.
Tourism – So close, so far
The foreign currency revenues of the tourist industry grew 18 percent, to almost 4.4 billion euros last year. The surplus was 2.9 billion euros. As a result of the close to 7 percent appreciation of the forint on the one hand, and due to changing overall revenue structure on the other (the share of accommodation fees was down), commercial accommodations have hardly felt this increase in foreign currency earnings.
Hungary was visited of 30.7 million foreigners last year, the slump in the second half of the year was 1.5 percent lower than in 2000. Only 10 percent of foreign tourists stayed at commercial accommodations2. More than three-quarters of them, however, came from the European Union. The number of guest nights spent by German and Austrian citizens – the industrys biggest market – stagnated. Traffic from the U.S. and Japan was down 10 percent, while the number of visitors from neighbouring Eastern European countries also shrunk significantly, by 20-40 percent. The terrorist attacks of September 11 affected mostly the clientele of four and five-star hotels. Commercial accommodations catered for 2.9 million domestic tourists, 3-4 percent less than the year before. Setting off investment-related inflationary pressures, businesses raised accommodation fees more for domestic guests than for foreign visitors.
