Több sebből is vérzik a japán gazdaság. A fizetőeszköz gyengül, a részvénypiac lejtmenetben van, az államadósság az egeket súrolja, a bankrendszer rogyadozik, s mindehhez hozzájön még az is, amire a harmincas évek óta nem volt példa egyetlen nagy ipari országban sem: nevezetesen a tartós defláció. A betegségek listájának hossza és riasztó volta láttán a tőzsdéken sokan már arról beszélnek, hogy áprilisban bekövetkezik a pénzügyi krach, amely megrázza a globális pénzpiacokat és újabb csapást mér az amúgy is gyengélkedő világgazdaságra.
Nem árt azonban különválasztani egymástól az alaptalan piaci rémüldözést, illetve az összeomlás valóságos kockázatát. Bár a krízisnek a jen értékvesztése és a bankrendszer vegetálása a legkézzelfoghatóbb jelei, a fő fenyegetésnek valószínűleg nem ezek számítanak. Súlyosabb gond az évek óta tartó defláció, annál is inkább, mivel láthatóan senkinek nincs elképzelése arról, mivel lehetne megállítani az árcsökkenést. Felmérendő az igazi veszélyforrásokat, érdemes sorjában szemügyre venni a japán gazdaság betegségeit.
APOKALIPSZIS MOST? John H. Makin, a washingtoni American Enterprise Institute közgazdásza nemrég jelentett meg egy írást Válság Japánban címmel, amely helyenként a Jelenések könyvére emlékeztet. A forgatókönyv április 1-jével kezdődik, amikor az állam visszavonja a bankbetétekre érvényes 100 százalékos garanciát, amelyet még 1998-ban vezettek be több bank és brókercég összeomlása után. A betétesek, tudatában lévén annak, hogy a bankok ezermilliárd dollárnak megfelelő rossz kinnlevőséget halmoztak föl, ki akarják menekíteni megtakarításaikat. Emiatt a nagyobb bankok közül néhány tönkremegy. “Totális roham indul majd a bankok ellen” – állítja Makin.
A bankok megtámogatása céljából Japán óriási mennyiségű államkötvényt lesz kénytelen kibocsátani, miáltal a már most is a hazai össztermék csaknem 140 százalékára rúgó állami eladósodás még tovább nő. A Nikkei részvénytőzsde összeomlik, s vele együtt a kötvénypiac és a jen is. Amikor egy dollár már több mint 150 jent fog érni, a globális befektetők megválnak jenben jegyzett instrumentumaiktól. A jen a többi kelet-ázsiai valutához képest is gyorsan gyengül, ami lefékezi a növekedést a térség országaiban.
Tavaly szeptember óta a jen 13 százalékkal gyengült, s jelenleg 134 körül mozog a zöldhasúhoz képest, ami már nem sokkal marad el az 1998. augusztusi 144-es árfolyamtól. Az intenzív short-eladások miatt a Topix Bank Index 2001 márciusa óta 40 százalékot esett, ez az érték közelíti a Long Term Credit Bank és a Nippon Credit Bank négy évvel ezelőtti összeomlását megelőző 50 százalékos zuhanást. Egyre nő a különbség a legjobb és a gyengébb hitelképességű társaságok számára elérhető hitelkondíciók között, ami azt vetítheti előre, hogy az utóbbiak egy része nem jut kölcsönhöz, azaz tönkremegy.
Az összehasonlítás azonban itt meg is kell hogy álljon. Jamakava Tesztufumi, a Goldman Sachs közgazdásza szerint az állam ma sokkal jobban fel van készülve a bankok bukására. A betétbiztosítási alapnak messze nagyobb a tőkeállománya, ezenfelül 112 milliárd dollárt különítettek el a bajba jutó bankok részére. Ha még többre volna szükség, a betétbiztosítási társaság speciális kötvényeket adhat el a jegybanknak és esetleg más intézményi befektetőknek is, például életbiztosítóknak. Így magának a kormánynak nem kellene több állampapírt kibocsátania, s ezzel a kötvénypiaci krachot kockáztatnia.
Így hát egy vagy két bank összeomlása “nem veszélyeztetné az egész rendszert” – állapítja meg Jamakava. Továbbá: ha a kisebb hitelszövetkezetek hullanak is, mint a legyek – J. Brian Waterhouse, a HSBC Securities banki elemzője arról tájékoztat, hogy tavaly 46 ment tönkre közülük -,a tokiói nagybankoknál viszont nő a betétállomány. Igazi válság a kisebb takarékpénztárakat fenyegeti, amelyek viszont az összes betéteknek csak 13 százalékával rendelkeznek. Önmagában persze komoly gond ez, a globális pénzügyi rendszerre nézve azonban aligha jelent nagy veszélyt. Igaz, a nagybankok továbbra is 600 milliárd dollárnyi rossz hitel alatt roskadoznak. Bármennyire is elképesztő azonban az összeg nagysága, nincs közvetlen jele annak, hogy a rossz hitelek problémája drámaian súlyosbodna.
A borúlátók egy része szerint a katasztrófát a jen összeomlása fogja előidézni. Úgy vélik, egy idő után kontrollálhatatlanná válhat a jen mostani értékvesztése, amit részint a japán bürokraták verbális megnyilatkozásainak, részint a Bush-kormányzat blazírt hozzáállásának lehet tulajdonítani. Ha a kereskedők, további gyengülésre számítva, úgy döntenek, hogy jent csak eladni szabad, azzal ördögi kör alakulhat ki.
FÉNYEK ÉS ÁRNYAK. A jen összeomlásának kockázata azonban elhalványult. Paul ONeill amerikai pénzügyminiszter, amikor január végén Tokióban járt, kertelés nélkül leszögezte: az árfolyamok manipulálása “nem javítja a termelékenységet és nem kínál megoldást a rossz hitelek problémájára.” Az üzenet világos: az Egyesült Államok nem fogja eltűrni, hogy Japán gátlástalanul lenyomja a jent. A kemény szavakat árnyalja a hét legfejlettebb ország pénzügyminisztereinek múlt hét végén tett tartózkodó állásfoglalása a valutaárfolyamokról. Emellett a tőkemozgásokat tükröző legfrissebb adatok szerint január elején nettó 12 milliárd dollár áramlott japán részvényekbe és kötvényekbe. Ez nem kimondottan pánikra okot adó jel.
Az azonban felettébb nyugtalanító, hogy a január 24-i hivatalos közlés szerint a fogyasztói árak decemberben éves összehasonlításban 1,2 százalékkal csökkentek. Tovább tart tehát az évekkel ezelőtt beindult deflációs spirál. A vezető ipari országok körében ilyet utoljára a harmincas évek közepén tapasztaltak az Egyesült Államokban.
Az árcsökkenés elvben persze csodásan hangzik, a gyenge japán gazdaság számára viszont keserves fejlemény. A defláció visszaveti a vállalatok nyereségét, gyengíti a fogyasztók vásárlási kedvét – az ember nem vesz meg ma valamit, ami holnap olcsóbb lesz -, és súlyosbítja a bankrendszer válságát, amennyiben így tovább csökken a nagybankok hiteleinek fedezetét képező telekingatlanok értéke, s egyúttal reálértékben nő a vállalatok adósságterhe.
A deflációval kapcsolatos félelmeket kevés közgazdász gondolja eltúlzottnak. Ráadásul senkinek nincs jó ötlete arra, hogyan lehetne megállítani a folyamatot. A szigetország jegybankja (BoJ) masszív likviditást pumpál a bankrendszerbe, ami a hitelezés fellendítésének klasszikus formája. Csakhogy a rendkívül óvatossá vált bankok nem hajlandók kölcsönökké alakítani e likviditást. A cégek körében nem is nagyon mutatkozik igény hitelekre. Néhány illetékes már radikális lépéseket szorgalmaz az infláció érdekében. Azt akarják, hogy a BoJ indítsa be a bankóprést, s a friss pénzből mindenféle eszközöket és javakat vásároljon fel a kötvényektől az ingatlanokig. Az eredmény elméletileg az árak emelkedése volna. De a módszer visszaüthet, mert azt a jelzést küldheti a kötvénypiaci befektetőknek, hogy Japán még a maradék kevés pénzügyi fegyelmét is elveszítette.
SZERENCSÉRE VÁRVA. Némi szerencsével sem a bankrendszer krízise, sem a jen gyengülése nem vezet majd rövid távon pénzügyi kataklizmához. A deflációs spirál ellenben lassú összeomlást eredményezhet. Japánnak gazdasági növekedést kellene produkálnia ahhoz, hogy kitörjön ebből a körből, ám Siokava Maszadzsuro pénzügyminiszter szerint a folyamatos 1-2 százalékos GDP-bővülés csak 2005-ben veheti kezdetét. Így ha a világgazdaságnak momentán égető szüksége van is növekedésre, jövedelemgyarapodásra és a foglalkoztatás erősödésére, Japán a maga részéről még egy jó ideig nem fog hozzájárulni ehhez.
