Jóval nagyobb valószínűséggel fordulhat elő az élet a világegyetemben, mint azt korábban feltételezték a csillagászok#<# - állítják a California Institute of Technology (Caltech) asztronómusai. Szerintük a "lakható zónának" nevezett keskeny, a csillagoktól meghatározott távolságra elhelyezkedő övezeteken kívül megtalálható folyékony vízben is fennmaradhatnak a mikroorganizmusok. A csillagászok eddigi uralkodó álláspontja szerint az élet az olyan bolygókon keletkezhet és maradhat fenn tartósan, amelyek hűvösebbek, mint a Vénusz és melegebbek, mint a Mars; vagyis pontosan a Föld-szerű égitesteken, márpedig ilyenekből nem sok akad az univerzumban. A Caltech kutatói azonban úgy vélik, Földünkön is bőven akadnak területek, ahol ugyan a legzordabb bolygókon tapasztalható viszonyoknál is barátságtalanabbak a körülmények, mégis élőlények népesítik be azokat. Ilyen például az óceánok mélyének csaknem fagypont körüli hőmérsékletű aljzata, vagy az ugyanott szórványosan található hőforrások körzete. A Galileo űrszonda nemrég bebizonyította, hogy a Jupiter három holdján – a Callistón, az Európán és a Ganimédeszen – folyékony vízből álló óceánok vannak. Bár a hőmérséklet ezeken az égitesteken mélyen fagypont alatti, a víz – vagy radioaktív sugárzás, vagy különleges fizikai erők miatt – nem fagy be. Ez pedig önmagában is alkalmassá teheti e holdakat élőlények befogadására. A NASA kutatói szerint az Európa óceánja 75-150 kilométer mély is lehet, márpedig ez kétszer akkora víztömeget – élőlényeknek potenciális menedéket adó élőhelyet – jelent, mint amennyi a Földön található.
- 16:36 Jogerősen két és fél évet kapott a közlekedési táblával súlyzózó férfi – videóval
- 16:18 Három év után újra főszerepet kapott a zaklatási vádak miatt feketelistázott Armie Hammer
- 16:13 A MÁV-nál még nem vették észre, hogy Románia már tagja a schengeni övezetnek
- 16:11 Ciprusi válogatott focistával bővült az NB I-es légióspaletta
- 16:10 Heim Péter a Rogán Antal elleni szankciókról: befagy az üzleti élet azoknak, akik a listára felkerülnek
- 16:10 Hamarosan csodás tündöklésbe kezd a Mars
- 16:03 Két nőt is szexre akart kényszeríteni egy férfi Tatabányán
- 15:55 Elő a távcsövekkel, földközelbe érkezik a Mars
- 15:48 Tejjel is védekezhetünk a vastagbélrák ellen
- 15:38 Lázár János: Mindenki hülyének nézett a kormányban, de használják a vasutat az emberek
- 15:37 Románia schengeni csatlakozása óta először értek illegális határátlépésen két migránst
- 15:35 „Előfordult, hogy kék-zöld volt a fiam. Hiszek az ártatlanságában” – mondta a nő, aki moziba ment fiával a gyilkosság után
- 15:34 Harminckét évesen meghalt Keller Fornes, a Walking Dead színésze
- 15:33 Szabadon engedték a hírhedt iráni börtönben fogva tartott olasz újságírónőt
- 15:31 Legyünk óvatosak: az enyhe téli időben aktívak a kullancsok
- 13:20 Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Rogán Antal ellen
- 12:14 Óbudai éttermet vett Mészáros Lőrinc
- 11:29 Ajtóba verte az orvos fejét a nagymama, börtönbe is kerülhet
- 11:18 A Házasság első látásra Renátája elmondta, miért dobta a tóba a jegygyűrűjét
- 12:08 Rémálommá vált a nyári munka a magyar lánynak Tenerifén
- 14:34 Nem hosszabbítja meg szerződését, elhagyja az FTC női kézicsapatát a vezetőedző
- 09:45 Magyar Péter: Vérlázító, hogy még mindig nincsenek a gyermekotthonokban az ajándékaik
- 06:00 A Balatonhoz csatlakozó belső tavat építenének a volt szemesi kempingbe
- 11:44 Megroppanhatnak a nyugdíjpénztárak a kormány döntése miatt
- 12:45 Drágul a benzin csütörtöktől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!