Világbankos ajánlásA Világbank Afganisztán helyreállításával kapcsolatos ajánlásában az egyik legfontosabb feladatnak egy központi monetáris szerv létrehozását vagy a Da Afghanistan Bank jegybanki funkciókkal történő felruházását tartja. A monetáris hatóságnak ugyanis azonnal kezébe kell vennie az árfolyam szabályozását, és országos fizetési rendszert kell kialakítani, hogy a helyreállítási munkálatok elkezdődhessenek. Amennyiben ez nem sikerül, mindenképpen szükséges kiépíteni egy vészhelyzetekben alkalmazható fizetési eljárást. Ugyancsak ki kell építeni egy olyan fogadórendszert, amely meg tudja oldani a külföldről érkező juttatások, hitelek és támogatások kezelését.
6-10 milliárd dollárra becsülik Afganisztán helyreállítási költségeit a nemzetközi szakértők. A hét elején Bonnban tartott megbeszélésen a négy nagy afgán csoport megegyezett egy közös kormány felállításában, így nincs akadálya annak, hogy a világ gazdag államai pénzügyi segélycsomaggal siessenek a hosszú évtizedek óta tartó háborús körülmények között tengődő afgán nép segítségére. Hacsak az nem, hogy az országban tulajdonképpen nem létezik se nemzeti bank, se államkincstár vagy bármilyen olyan intézmény, amely a rendelkezésre álló pénzt eloszthatná és a helyreállítási munkákat finanszírozhatná.
Jó időzítés
A pénzügyi intézményrendszer sosem volt igazán fejlett Afganisztánban, de korábban legalább létezett valamilyen funkciót betöltő nemzeti bank. 1996. szeptemberéig, a tálibok hatalomátvételéig Abdul Qadeer Fitrat – aki az ohioi Wright State University-n szerzett pénzügyi diplomát – ült a jegybank kormányzói székében, bár az élete már akkor sem volt könnyűnek mondható. Fitrat alig harmincévesen kapta meg az igen előkelő pozíciót, mivel szoros barátság fűzte az akkor hatalmon lévő Burhanuddin Rabbani egyik bizalmasához. Rabbani jelenleg az Észeki Szövetség vezetője.
1996 őszén, egy világbanki közgyűlésre igyekezvén, a jegybanki küldöttség éppen Új Delhiben várta az amerikai vízumot, amikor megérkezett a hír: a tálibok elfoglalták Kabult, és megölték Mohammad Najibullahot, az ország korábbi (egyébként kegyetlenségéről ismert) államelnökét. Fitrat azonnal politikai menedékjogot kért az USA-tól, így az utóbbi öt évet hazájától messze töltötte. Szakmájában nem tudott elhelyezkedni, így először biztosítási kötvényeket kezdett árulni, majd megnyitotta szőnyegüzletét Washington egyik külvárosában.
Rabbani azonban nem felejtette el a szakembert. Most, hogy a tálib uralmat sikerült letörni, az Északi Szövetség vezetője telefonon kérte meg Fitratot, hogy térjen haza, és legyen ismét ő a nemzeti bank elnöke.
Szakképzett munkaerő hiányábanAfganisztán megpróbálja visszacsábítani azokat a szakképzett embereket (mérnökök, kereskedők, közgazdászok) akik az évek során elhagyták az országot. Jelenleg ugyanis siralmas az oktatási helyzet: a fiúknak 39, a lányoknak pedig csupán 3 százaléka vesz részt valamilyen szintű általános iskolának megfelelő képzésben. A Világbank már össze is állított egy listát a külföldön dolgozó afgán szakemberekről, hogy könnyebben el lehessen érni őket. Jól jellemzi az állapotokat Hasan Nouri, egy USA-ban dolgozó mérnök véleménye is, aki szerint Afganisztánban mára már csak harcosok maradtak, akinek értelmes civil foglalkozása volt, már mind elhagyta az országot. Sokan még mindig félnek a politikai bizonytalanságtól, és csak úgy térnének vissza hazájukba, ha visszakapják államosított földjeiket és üzleteiket.
A nem létező monetáris politika
Tankönyvekbe illő, hogy milyen körülmények között (nem) működött Afganisztánban a monetáris politika. Fitratnak szinte semmilyen eszköz nem volt a kezében, hogy az inflációt megfékezze. Az országban ugyanis nem létezett se államkötvénypiac, se bankrendszer, így semmi értelme nem volt a kamatokat vagy a tartalékra vonatkozó előírásokat változtatni. Afganisztán még saját nemzeti valutáját is Oroszországban nyomtatta. Nem is akármilyen ütemben.
A folyamatos katonai konfliktusok miatt ugyanis a nemzeti fizetőeszköz, az afgáni keresletét csupán egy valami határozta meg: a kormány egyre nagyobb pénzigénye. A katonai kiadásokat ugyanis valamiből fedezni kellett, így Rabbaniék folyamatosan a pénznyomás felgyorsítására szólították fel az ezek szerint korántsem független afgán jegybankot.
Fitrat elkeseredésében kétszer is beadta lemondását, ám a kormány azt mindig visszautasította. “Folyamatosan sírtam az infláció miatt – meséli a jegybank korábbi elnöke -, könyörögtem, hogy fogják vissza a költekezést, főleg a katonai kiadásokat, de semmi eredménnyel nem jártam.” A hiábavaló próbálkozást mutatja az is, hogy 1996 előtt az afgán infláció éves szinten elérte a 800 százalékot.
Új megbizatás
Fitrat ugyan megtisztelőnek érzi Rabbani ajánlatát, ám bizonytalan, hogy elfogadja-e. Az afgán vezetők bonni megállapodása ugyanis nem tisztázta, hogy mi lesz az új hatalmi elosztásban az Északi Szövetség vezetőjének pontos szerepe. Fitrat szerint egyáltalán nem biztos, hogy Afganisztán kormányzásához most Rabbani lenne az ideális személy. Jelenleg úgy tűnik, hogy egy pastu politikus, Hamid Karzai alakíthat kormányt, ám az még kérdéses, hogy Rabbani ajánlata áll-e még.
Az afgán monetáris helyzet ráadásul a tálibok alatt még tovább romlott. Az államkincstárt kifosztották a menekülő vallási fanatikusok, így jelenleg mindössze 140 ezer amerikai dollárnak megfelelő tartaléka van a korábban a jegybank szerepét betöltő Da Afghanistan Banknak. “Nagyon-nagyon sok segítségre van szükségünk” – foglalja össze Fitrat a rá bízott pozíció legfontosabb feladatát. Ha ilyen helyzetben is meg tudja állni a helyét, egészen biztos, hogy az év jegybankelnökének választják.
