Gazdaság

Szárnyakat adott

saját vágyainak a Malév. A légitársaság “szállóigévé” vált reklámszlogenjét a szó legszorosabb értelmében vette#<#, hiszen a Wings nevet viselő a légi szövetséghez csatlakozik. A mély válságban levő iparágban a holland KLM és az amerikai Northwest légitársaságokkal kötött szövetség kifejezetten jó hírnek számíthatna, mégis úgy tűnik, hogy a Malév fáziskésésben van - vagy talán stílusosabban, megint lekéste a csatlakozást. Régóta hoznak már a magyar légitársasággal kapcsolatban olyan döntéseket, amelyek egy-két évvel korábban eredményre vezettek volna, ám az adott pillanatban inkább meddő kísérletekként értékelhetők. A tengerentúli célállomásokat is leszállás nélkül elérő első két gép megvásárlása ilyen elkésett döntés volt. A térségben legliberálisabb utazási szabályozás miatt a Budapestről Észak-Amerika néhány – kiterjedt magyar közösségnek otthont adó – városába induló járatokat biztosan meg lehetett volna tölteni a nyolcvanas évek végén, ám 1992-1993-ban ez már sokkal nehezebb volt. A két Boeing 767-es megrendelése ráadásul olyan anyagi megterheléssel járt, hogy a magasabb összeget ajánló, ám perspektivikusan rosszabb ajánlattevővel, az Alitaliával kellett frigyre menni (alternatíva a német Lufthansa lett volna, az a légitársaság, amely most egyedüliként nem szorul állami támogatásra). A privatizációra pont olyan időszakban került sor, amikor az Öböl-háború miatti sokkból még nem épült fel az iparág. Így amikor az európai légitársaságok mozgolódni kezdtek, s megkezdődött a felkészülés a globális piacra, akkor a Malév “olasz fogságban” vergődött, s nem tudott más tulajdonos után nézni. Midőn azután 1997-ben az olasz tulajdonosok saját súlyos problémáik miatt kiszálltak, a Malév akkor is elszalasztott egy sanszot. Az állam, ahelyett, hogy rögtön visszavásárolta volna a részvényeket, garanciát vállalt két magyar nagybanknak. Mire – egy kormányváltás után – újra rendezték a viszonyokat, már nem volt vevőjelölt a piacon. De még akkor is jó feltételekkel lehetett volna csatlakozni az alakuló szövetségekhez, ehelyett a Malév befektetőt keresett, s megrendelt egy harmadik nagy hatótávolságú gépet. Új befektető nem jött, a harmadik gép pedig csak az idén eddig közel 5 milliárd forint veszteséget okozott a társaságnak. A most elért szövetség egy-másfél éve még komoly perspektívát ígért volna, ám az iparág mostani, talán minden eddiginél mélyebb válsága közepette kevés ahhoz, hogy elhiggyük: van remény a nyereséges működésre. Itt volna az ideje, hogy a Malév tulajdonosa ne olyan megoldásokat próbáljon alkalmazni, amelyek korábban a világ más részein “bejöttek”, hanem az aktuális példákat másolja le. Esetleg a patinás Swissairét: végelszámolás, majd újrakezdés új alapokon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik