Ha mákszemeket öntünk ki egy tálcára, a magok elhelyezkedése valószínűleg sokféle lehet, ám semmiképp nem jön létre szabályos elrendeződés.#<# Alacsonyabb mérettartományokban azonban másképp működik a világ: a semleges felületre juttatott atomok sorsát irányító erők olyan rendszert eredményeznek, amelyet az ember általában mintának nevez. Az atomi minták kialakulásának folyamatát azonban eddig senki sem figyelhette meg. A Sandia National Laboratories fizikusai most különleges mikroszkópos technikával láthatóvá tették az önszerveződést, s e folyamat során meglepő fázisokat különítettek el. A kutatók kísérletükben ólomatomokat juttattak egy fémrézből kialakított felületre. A reakciót alacsony energiájú elektronmikroszkóppal figyelve kiderült, hogy az atomok az egymás és a felület között fellépő erők következtében néhány perc lefogása alatt először pettyekké, majd vonalakká, később pedig - ahogyan az adagolt ólom mennyisége növekedett - összefüggő hálóvá formálódtak. A fizikusok azt is kiderítették, hogy a reakció körülményeit - a hőmérsékletet, esetleg egyéb, a rendszerbe juttatott anyagok mennyiségét - módosítva a mintázat változtatható. Ez pedig azt jelenti, hogy ily módon később akár tetszés szerinti struktúrájú nanoméretű felületek is kialakíthatók, vagyis gyakorlatilag új típusú anyagok légióját lehet majd előállítani.
- 11:18 Nincs olyan, hogy biztonságos alkoholfogyasztás
- 11:18 A Házasság első látásra Renátája elmondta, miért dobta a tóba a jegygyűrűjét
- 11:10 Lázár János: Késési biztosítást vezetünk be a MÁV-nál
- 11:01 Pogátsa Zoltán: Nem a gazdaságon múlik az előrehozott választás
- 10:59 Változik a jogosítvány-hosszabbítás, a rendszámtábla és műszaki vizsgálat díja februártól
- 10:53 Kocsis Máté bosszúálló, kisstílű fazonnak nevezte David Pressmant
- 10:50 Tömeges dróntámadás érte az oroszországi Szaratov térségét
- 10:44 Narancssárgán izzó erdők, füst mindenhol – képeken a kaliforniai tűzvész
- 10:44 360 milliós karórában tűnt fel Mark Zuckerberg
- 10:42 Sebestyén Balázs elefántot fürdetett Thaiföldön
- 10:40 Sorban mondják le a premiereket a Los Angeles környéki erdőtüzek miatt, egy híres filmhelyszín is leégett
- 10:33 Veszélyben a Vasvárnál barangoló sérült fehér gólya
- 10:31 Kiderült, mennyi időre tiltották el Viníciust, kiakadt az egyik rivális
- 10:26 Új nyugdíjszabály 2025-től: ezek az iratok nem veszhetnek el
- 10:05 Dokumentumfilmet készít az Amazon Melania Trumpról
- 06:47 Telex: Megígért év végi prémium maradt el a vízügyeseknél
- 07:25 Az iskola bejáratánál élesztettek újra egy 16 éves diáklányt Szarvason
- 08:34 Busz ütközött autókkal az Üllői úton
- 21:50 Maszkos támadó ment be egy német kisváros gépészeti cégéhez, két embert kivégzett
- 06:22 Komoly fennakadás volt kedden az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerében
- 09:45 Magyar Péter: Vérlázító, hogy még mindig nincsenek a gyermekotthonokban az ajándékaik
- 20:16 Barátságos meccsen verekedtek össze a kézilabdázók
- 06:30 23 éves fia vérével szállna szembe az öregedéssel a magát „Emberi Barbie babának” kikiáltó 47 éves édesanya
- 10:26 Új nyugdíjszabály 2025-től: ezek az iratok nem veszhetnek el
- 09:23 Szexuális zaklatással vádolja saját húga az OpenAI vezérigazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!