Miként a csip-csup ügyeken folytonosan civakodó famíliákat egy-egy családi tragédia pillanatok alatt rádöbbenti az élet fontos dolgaira, olyan kijózanítóan hatott az Amerikát ért csapás az utóbbi időben nem túl felhőtlen transzatlanti kapcsolatokra is. Ennek adta jelét Richard Morningstar, az Egyesült Államok napokon belül távozó uniós nagykövete, aki egy konferencia előadójaként éppen a vitás kérdésekről készült beszédet tartani, ám a történtek után már inkább arra helyezte a hangsúlyt, ami összeköti az óceán két partját.
Morningstar szemlátomást maga is hatása alá került annak a példátlan szolidaritási demonstrációnak, amellyel az Európai Unió (EU) tagállamai kiálltak amerikai szövetségesük mellett. A George W. Busht néhány hónapja első európai útján nem túl szívélyesen fogadó politikusoknak az amerikai népet ért tragédia most arra is alkalmat adott, hogy törlesszék legnagyobb szövetségesükkel szembeni történelmi adósságukat. Talán az Európai Bizottság elnöke mondta el a legkifejezőbben azt, amit mindegyikük érzett. “Az Egyesült Államok mellettünk állt az európai történelem legsötétebb óráiban, most rajtunk a sor, hogy Amerika mellé álljunk” – közölte Romano Prodi. Gerhard Schröder német kancellár pedig John F. Kennedy egykori amerikai elnök halhatatlanná vált mondatát idézte (“Ich bin ein Berliner”, vagyis “Berlini vagyok”), mielőtt honfitársai együttérzéséről biztosította volna az amerikai népet.
AZ 5. CIKKELY. Washington az őszinte szavakon és a felajánlásokon kívül nem kis meglepetésre egy igazán nagyvonalú ajándékot is kapott szövetségeseitől. A NATO-tagországok az atlanti szervezet 52 éves fennállása óta először hívták segítségül a Washingtoni Szerződés kollektív önvédelemről szóló 5. cikkelyét, amely kimondja: ha egy tagállamot fegyveres támadás ér, azt a többiek is maguk ellen irányuló támadásnak tekintik. A szövetség 19 tagja ezzel az “egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszó szellemében hadat üzent a döntés idején pontosan még nem ismert ellenségnek. A példátlan lépésből még nem következik automatikusan, hogy az egész NATO, így Magyarország is hadiösvényre lép. Washington bizonyos feltételek megléte esetén maga döntheti el, hogy egyedül vagy kollektíven gyakorolja önvédelmi jogát.
Szakértők mindenesetre arra hajlanak, hogy az európai szövetségesek az 5. cikkely “aktiválásával” nem annyira a harckészségüket, sokkal inkább a szolidaritásukat akarták demonstrálni. Több uniós tagállam ugyanis egyáltalán nem rokonszenvez a furkósbot-politika módszerével, amelyhez a Bush-kormányzat várhatóan folyamodni fog, hogy bosszút álljon a merényletekért. Aligha kétséges, hogy az Egyesült Államokat ért terrortámadás, ami egyébként korántsem csak Amerika problémája, háttérbe szorítja majd a kétoldalú kapcsolatokat terhelő vitás kérdéseket, amelyek – ha lehet – még szaporodtak is azóta, hogy az ifjabb Bush vette át a hatalmat a Fehér Házban. Az óceán innenső partján a legtöbb frusztrációt az amerikai kormányzatnak a légköri felmelegedés problémájával foglalkozó kiotói megállapodásból való kihátrálása okozta. De Bush rakétavédelmi terve, az európaiak önálló védelmi politikai szárnypróbálgatásai és a szűnni nem akaró kereskedelmi viták is alaposan hozzájárultak a bizalom kölcsönös megroppanásához. A transzatlanti érdekek polarizálódását sok szakértő azzal magyarázza, hogy a hidegháború után eltűnt a közös ellenség, ami addig összefogásra kényszerítette a szövetségeseket. Kérdés, hogy az új közös veszély, a terrorizmus mennyire és milyen tartósan fogja majd újra egységbe kovácsolni az Atlanti-óceán két partját. A Brüsszelből távozó amerikai nagykövet reményének adott hangot, hogy az elmúlt napok eseményei az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok újragondolásához vezetnek majd. “Ez a kulcskérdésekben olyan együttműködés felé vihet, ahol a közös értékek előnyt élveznek a kevésbé fontos témákkal szemben, amelyeket eddig túlságosan a középpontba állítottunk” – hangsúlyozta Richard Morningstar.
MÁS OPTIKA. Michael Emerson, az egyik legtekintélyesebb brüsszeli kutatóintézet, a CEPS szakértője szerint nem szerencsés új stratégiai szövetséget emlegetni. “A szövetség már eddig is létezett, most pedig működni is fog” – szögezte le a Figyelőnek nyilatkozva Emerson, aki egykor az EU moszkvai nagykövete volt. Szerinte, ha lesznek is törekvések a különbségek háttérbe szorítására, nem lehet elsiklani azon tény felett, hogy a felek jó néhány kérdést más optikán keresztül szemlélnek. Példaként említette a közel-keleti rendezést, ahol az amerikaiak erősen Izrael-barát politikát követnek, miközben az EU nagyobb engedményekre szeretné rávenni Tel-Avivot.
Az unió hatóságai a terrorcselekmény óta mindent elkövettek, hogy tartsák a lelket a tőkepiacokban és az amerikai gazdaság iránt is helyreállítsák a bizalmat. Bár Brüszszelben igyekeztek bagatellizálni a történtek várható hatását, a világgazdaság minden bizonnyal elkerülhetetlenül megsínyli majd az Amerikát ért megrázkódtatást. Emerson úgy vélte, hogy az új helyzet nem mérsékli majd a két fél kamatpolitikája közötti megközelítésbeli különbségeket. Annak ellenére volt ezen a véleményen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hétfőn a New York-i kereskedés megkezdése előtt kamatot emelt és az Európai Központi Bank is kamatot vágott.
A Brüsszelből távozó amerikai nagykövet szerint az lesz az igazán mérvadó, hogy milyenek lesznek a transzatlanti kapcsolatok hat hónap múlva, amikor törvényszerűen megkopnak az emlékek és behegednek a sebek. “Újra a jelentéktelen ügyek miatt tépjük majd egymás haját vagy visszaemlékszünk a mostani helyzetre, és figyelembe vesszük egymás, illetve a világ érdekeit?” – tette fel Richard Morningstar a költői kérdést, amelyre ma még értelemszerűen nincs határozott válasz.
