Utoljára akkor volt maradéktalan egyetértés hazai és külföldi gyógyszergyártók között, amikor – majd’ két évvel ezelőtt – Gógl Árpád egészségügyi miniszter gyakorlatilag befagyasztotta az árakat, amivel további másfél, összesen három évre lehetetlenné tette, hogy új orvosságok kerüljenek be a magyar egészségügyi ellátásba. Az egészségügyi finanszírozás reformjának halogatását leplezni hivatott döntés látszólag egy táborba terelte az összes Magyarországon tevékenykedő gyógyszergyártót, hiszen valamennyiük érdeke volt, hogy mielőbb visszatérjenek a piaci szabályozáshoz. A háttérben azonban – s ezt orvosok és az érintett gyógyszergyárak egybehangzóan állítják – minden eddigieknél kiélezettebb, gyakran tisztességtelen eszközöket is alkalmazó versengés kezdődött.
A megkísértésA gyógyszergyárak promóciós eszközeinek tárháza óriási, s hiába lép fel az orvoslátogatók praktikái ellen az egészségügyi miniszter, a helyzeten érdemben nem tud változtatni. A szóróajándékok osztogatásaitól kezdve az orvosok megvendégelésén át a speciális, személyre szabott kedvességeken keresztül egészen a konferenciákra való utaztatásokig terjed a gyógyszergyárak leleményessége. Sőt, több forrásból is hallottunk arról, hogy egyes gyártók pénzbeli juttatást is adnak az orvosnak.
Ez utóbbi már igencsak kényes kérdés, hiszen az anyagi szolgáltatás, az úgynevezett “receptpénz” semmilyen promóciós etikának nem felel meg. Éppen ezért nagyon körültekintőek a gyártók – és persze az orvosok -, indirekt módon zajlik a legálisnak látszó üzlet. A legelterjedtebb módszer szerint az orvos – aki vállalkozó is ma már – statisztikai szolgáltatást végez a gyógyszergyárnak. Ez azt jelenti, hogy leadja a felírt receptjeinek listáját, amiből a gyógyszergyár nemcsak a saját készítményeiről, hanem a konkurenciáéról is fontos információhoz jut. Attól válik ez jövedelmezővé az orvos számára, hogy több gyártó is alkalmazza a módszert. Arról is hallani, hogy az erre vállalkozó orvosokat a betegeiktől begyűjtött patikai blokkok ellenében a forgalmazók különféle ellenszolgáltatásokhoz juttatják. Lehet ez extra adag orvosság, vagy zsebbe csúsztatott készpénz is.
“Ilyen ügyet még soha nem sikerült bizonyítani, a vádaskodás pedig az orvostársadalomba vetett bizalmat gyengítheti” – mutat rá Székely Krisztina. Bogsch Erik viszont azt húzza alá, hogy az originálisnál olcsóbb magyar készítmények árrése nem tesz lehetővé ilyen “marketingköltségeket”, ráadásul az esetek jelentős részében a legolcsóbb készítményekről van szó, így effajta promóciójuk értelmetlen is lenne.
A gyógyszerpiac különlegesen működik, hiszen elválik egymástól a megrendelő (az orvos), a felhasználó (a beteg), továbbá a szolgáltatás ellenértékét kisebb-nagyobb részben, gyakran teljes egészében kifizető Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Ez az atipikus piac nyilvánvalóan csak jól meghatározott és szigorúan betartott, ráadásul az érintetteknek érdekeltséget is biztosító szabályozás mellett tudna jól működni. Számos szereplő szerint azonban ma erre a piacra az átláthatatlanság jellemző. Általánosan elfogadott vélemény az is, hogy jó terepet teremt a tisztességtelen eszközökkel folytatott versenynek az a mód, ahogyan az elmúlt ötven évben a hálapénz és a fizetés aránya az egészségügyben átalakította a közgondolkodást és a morált.
Az idén az államháztartás várhatóan 182 milliárd, a lakosság pedig 100,5 milliárd forintot fordít gyógyszerekre. Hogy sok ez, vagy kevés, azt az érdekelt felek eltérően ítélik meg. Körössy Péter, az OEP főosztályvezetője a minap úgy nyilatkozott, hogy a magyar gyógyszerfogyasztás nemzetközi viszonylatban is magas. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy az egészségügyi alap várhatóan 910 milliárd forintos idei teljes kiadásainak közel 20 százalékát költi a gyógyszerek ártámogatására. Igaz, Körössy az egészségügyi összkiadások szintjét alacsonynak minősítette.
VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA. A gyógyszergyártók ugyanezt más oldalról közelítik meg. Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója szerint például kezelési napban számítva nálunk nem nagyobb a gyógyszerfogyasztás, mint Nyugat-Európában. Körössy Péter ennek ellentmondó állítása szerint az EU mezőny első öt országával vetekszik a fogyasztás, igaz ez a 20 féle gyógyszert szedő 500 000 embernek köszönhető. Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke szerint a gyógyszerkassza tervezésekor nem a reális igényekhez rendelnek forrásokat, hanem a kiadásokat évről évre alultervezik.
A Magyarországon gyártó, illetve az originális készítményeiket a hazai piacon áruló gyárak között azonban már jelentős vita van arról, melyik támogatási kategóriáé a főszerep a “kiadások megugrásában”. A gyógyszerár-támogatásokat ugyanis leegyszerűsítve három kategóriába lehet sorolni. A közgyógyellátás keretében a beteg szociális rászorultsága okán térítésmentesen jut a gyógyszerhez; a normatív rendszer 50, 70 vagy 90 százalékos ártámogatást tesz lehetővé; végül létezik az egészségügyi megfontolások alapján adott 90 és 100 százalékos támogatás. Az közgyógyellátás a kassza kiadásainak 5-10 százalékát viszi el. Ebbe a kategóriába jellemzően olcsó – nagyrészt hazai előállítású – szerek találhatók. Annak ellenére, hogy a gyógyszerár-támogatási kiadások viszonylag kis tételéről van szó, a “közgyógylista” állandó viták tárgya hazaiak és külföldiek – ha úgy tetszik, a generikus és az originális gyártók – között. Az utóbbiak vádja értelmében a “hazai pálya előnyét kihasználva” szinte kizárólag a magyar gyártók termékei kerülnek föl erre a listára. Véleményük szerint a lista éppen ingyenessége miatt számtalan visszaélésre is lehetőséget ad, miközben a rossz anyagi körülmények között élő emberek nem juthatnak hozzá a legújabb terápiás készítményekhez.
Szabadalmi vitaHazai és külföldi gyártók vitája sokszor az eltérő szabadalmi jogra vezethető vissza. Nyugaton a termékszabadalom a törzskönyvezéstől számított 15 évig védi a cég által kifejlesztett terméket. A nálunk pillanatnyilag – az 1994 előtt bejelentett készítményeknél – még érvényben lévő eljárás szabadalom szerint más eljárással ugyanaz a molekula előállítható, ebben az esetben csak a gyártási eljárás tekinthető védettnek. Az eltérő szabályozás miatt még 5-6 évig a hazai gyárak belföldön és bizonyos harmadik piacokon megjelenhetnek olyan termékekkel, amelyek “eredetije” még szabadalmi védettséget élvez Amerikában, illetve az Európai Unióban.
Természetesen a védettséget nem élvező generikus készítmények jóval olcsóbbak, mint az eredeti, azaz originális szerek. Székely Krisztina ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy originális szerek nélkül nem lennének generikumok sem. A magasabb árakat az indokolja, hogy az egy-egy új orvosság esetében akár 500 millió dollárra is rúgó kutatás-fejlesztési költségeknek meg kell térülniük a védettség időtartama alatt. Saját bevallásuk szerint az innovatív cégek teljes bevételük 15-20%-át költik kutatás-fejlesztésre.
Ezzel kapcsolatban a SCRIP szakmai lap egyik cikkének megállapítása szerint a kutatásban élen járó cégek többet költöttek marketingre és a vezetők javadalmazására, mint kutatásra.
Normatív – 50, 70, és 90 százalékos – támogatást élvez a háziorvosok által is felírható legtöbb gyógyszer. Ebben a kategóriában került sor ártárgyalásra az első félévben az OEP és a gyógyszergyártók között, ráadásul itt érvényesül a “fixesítés” is. Ez utóbbi fogalom azt jelenti, hogy az azonos hatóanyagú készítmények mindegyike egyforma abszolút értékű támogatást kap, amennyit a listán szereplő legolcsóbb szer, az úgynevezett referencia készítmény. Ez a rendszer természetesen a generikus gyártóknak kedvez. A normatív támogatások a kassza kiadásainak csökkenő hányadát teszik ki, az idén hozzávetőleg 50 százalék ez az arány. E kategóriában kérdőjelezhető meg legkevésbé az árak kialakulásának és a támogatások elosztásának átláthatósága.
AZ ÜGYNÖK NEM KÍMÉL. Itt jutnak viszont a legnagyobb szerephez a gyógyszert felíró orvosokat változatos promóciós módszerekkel meggyőzni képes gyógyszergyári orvoslátogatók. Azt ugyanis, hogy orvos és betege milyen medicinát választanak, az áron kívül számtalan tényező befolyásolhatja. Nevük elhallgatását kérő orvoslátogatók és családorvosok is állítják azonban, hogy egyes gyártók eszköztárában a konkurens termékeket rossz színben feltüntető negatív kampány is szerepel (lásd külön írásunkat a 67. oldalon).
A gyógyszerkassza kiadásainak leggyorsabban növekvő része az egészségügyi 90 és 100 százalékos támogatottságú gyógyszerek listája. Ezeket a készítményeket csak szakorvos írhatja fel, súlyos, hosszan tartó, esetenként gyógyíthatatlan betegségekre. Az OEP jelenleg az összes támogatás 30-40 százalékát fordítja erre a kategóriára. Mégsem került sor ártárgyalásra, ráadásul ebben a kategóriában a 90 százalékos körben sincs fixesítés. Mivel a legsúlyosabb betegségek gyógyszerei szerepelnek ezen a listán, itt található a legtöbb innovatív, originális készítmény.
Az előre lefektetett szabályok és az ártárgyalások hiánya miatt sokan itt is visszaéléseket emlegetnek. Előfordult, hogy a tárgyalások lezárását követően, közvetlenül a kihirdetés előtt az egyik gyógyszergyár megváltoztatta termékének árát, noha erre már nem lett volna lehetősége. A harmadik kategóriával kapcsolatban merül fel leggyakrabban az etikai megfontolásokat is tartalmazó kérdés: mi az, ami beletartozik a kötelező állami biztosításba, s mi az, ami már meghaladja annak kereteit. Sokan úgy vélik, senkitől nem tagadhatók meg a legkorszerűbb orvosságok, spórolni inkább a kórházi ellátás ingyenességének a megszüntetésén lehetne.
Az intézmények és az egészségügyet finanszírozó biztosítás legalább részleges privatizálása nélkül, illetve – ezzel szoros összefüggésben – anélkül, hogy jelentősen növelnék az egészségügyi alkalmazottak fizetését, és érdekeltségét a gazdálkodásban, nem lehet számítani a jelenlegi anomáliák érdemi visszaszorulására.
