A méz, a virágpor és a propolisz emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása régóta ismert#<#, ezeknek a rendkívül bonyolult összetételű anyagoknak azonban mindeddig csupán az alternatív gyógyításban volt szerepük, illetve jórészt gyógyszernek nem minősülő termékekben használták fel őket. Például krémekben, rágógumiban, vagy tusfürdőben. Ez a gyakorlat hamarosan megváltozhat: amerikai kutatók most konkrét hatóanyagokat azonosítottak a propoliszban; e vegyületek felfedezése a fogszuvasodást megakadályozó gyógyszer kifejlesztéséhez vezethet. A University of Rochester egyik élelmiszer-biokémiával foglalkozó kutatója, Michael Hyun Koo éveket töltött el a különböző, Brazíliában honos méhfajok propoliszának elemzésével és nemrég patkányokon végzett vizsgálataival kiderítette, hogy ez a furcsa anyag a rágcsálók fogainak szuvasodását 60 százalékos arányban mérsékeli. A propoliszt a méhek úgy állítják elő, hogy az általuk felszívott különböző növényi nedveket gyomrukból felöklendezik; a kissé emésztett anyag eközben nyálukkal keveredik, majd végül a rovarok némi méhviaszt is adagolnak a kotyvalékhoz. Koo megállapította, hogy e mixtúra egyik összetevője azt akadályozza meg, hogy a lyukakat fúró baktériumok megtelepedjenek a fogakon. A mikrobák általában a nyál fehérjéiből álló és a fogakon kialakuló biofilmen horgonyoznak le; a méhpempő hatóanyaga viszont gátolja e biofilm felépülését, s ezen keresztül a szuvasodást is.
- 18:09 Megbüntették Sebestyén Balázst Thaiföldön: „Vannak dolgok, amik sehol nem változnak”
- 18:06 Március 23-án lesz az időközi választás Újpest-Angyalföldön
- 18:02 Elkészült a legjobb magyar borok toplistája
- 17:45 Örményország csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz
- 17:28 A Fradiból száműzött középpályás Zalaegerszegen folytatja
- 16:56 Egy szép szitakötőfaj lett az év rovara 2025-ben
- 16:56 Óbudai önkormányzat: Kiss László a börtönből is dolgozik, ezért jogszerű, hogy fizetést kap
- 16:55 Uniós vétóval fenyeget Fico, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
- 16:53 Fordulat Barcelonában, már januárban távozhat az egyik védő
- 16:28 Egy 18 éve meghalt amerikai elnök gyászbeszédét is felolvassák Jimmy Carter temetésén
- 16:20 Még jobb lett a Samsung egyik legkülönlegesebb okostévéje
- 16:19 Napok óta kibertámadás alatt áll a szlovák ingatlannyilvántartási rendszer
- 16:08 A sztárok menekülnek, a forgatások szünetelnek, a díjátadókat halasztják – a tűzvész Hollywoodot is megállította
- 16:02 Megkéselte az osztálytársát egy nyolcadikos diák Romániában
- 15:58 Egészen parányi macskafaj csontjára bukkantak
- 15:14 „Egyik nap még a medencében úszol, és másnap már nincs ott semmi” – ezek a sztárok érintettek a Los Angeles-i tűzvészben
- 10:20 Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát
- 11:16 Dánia úgy értesült, hogy Trump most tényleg nem viccel Grönland megszerzésével
- 06:30 Akár 5 büntetőpont is járhat érte, mégis sokan megszegik ezt a szabályt – az sem mindegy, hogy autópályán vagy lakott területen teszik
- 11:31 Húsz méter mély kútba zuhant és meghalt egy férfi Budapesten
- 08:17 Krausz Gábor új mintát varratott a Tóth Gabit ábrázoló tetoválására
- 15:22 Szabadon igazolhatóvá vált a női kéziválogatott egyik húzóembere, miután klubja visszalépett a szezontól
- 13:43 Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében
- 16:02 Megkéselte az osztálytársát egy nyolcadikos diák Romániában
- 12:30 Meggyilkolta a feleségét egy férfi Fóton
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!