Gazdaság

Profittrendek

Profittrendek 1A gazdálkodó szervezetek átlagos adóterhelése tavaly 12,7 százalékos volt, ám ha az offshore társaságokat is figyelembe vesszük, akkor éppen csak meghaladta a 11 százalékot#<#, vagyis alig maradt el az adóparadicsomokétól - derült ki azt követően, hogy az adóhatóság feldolgozta a tavalyi mintegy 280 ezer társasági és osztalékadó bevallást. Nettó árbevételüket az inflációt meghaladóan, 19,1 százalékkal növelték tavaly a cégek - a pénzintézeteket nem számítva -, így ennek összege meghaladta a 32 ezer milliárd forintot. Ennek túlnyomó többségét a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások realizálták, az egyszeres könyvvezetést alkalmazók részesedése csupán 3 százalék volt. A vállalkozások adózás előtti eredménye tavaly 8,3 százalékkal nőtt, s együttesen 1270 milliárd forintot tett ki. Nemzetgazdasági ágak szerint hullámzó volt a teljesítmény: a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban látványosan nőtt a nyereség és csökkent a veszteség, míg a szállítás, posta és távközlés ágazatban ezzel ellentétes folyamat zajlott le (lásd a grafikont). A gazdálkodó szervezetek tavaly 9,4 százalékkal, csaknem 20 milliárd forinttal több adót fizettek, mint az előző évben. Ugyanakkor a pénzintézeteknél sokkal látványosabb volt a profitbővülés: az adózás előtti eredmény egyenlege az előző évinek a kétszeresére emelkedett. Az adózás előtti nyereség esetükben 32 százalékkal nőtt, míg a veszteség az előző évinek a felére esett vissza. Adófizetési kötelezettségük pedig közel 40 százalékkal emelkedett, így meghaladta a 30 milliárd forintot. Mivel a pénzintézetek társaságiadó-kedvezményt nem tudnak igénybe venni, így ebben a körben az átlagos adóterhelés 18 százalékon állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik