Gazdaság

Elszabadult sómikroba – Ősi vagy nem ősi?

Elszabadult sómikroba – Ősi vagy nem ősi? 1 A 250 millió éves Csipkerózsika-álmából felébresztett baktériumtörzs tavaly tudományos szenzációt keltett#<#; a sókristályokba zárt mikrobákról a pennsylvaniai West Chester University kutatói bebizonyították, hogy ezek a világ legidősebb élő szervezetei. Izraeli mikrobiológusok azonban most kétségbe vonják az amerikaik állításait: szerintük a parányok gondatlanságból eredő szennyezésből származnak. A hírhedt baktériumok 610 méter mélyről, egy új-mexikói sóbányából kerültek elő, és a West Chester University mikrobiológusai tápoldatba helyezve élesztették fel és szaporították el őket. A 2-9-3-as törzsnek elnevezett mikrobák a tesztek szerint a ma élő baktériumokkal csak távoli rokonságban állnak, ezért a kutatók kijelentették: ősi fajt találtak. Izraeli tudósok azonban most felülvizsgálták az akkori eredményeket. Az internetről letöltötték az ősi faj DNS-bázisainak sorrendjét, és ezt a genetikai ujjlenyomatot más, ma élő fajok örökítő anyagával vették össze. Az eredményekből számukra az derült ki, hogy a feltételezett matuzsálem genetikai anyaga alig különbözik egy ma élő baktériumétól – ez pedig arra utal, hogy egyazon fajról van szó, vagyis a mintákat beszenynyezték. Kétszázötvenmillió év alatt a mutációk során ugyanis sokkal több eltérés jelentkezett volna a DNS-ben, mint ami az adott esetben megfigyelhető. Az amerikaiak szerint bírálóik tévednek: ők egyrészt biztosak abban, hogy körültekintően jártak el és a mintákat nem fertőzték “kívülről”, másrészt feltételezik, hogy a sóba zárt mikrobák a bánya művelése során már évtizedekkel korábban a szabadba kerültek, többek között a Pecos folyóba és a Rio Grandéba. Márpedig pontosan ezek azok a vízfolyások, ahol az izraeliek által kontrollként vizsgált törzsek élnek; ők tehát valójában önmagával hasonlították össze a nevezetes parányt, amely – úgy tűnik – ha öreg, ha nem, ma már része a természetes ökoszisztémáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik