Megtettük az első lépést a „cyber-adminisztráció” felé – jelentette ki nem kis büszkeséggel Robert Hensler, Genf kanton kormányzója#<#. A jogász végzettségű politikus szemmel láthatóan hisz abban, hogy az internet révén látványosan javulhat a közhivatalok munkájának minősége, ezért a Hewlett-Packarddal (HP) közösen megkezdte az elektronikus szavazás (e-voting) tesztelését. Valószínűleg Genf kiváló arra, hogy egy ilyen projektnek helyt adjon, és a kanton vezetőjének a technika új vívmányai melletti elkötelezettsége csak alárendelt szerepet játszik ebben a folyamatban. A svájci kantonban évi átlagban hatszor tartanak népszavazást, hiszen az ottani demokráciaszemlélet minden fontos (és kevésbé fontos) kérdésben hagyja a népakaratot érvényesülni. A polgárok élnek is a lehetőséggel, hiszen a referendumokon általában 50 százalékos a részvételi arány. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a hedonista beállítottságú genfiek nagy rendszerességgel az urnához járulnának; a szavazatok 90 százaléka levélben jut el a szavazatszámlálókhoz. Hogy a procedúra még kényelmesebb legyen – nos, erre lesz jó 2002 első felétől az e-voting. Az elektronikus szavazás persze nemcsak kényelmesebbé teszi a voksok leadását, de vélhetően új választókat is bevon a döntéshozásba – mondja Jean-Max Arbez, a HP helyi vezérigazgatója. Genfben ugyanis 50 százalék feletti az internet-penetráció, s a fiatalok minden bizonnyal inkább élnek majd az elektronikus eszközzel, mint a „kevésbé szexi” postai megoldással. A soron következő – júniusban lebonyolításra kerülő – referendum során végzik el a rendszer béta-tesztjeit, a kiválasztott polgárok az interneten keresztül dönthetnek. (Az interneten keresztül leadott szavazást egyébként tavaly novemberben már kipróbálták a skóciai Aberdeenben, a helyi önkormányzat tagjainak pótválasztásán.) A technikailag bonyolult rendszerből a választó csak azt érzékeli, hogy a szavazási értesítőn – a bankkártyákhoz hasonlatosan – ezüstcsík mögött egy négyjegyű azonosító szám van (PIN) és ezáltal a két hagyományos lehetőség mellett egy harmadikat is alkalmazhat, ha gyakorolni akarja választójogát. A HP-nak projektmenedzseri szerepéből adódóan azonban ügyelnie kell arra, hogy a választó anonimitása ne sérülhessen, egy szavazó csak egyetlen voksot adhasson le, s egyáltalán: kívülről senki ne manipulálhassa a népszavazást. A biztonsági szempontok maradéktalan teljesítése érdekében a projektbe bevonták az internetes biztonság kérdésében specialista Wisekey-t. A genfi e-voting megszervezésében még egy fontos ok miatt vállalt szerepet a HP: az eddig hardverspecialistaként ismert amerikai cég egy jókora arculatváltással a komplex megoldásokat kínáló IT-vállalkozás képét kívánja magára ölteni. Ennek érdekében hozta létre éppen Genfben fejlesztési központját (invent center), ahol meglevő és potenciális ügyfeleknek komplex e-business és e-government megoldásokat igyekszik kidolgozni.
- 13:59 Magyarország szívét foglalták el a törökök
- 13:23 Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
- 13:22 Eszméletét veszítette, hordágyon vitték le a pályáról a magyar válogatott védőt
- 13:01 „Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban
- 12:56 Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 12:44 Vindics-Tóth egyéni rekordot futott, Karsai is megvédte bajnoki címét
- 12:18 Meghalt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező
- 11:58 Tibeti árvíz, fagyirobot, Dolly Parton a hét képein
- 11:43 Oroszország és Ukrajna drónokkal ostromolja egymást, de elkerülték a fővárosokat az amerikai küldöttek látogatása alatt
- 11:06 Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:59 Baltával támadt emberekre egy férfi egy ausztrál kisváros utcáin
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 10:48 Lannert Judit szerint Rétvári Bencét a gyűlöletkeltés és a propagandalogika mozgatja
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 10:48 Lannert Judit szerint Rétvári Bencét a gyűlöletkeltés és a propagandalogika mozgatja
