Negyven esztendővel ezelőtt forradalmi hevülettől fűtött kínai önkéntesek tízezrei özönlöttek a sivár észak-kínai városba, Dacsingba, hogy ott megvívják az ország kommunista pártja által “olajcsataként” dicsőített küzdelmet. A cél az volt, hogy biztosítsák Kína számára azt az üzemanyagot, amely révén az ország kiépíthet egy virágzó és önellátó gazdaságot. A munkások e szent cél érdekében vonszolták át a mocsaras vidéken a fúróberendezéseket egyszerű fagerendák és izmaik ereje segítségével, majd építettek fel hatalmas fúrótornyokat puszta kézzel. A pártvezetők azóta is tisztelettel adóznak Dacsing szellemének, a város múzeumában pedig ott láthatók azok a Mao Ce-tung idézeteket tartalmazó, viharvert kötetek, amelyeket a munkások tanulmányoztak éjszakánként a tábortüzek mellett.
AGRESSZÍV LEÉPÍTÉS. A mai Dacsing egy egészen másfajta kínai forradalomnak vált a jelképévé. A környékbeli olajmezőkön jelenleg dolgozó 113 ezer munkás ma annak a kampánynak a része, amelynek célja, hogy munkaadójukat, a PetroChinát egy hatékonyan működő, nyereségtermelő gépezetté változtassák, amely joggal követel helyet magának a világ legnagyobb olajcégei sorában. A december végével zárult esztendő minap közzétett üzleti számai szerint a PetroChina nyeresége – 29,2 milliárd dolláros forgalom mellett – több mint a kétszeresére, 6,7 milliárd dollárra nőtt, azaz túlszárnyalta a tőzsdén jegyzett kínai vállalatok eddigi profitrekordját. Valójában a PetroChina – amelynek részvényei ott forognak mind a New York-i, mind a hongkongi tőzsdén – a kitermelést és a hivatalosan elismert olajtartalékait tekintve már ma is a világ negyedik legjelentősebb olajvállalata, igaz, 35 milliárd dolláros piaci kapitalizációja csupán mintegy nyolcada az Exxon Mobilénak.
Tagadhatatlan, hogy a cég káprázatos pénzügyi eredményeinek elsődleges magyarázata az olajárak szárnyalása, de az agreszszív költségcsökkentési intézkedések is szerepet játszottak azok megszületésében. A pekingi székhelyű vállalat nagy utat tett meg egy nyugati típusú átalakulás felé. A PetroChina már a tavalyi, 2,9 milliárd dollárt hozó elsődleges nyilvános részvénykibocsátást megelőzően megszabadult több száz, a fő tevékenységi köréhez szorosan nem kötődő érdekeltségétől. Ezek között olyanok szerepeltek, mint egy sor újság és kórház. Összességében több mint egymillió (!) alkalmazottat bocsátottak el. A cég egyúttal fokozatosan kivonul az olajfinomító üzletből is: a PetroChina tavaly hat finomítójában és 105 vegyipari üzemében húzta le végleg a rolót.
A cég ma minden erejével a költségek lefaragására összpontosít. A múlt év áprilisától az esztendő végéig további 38 ezer munkástól, azaz alkalmazottai 8 százalékától vált meg, 380 millió dollárt költve a végkielégítésekre. Az idén pedig további 13 ezren kapják meg a felmondó levelüket. Vang Guo-liang pénzügyi vezérigazgató tájékoztatása szerint 2002-re 1,1 milliárd dollárral kurtítják meg az éves kiadásokat.
ÚTTÖRŐ LÉPÉSEK. A vezetők ma arra ösztökélik az alkalmazottakat, hogy a termelési volumenek helyett sokkal inkább a profitra figyeljenek. A motiváció erősítése érdekében a PetroChina kilátásba helyezte, hogy a 400 fős, szűk felsővezetői körről 442 ezer alkalmazottja egyre szélesebb köreire terjeszti majd ki az országban egyelőre így is úttörő próbálkozásnak számító részvényopciós ösztönzőrendszerét. A felső vezetés ma sokkal közvetlenebbül az ellenőrzése alatt tartja a vállalatot, amelynek földrajzilag távol eső egységeit a helyi főnökök korábban igen gyakran úgy igazgatták, mintha azok saját hűbérbirtokaik lennének. A cég adósságállománya látványosan visszaesett, ha pedig egy igazgató egy új projektet terjeszt elő jóváhagyásra, előbb igazolnia kell, hogy az képes biztosítani az elvárt évi 12 százalékos tőkemegtérülést. A PetroChinában a közelmúltban 578 millió dollárért 2,2 százalékos részesedést szerző BP Amoco mindeközben abban segíti a céget, hogy tovább építse benzinkúthálózatát a rohamosan fejlődő déli országrészekben. A cég élén álló Ma Fu-caj vezérigazgató és Huang Jan elnök egyaránt három évtizedes olajmérnöki tapasztalattal rendelkezik.
Formába hozzák a PetroChinát LÉTSZÁMLEÉPÍTÉSEK.
A jócskán túlduzzasztott létszámú PetroChina tavaly 38,4 ezer alkalmazottját bocsátotta el, és ezáltal 92 millió dollárt takarított meg. Az idén további 13 ezer főtől válnak meg.
KÖLTSÉGCSÖKKENTÉSEK. A PetroChina célja, hogy 2002-re évi 1,1 milliárd dollárral faragja le a költségeit. Ezt 45 százalékban már teljesítette, miközben a múlt évben 800 millió dollárt különített el hat veszteséges olajfinomító, 105 vegyi üzem és számos más vállalati egység bezárására.
PROFITCÉLOK. Valamennyi új projektnek legalább 12 százalék éves tőkemegtérülést kell hoznia. A múlt évben a tőkemegtérülés 10-ről 16 százalékra ugrott, miután a PetroChina megszabadult a veszteséges érdekeltségeitől és az elsődleges részvénykibocsátásból befolyt bevételeket arra használta, hogy lefaragja a vállalat adósságállományát. Vegyipari érdekeltségei tavaly először termeltek nyereséget.
NAGYOBB HATÉKONYSÁG. A gyengén teljesítő egységek kirostálását követően a kapacitáskihasználás az olajfinomítókban az 1999-es 68 százalékról 78 százalékra ugrott.
Forrás: PetroChina, BusinessWeek
A cég átstrukturálása drámai változásokat jelez egy olyan országban, ahol évtizedeken át elképzelhetetlen volt egy vállalat méretének a csökkentése. A PetroChina tavaly bezárt 5,6 millió tonnányi olajfinomító kapacitást, azaz az összmennyiség 5 százalékát. Ezáltal a korábbi 68 százalékos kapacitáskihasználás egy csapásra 78 százalékosra javult. Egész vállalatvezetői szinteket szüntettek meg, egyben a marketinges és a termelésirányítási posztokon is felszámolták az átfedéseket. A PetroChina 800 millió dollárt szán kenőolaj-üzletágának áramvonalasítására, a cégnek ugyanis eltökélt szándéka, hogy megszünteti az olcsó tömegtermékek gyártását, illetve megakadályozza az egyes vállalati egységek egymás közötti versengését. A társaság történetében először állt elő olyan helyzet, hogy a vállalat könyvelői tisztába jöttek a tényleges állapotokkal a cég legkülönbözőbb területein, az értékesítéstől a raktárkészletekig.
TŐKEFEGYELEM. Vang Csi-min egyike azoknak az úttörőknek, akik annak idején puszta lelkesedésüket és izomerejüket “csatasorba” állítva építették föl Dacsingot. A ma 63 éves Vang korábban egy afféle, sebtében összetákolt kalyibában lakott, abban vészelte át a teleket, amikor bizony jóval nulla fok alá esett a hőmérséklet. Ma a dacsingi igazgatóság egyik jól fizetett vezetője, akinek az a feladata, hogy a világ egyik legrégebben termelő olajmezőjén felügyelje azon kutatók munkáját, akik a fogyatkozó olajkészleteket próbálják “kifacsarni” a földből.
Hiába azonban minden eddig elért haladás, hosszú időnek kell még eltelnie addig, amíg a PetroChina képes lesz meggyőzni a temérdek bizalmatlan kívülállót. Ahhoz, hogy magához csalogassa a befektetőket, a cégnek sokkal nagyobb osztalékot kell fizetnie a részvényei után, mint a nyugati vetélytársainak. A külföldi részvénytulajdonosok korábban időről időre megégették magukat olyan kínai vállalatokkal, amelyek igen meggyőzően állították, hogy a tevékenységük teljesen átlátható, elsajátították a nyugati típusú üzleti szemléletet és gyakorlatot, ám hamarosan elhibázott beruházásokkal vagy politikai szempontok alapján meghozott döntésekkel tették tönkre mérlegadataikat. “A befektetők ma kivárnak, hogy megbizonyosodjanak, a PetroChina valóban képes-e végigvinni költségcsökkentési programját. Ez az az év, amelyben a cég leteszi a tőkefegyelem vizsgát” – mutat rá Paul D. Bernard, a Goldman, Sachs & Co. elemzője.
A legjelentősebb teszt az a 4200 kilométeres földgázvezeték lesz, amelyet a PetroChina a nyugat-kínai Tarim-medencétől kiindulva Sanghajig épít majd ki. Számos nyugati elemző ugyanis úgy véli, hogy az 5,2 milliárd dolláros költséggel megépülő csővezeték tőkemegtérülése még a közelébe sem kerül majd a vezérigazgató által az új projektekre vonatkozóan ígért 12 százaléknak. Csakhogy a PetroChinában még ma is 90 százalékos részesedéssel rendelkező kormányzat a projektet abszolút prioritásként kezeli, abból kiindulva, hogy a gáz tisztább energiaforrás, mint az olaj. Ma Fu-caj pedig bizakodó: “A földgáz lesz a cég növekedésének új motorja.”
KÍNAI MULTI? Amennyiben a csővezeték egy feneketlen pénzelnyelő mocsárnak bizonyul, az csak ismét megerősíti azt a nézetet, hogy Kína új óriáscégei még nem értek meg a megmérettetésre a globális színpadon. Ha viszont Ma Fu-caj a projektből nyereségtermelő vállalkozást kreál – miközben tovább csökkenti a költségeket és növeli a hatékonyságot -, alighanem minden követelménynek eleget tesz majd, s ezzel a világ értésére adja: megérkezett az első kínai multi.
