Nixon amerikai elnökről mondták bírálói, hogy nem olyan ember, akitől használt autót lehet vásárolni. Attól a férfiútól, aki ellen Putyin orosz elnök egész apparátusának bevetésével megindította a “médiaháború orosz módra” nevű hadjáratot, kockázatos lenne még egy használt kerékpár vásárlása is. Vlagyimir Guszinszkijről van szó, a Jelcin-években meggazdagodott oligarcha kaszt egyik tagjáról. Putyin szelektív harcot vív az oligarchák ellen, azokra koncentrálva a támadást, akik keresztezték politikai szándékait.
KETTŐS SZEREPBEN. Így indult meg a roham Guszinszkij ellen, akinek sajtóholdingja, a Media-MOSZT nemcsak a tulajdonos üzleti érdekeinek manipulatív kiszolgálója volt, hanem különös módon a független és szakszerű, professzionális orosz hírszolgáltatás egyik fellegvárává vált. A csoport legjelentősebb tagja az NTV országos televízió volt. Ez nem az állami kézben lévő két riválisának (RTR és ORT) média-egytálételét szolgálta fel. Kritikai mérlegre tette a Putyin kormányzás tetteit, a csecsen háború makacs folytatásától a mindent maga alá gyűrő új típusú hatalomkoncentrációig.
Az első Guszinszkij személye ellen indított roham kudarccal végződött. Az oligarcha Spanyolországba menekült és a spanyol bíróság éppen a sajtóbirodalma ellen indított médiaháború okán megtagadta kiadatását Moszkvának.
A második, máig tartó támadás üzleti álarcot hord. Az NTV részvényeinek eredetileg 49,6 százaléka volt Guszinszkij kezében. A médiabáró azonban üzleti manipulációi során jelentős adósságot halmozott fel az állami befolyás alatt működő mamutcéggel, a Gazprommal szemben. Az adósság biztosítékául 19 százaléknyi részvénycsomagot a Gazprom számára kénytelen volt letétbe helyezni a Crédit Suisse First Boston (CSFB) moszkvai fiókjánál. A Gazprom így korábbi részesedésével együtt immár az NTV 46 százalékát tartotta kezében, sőt, egy meglehetősen rejtélyes amerikai cég, a Capital Research 4,4 százalékával együtt a többséget is. A részvénymanipulációk részletei körül még vita folyik. “Elvileg” a döntőbíróság csak május 10-e táján zárná le az ügyet.
Putyin azonban az NTV kínos tudósításai miatt türelmét vesztette és (feltehetően sugalmazott) bírósági döntések alapján a Gazprom kezébe adta az NTV irányítását. Ennek során azonban néhány taktikai hibát követett el. Először is azzal hogy az “új” NTV vezérigazgatói székébe egy amerikai állampolgárságú – de orosz származású – bankár, bizonyos Boris Jordan került, aki átlátszó módon a Gazprom többséget biztosító Capital Research vezetője is. Ráadásul ő volt a CSFB moszkvai megbízottja éppen azokban az években, amikor ott helyezték letétbe a Gazpromnál felhalmozódott Guszinszkij-adósság részvényfedezetét.
A második hiba az orosz hatósági fellépés brutalitása volt. Miután az NTV újságírói napokon át csaknem “prágai stílusban” harcolva elbarikádozták magukat a szerkesztőségben és stúdiókban, Putyin rohamcsapatokat vetett be és erőszakkal helyezte hivatalába az új igazgatóságot.
Negyvennyolc órával később bekövetkezett a harmadik hiba: utcára tették a Media-MOSZT hetilapjának (Itogi) a szerkesztőségét. Ám az Itogi szerződéses partnere a Newsweek, Amerika egyik vezető hírmagazinja, amelynek a tulajdonosa viszont az óriási befolyású napilap, a Washington Post kiadóvállalata.
A negyedik hiba: május elején kerül az orosz parlament elé egy olyan törvényjavaslat, amely az országos médiában 50 százalékban maximálná a lehetséges külföldi tulajdont.
Ez a folyamat okozta, hogy a Media-MOSZT ellen indított támadás leválasztódott a tulajdonos, Guszinszkij kétes alakjáról. A világ szemében ma már úgy jelenik meg, mint az orosz központi hatalom durva kísérlete az utóbbi években lassan kialakuló szólás- és sajtószabadság korlátozására.
REGIONÁLIS TANULSÁGOK. Éppen az “orosz módszer” nyílt brutalitása tárja fel erőteljesen a mi, immár egy évtizede tartó folyamatos médiacsatáink tanulságait. Ezek a csaták a közép-európai parlamentarizmus és sajtótörténelem örökségét hordozva kifinomultabban, ha úgy tetszik, humánusabban zajlanak. A tapasztalat azonban ugyanarra int, mint az “á la russe” változatnál. Az államhatalmat távol kell tartani a média irányításától. A médiatulajdon pluralitása, tehát a különböző vállalkozások konkurenciaharca, a sajtószabadság megvédésének döntő feltétele. Végül: a külföldi tulajdonos érdekei sokszor kínos üzleti, sőt tartalmi kötöttségeket hozhatnak – de egy diktatúra utáni korszakban mégis megnehezítik a kormányhatalom közvetlen politikai beavatkozási törekvéseit és ennyiben sajátos védelmet nyújthatnak.
