Slavomir Hatina, a Slovnaft elnök-vezérigazgatója nem akárhol, hanem éppen a Mol Rt. székháza előtt. #<#A gesztusnak különösen annak fényében van jelentősége, hogy egyre többen ismerik fel a szlovák-magyar nagyvállalati együttműködésben rejlő előnyöket. Például Andrzej Modrzejewski, a legnagyobb lengyel olajtársaság, a PKN Orlen vezetője, aki a múlt héten síkra szállt amellett, hogy fuzionáljon a térség három nagy olajipari társasága: a lengyel PKN, a magyar Mol és az osztrák OMV. Az ötlet nem új, ám ebben a formában és ilyen nyíltsággal még senki nem mondta ki, az pedig kifejezetten új elemnek tekinthető, hogy az egyik érintett cég vezetője „dobja be” a témát. A régió olajipari szakemberei már néhány éve tisztában vannak azzal, hogy a szóban forgó vállalatok egyenként nem elég erősek, így bármikor a nagy multik felvásárlási célpontjává válhatnak. A felismerést azonban általában nem követte cselekvés, egészen addig, amíg a Mol nem kezdett puhatolózásokat – először Horvátországban, majd Szlovákiában, s aztán Lengyelországban is. Az igazi áttörést a Mol tavalyi pozsonyi sikere hozta meg, ami nagy részben a Hatina-vezette menedzsment érdeme – persze az ügylethez a Dzurinda-kabinet teremtette meg a kiváló politikai klímát. A szlovák vállalatvezetés nemcsak verbálisan szállt síkra a közép-európai olajipari alternatíva mellett, de a projekt sikerének érdekében olyan tulajdonost engedett be, amely akár a puszta létével is komoly feszültségeket okozhatott volna a vállalat kapuin belül és azon kívül is. A lengyel-magyar-osztrák hármas együttműködés valószínűsége mégis kicsi, mert a trojka két szereplője között túl nagyok az ellentétek. A Mol vezetése nem tudta megbocsátani az osztrákoknak: az OMV úgy szerzett 10 százalék körüli tulajdont a magyar társaságban, hogy szándékait mind a mai napig nem fedte fel. A magyar cég vezetése persze nem ezzel magyarázza a távolságtartást, hanem azzal, hogy Ausztria nem szerepel stratégiájában, mivel ott a növekedési lehetőségek kisebbek, mint a térségben bárhol másutt. Félő azonban, hogy igazából nem racionális okok, hanem szubjektív tényezők miatt nem tud közeledni egymáshoz az osztrák és a magyar olajtársaság. Márpedig: amennyiben a lengyel-osztrák együttműködés létrejön, akkor nehéz helyzetbe kerülhet a Mol-vezette csoport. Lehet, hogy ezen a téren lenne mit tanulni a Slovnafttól.
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 18:22 Mérlegen az NB I-es ősz: az ETO kesztyűt dobott a Fradi elé, van-e válasza a címvédőnek?
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 16:18 ByeAlex üzent a Csillag Születik versenyzőinek: Számíthatnak rám
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 16:09 Meghalt Chris Rea
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 16:02 Az Amnesty panasszal fordult az EU-hoz a betelepülést furcsa feltételekhez kötő önkormányzati rendeletek miatt
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
- 06:31 Meghalt James Ransone
