a szocialista-szabad demokrata kormány talán egyik legnagyobb sikere volt.#<# Önmagában az a tény, hogy hozzá mertek nyúlni az államháztartás egyik legjelentősebb alrendszeréhez, nagy bátorságra vallott. Olyanra, amelyhez foghatót szívesen üdvözölnénk más (például a hivatalban lévő) kormányok részéről is. Épeszű ember nem gondolhatta, hogy az 1998-tól indult nyugdíjreform minden egyes eleme olyan tökéletesre csiszoltatott volna, hogy ahhoz már soha többé hozzá se kelljen nyúlni. A részletek finomítása azonban nem jelentheti az alapelvek feladását. Márpedig az Orbán-kormány éppen erre készül. Azt persze nem lehet állítani, hogy minden előzmény nélkül: először a magánnyugdíj-pénztári befizetések mértékét korlátozta – az államháztartás helyzetére hivatkozva. Később a kormány meghosszabbította az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés határidejét, most pedig a munkába állók számára a kötelező vegyes rendszerbeli tagság eltörlését tervezi. Emellett a nyugdíjkorhatár előtti nyugdíjbamenetel lehetőségét is felvillantja. Amennyiben a kormányzat meghozza a döntését, akkor megszegi azt a társadalmi szerződést, amely az állam részéről mindazokkal köttetett, akik a vegyes rendszert, vele a magán-nyugdíjpénztári tagságot választották. A kormány szintén „szerződésszegést” követ el mindazokkal a pénzügyi befektetőkkel szemben, akik a magán-nyugdíjpénztári üzletágba fektettek. A reform módosításával ugyanis csökken a kockázati közösség számossága, tehát nő a rizikó. Csökken a felhalmozódó tőke, így nehezebb megfelelő hozamot elérni, gyengül az ágazat jövedelmezősége, mérséklődik az egy biztosítottra jutó fajlagos nettó hozam. Ugyanannak a dolognak a másik oldala, hogy csökken a pénz- és tőkepiacon befektethető vagyon mértéke. Az állampapírpiacon és a tőzsdén egyaránt gondot okozhat a magánnyugdíjpénztárak elsorvasztására tett állami kísérlet. (S bár a miniszterelnök egy nyilatkozatából tudjuk, hogy ő nem tulajdonít nagy jelentőséget a tőzsdének, mi e nézetét a legkevésbé sem osztjuk.) Hibás az a felfogás is, amely versenyképessé kívánja tenni az állami nyugdíjbiztosítót a magánpénztárakkal. Az államnak nem versenyeznie kell a magánszférával, hanem egyfelől elszámolnia a neki kötelezően befizetett pénzekkel, másfelől a szolidaritási elv jegyében biztonságot nyújtania azon polgárainak, akik csakis tőle remélhetnek biztonságot. A magán-nyugdíjpénztárak ellen készülő kormányzati döntés része a kabinet piacellenes, etatista lépéssorozatának, amely nemkívánatos irányba tereli a sűrű kormányzati beavatkozások ellenére szépen fejlődő magyar gazdaságot.
