Ez a kiállítás abszolút az én asztalom!#<# Amikor másfél éve e lapban erre a sorozatra vállalkoztam, nem kis részben azért tettem, hogy a jó ételek dicséretén túl a jó ételek elköltésének körülményeiről, az étkezés kultúrájáról is írjak. Az eltömegesedés, az igénytelenség évtizedeiben a hivatalos ideológia nemcsak a politika, a gazdaság, a társadalmi együttélés szféráiban hozott létre - a félreértett forradalom nevében - teljes eróziót, hanem a lelkekben is. Tudatosan fogadtatta el a társadalommal, hogy a stílusos életvitel, a mindennapok igényessége nem egyéb úri vagy burzsoá csökevénynél. Ez az évtizedeken át terjesztett, uniformizált hivatalos szürkeség ahhoz kellett, hogy az emberekkel elfogadtassák alacsony életszínvonalukat, a hiánygazdaság sivárságát. És ugyanolyan romokat hagyott hátra a lelkekben, mint a voluntarista versenynélküliség a gazdaságban.
Miután a tradíció is csökevény lett, a társadalom nem csupán jót, hanem szépen is elfelejtett enni. Mindenre rátelepedett az üzemi menzák penetráns gránátoskocka- és paprikáskrumpli-szaga. Pedig az étkezés minden kor minden társadalmában megszentelt aktus, megadták a módját, figyelmet és időt áldoztak rá. Ezekre a régi, hol otthoni, hol vendéglői, ráérős, diskurálós, “tischlizős” (asztalnál üldögélős) étkezésekre a munkaverseny és a kedélytelenség társadalmában nem volt se kedv, se idő. Váltig állítom, hogy az ország politikai, gazdasági és szellemi rekonstrukciója csak akkor lesz teljes, ha ez a társadalom megint ráér szépen teríteni, vendéget fogadni, ajándékozni. Ha a proccolásmentes igényesség nemcsak nyilvánosság előtt mutogatott, hanem otthoni, bensőséges értékké válik. Ha szűk családi körben is gyertyát gyújtanak a vacsoraasztalon.
Ennek a kultúrának példamutató élesztgetője a Vendégvárás Művészete Egyesület, mely immár másodszor rendezett pompás kiállítást és egyhetes rendezvénysorozatot a témáról. Méltó helyen, az impozánsan helyreállított Eötvös utcai Podmaniczky palotában, mely rendezvénybefogadóként működik; jobb funkciót nem is találhattak volna a csodás épületnek. Minthogy minden szónál többet ér a látvány: két emeleten terített asztalok fantáziadús kompozíciói fogadták a látogatót (a francia kapcsolat dominanciájával). Minden sarok iparművészi (és ízlésbeli) alkotás, a franciákon kívül sok fiatal, tehetséges magyar művésznek is fórumot teremtve. Elismerés az egyesület társelnökeinek, Szeleczky Ildikónak és Henye Andreának. Elragadó rendezvény volt, a terítés fantáziadús kavalkádja, terítők, szalvéták, szalvétagyűrűk (a Varázsfuvola-asztalnál hangvilla a szalvétatartó!), poharak, tálak, evőeszközök, vázák, csokorköltemények bacchanáliája. Ha röviden kellene jellemezni az eseményt, így foglalnám össze: anti-menza és anti-fast-food fesztivál.
