Gazdaság

Heti portfólió – Amerikára várva

Rendkívül gyengén teljesített a magyar tőzsde is az első negyedévre jellemző kedvezőtlen nemzetközi tőkepiaci környezetben#<# - emlékeztet Bónis Miklós. Az IE-New York elemzője szerint a nemzetközi piacok visszaesését egyértelműen az amerikai gazdaság lassulása és a várakozásoktól elmaradó profitkilátások okozták. Mivel kedvező esetben is csak a harmadik negyedévre várható fordulat e téren, az előbb említett negatív tényező negyedéves, féléves távlatban jellemzője maradhat a piacoknak - véli Bónis. Heti portfólió – Amerikára várva 1Az átlagosnál kockázatosabb részvényeket tartalmazó Nasdaq indexnek a tavalyi csúcshoz képest bekövetkezett 64 százalékos zuhanása jelzi, hogy a befektetők kockázatvállalási hajlandósága drámaian csökkent. Ez a hazai részvénypiacon is érződött, hiszen a külföldi tőke kivonulása az árfolyamzuhanás mellett drasztikus forgalom-visszaesését okozott. Bár az esetleges kamatcsökkentések hatására rövid távon elképzelhető pozitív változás a nemzetközi tőzsdéken, ahhoz azonban, hogy ennek hatása tartós maradjon a magyar piacon is, szükség lenne a forgalom élénkülésére. Erre azonban a szakértő a harmadik negyedévig kevés esélyt lát.

Heti portfólió – Amerikára várva 2A nemzetközi kamatciklus leszálló ága és az európai bankfúziók következtében, az átlagosnál jobb teljesítményt vár viszont a nemzetközi pénzügyi szektor képviselőitől. Ez pozitív hatással lehet az OTP Bank megítélésére is, amely egyben a legstabilabb maradt a magyar blue chipek között. Pozitív tényező lehet a tervezett szlovákiai akvizíció. Az Egis első negyedévét még várhatóan nem terheli majd jelentős árfolyamveszteség, ám a valutakockázat az év végéig folyamatosan magas marad. Tartósan gyengülő dollár mellett a befektetők bizalma fokozatosan visszatérhet. A növekedési momentumát nélkülöző Matáv részvényétől rövid távon még nem vár jelentősebb emelkedést Bónis, miközben hosszabb távon már elképzelhetőnek tartja a Telekom-papírok “feltámadását”. A Mol kilátásait meghatározó negatív hír, hogy a gázüzletág vesztesége az idén is elérheti a 100 milliárd forintot, ami azt is jelentheti, hogy az olajipari cég egésze mínusszal zárja ezt az évet. A nettó eszközérték körüli árfolyam és a folyamatban lévő lengyelországi terjeszkedés esetleges sikere viszont ígéretessé teszi a Molt.

A Démász jelenlegi árfolyamába az ajánló szerint már beépült a kormányzati ármeghatározó politika negatív hatása, ráadásul a részvény osztalékhozama 12-14 százalékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik