Shakespeare fején találta a szöget: “két fecske közül melyik röpte szebb, ehhez tán konyítok valamit, de csűrni-csavarni a ferde jogban …”#<#
Olyan civilizációs jelenséggel állunk szemben (illetve én mellette), amely áthatotta a fejlett világot, s amely meghódított már több mint 300 millió – szerencsés és a leggazdagabb körülmények között élő és dolgozó – embert. Ez a civilizációs jelenség az internet, amely jellegét tekintve mindenekelőtt globális, tehát lokális szabályozgatással nem lehet megfogni a lényegét. Várhatóan előbb-utóbb az alkotmányosságról és jogrendről alkotott európai és amerikai szempontok összecsapásának leszünk tanúi (ahogyan a Yahoo! esetében a harc elkezdődött), aminek nem lehet jó vége. Abban csak reménykedhetünk, hogy az ENSZ idővel napirendre tűzi a kérdést annak érdekében, hogy világszinten határozzák meg az alapirányokat.
ADÓALANYOK ÉS FOGYASZTÓK. Az internet áthatja a fejlett világot, amely már kialakított egy demokratikus alapokra épülő jogrendet. Ez a jogrend változik, ahogyan világunk is. Ám egyre több jogmorzsa jut az állampolgárnak, akiről most fedezi fel a jogalkotó, hogy nem csupán adóalany, hanem fogyasztó is. A fogyasztó pedig a pénzével szavaz: megvásárol-e egy szolgáltatást vagy sem, támogatja-e a szolgáltatások igénybevételének szabadságát vagy sem. Törvények pedig már nagyon régóta vannak, s zömük alkalmazható az internethez kapcsolódó kérdésekre is.
Az internet Európában nem olyan átható jelenség, mint az Egyesült Államokban, jóllehet az öreg kontinens egyes területein (például a skandináv országokban) rengetegen csatlakoznak a világhálóra. Ám a fejlett világban kiegyenlítődés megy végbe, s téved, aki azt hiszi, hogy az amerikai tartalomszolgáltatók nemzetközi egyezmények nélkül alávetik magukat az európai jogalkotók és bíróságok – saját állampolgáraikra hozott – korlátozásainak. Az európai polgár pedig nem fogja szó nélkül hagyni, s meg fogja kérdezni saját vezetőit, hol húzódik a korlátozások határa. Úgy tűnik ugyanis, mindig van újabb érv (kisebbségvédelem, személyiségi jogok, államtitok, üzleti titok), amelyre hivatkozva még szűkebbre szabható a véleménynyilvánítás, a szabad választás és az átláthatóság biztosításának lehetősége.
Az internetes közösség nem kényszerít senkire véleményt, nem korlátoz senkit a saját választásában. Az interneten kívüli társadalom ellenben újra és újra megpróbálja ezt. Erre azonban meggyőződésem szerint csupán addig van lehetősége, amíg nem hálózza be őket is az új civilizáció és amíg nem készteti őket változásra az Új Gazdaság.
Az internet a szabad választás terepe, ahol egérrel választanak: kell vagy nem kell. Tény, hogy a világhálón vannak olyan oldalak, amelyeket jobb, ha nem látnak gyerekek. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a kíváncsiskodó kiskorúakat az internet korlátozásával fogjuk lebeszélni a szexképek nézegetéséről, hiszen csak az első újságosig kell elmenniük. Meggyőződésem, hogy az internet kevésbé ártalmas, mint a nem virtuális világ, hiszen eléréséhez magasabb civilizációs-kulturális szint szükséges.
Tévedésben van az, aki a média oldaláról közelíti meg az internetet. Bár a sajtótörvényben megfogalmazott nagy nyilvánosság lehetősége adott az internet esetében, de a hálózat egésze nem média, nem sajtótermék. Vannak magukat digitális sajtónak kijelentő oldalak, amelyek az újságírás szabályait magukra nézve kötelezőnek látják, de a weboldalak zöme nem ilyen. S ez kihat a szerzői jogok kérdésére: mindenkinek szíve joga, hogy közzétegye gondolatait, s neki kell eldöntenie, hogy ezért kér-e pénzt. Ha nem kér, ne kelljen a tartalomért fizetni, ha kér, jelezze, s védje jogait. Vagyis nem általános internetes jogdíjakról kellene alkudoznunk, hanem arról, milyen segítséget kérnek a copyrightok tulajdonosai az informatikusoktól (és nem a jogalkotóktól) ahhoz, hogy a védett szellemi termékek kéretlen internetes disztribúciója lehetetlenné váljon.
BIZTONSÁG ÉS SZABADSÁG. Ha internetes szabályozásról beszélünk, mire van tehát szükség? Biztonságra (jogira és technológiaira egyaránt) és szabadságra. Biztonság kell ahhoz, hogy vásároljak, figyelő tekintetek nélkül szemlélődjek, vírusoktól mentes hálózatokon böngésszek. De szabadság kell ahhoz, hogy olvassak, gondolkodjam, véleményt nyilvánítsak, fontosnak érezhessem magam a világom számára, amelyben nem csak egy szürke fogyasztó vagyok, hanem egy ember, akinek a XXI. századra sikerült megismernie a jogait, és szeretne élni velük. Mind szabadabban.
Az internet erősen hat majd a gazdaságra. Aztán a társadalomra, a politikára, végül a jogrendre. Ha most a szabályozáshoz nyúlunk, Jókai szavaival élve a “végrehajtásnál kezdjük a processzust”. Ez a mai Magyarországon irrealitás. A még nem létezőt megszületni kell segítenünk, és utána nevelnünk.
