Utódja a NATO-nagyköveti poszton Herman János, a külügyminisztérium eddigi államtitkára. Talán a korábbi ellenségeskedés és bizalmatlanság elmúltának újabb jele, hogy ő egy Moszkvában végzett diplomata. Számít ez még Brüsszelben?
– Jómagam soha nem hittem abban, hogy valaki “moszkovita” csak azért, mert Moszkvában szerzett diplomát. Az ott végzettek fele szerintem úgy jött vissza, hogy “oda soha többet”. Nem az ottani képzés színvonalával van gond. Vagyis az igazi kérdés nem az, hogy ki milyen nyelvű diplomával rendelkezik, hanem az, hogy ott van-e a szíve és az esze, ahol a NATO-ban annak lennie kell, és ezt a szervezetben is így látják.
– Az idők nem csupán Brüsszelben, hanem Budapesten is változnak: Orbán Viktor országértékelő beszédén a múlt héten először ültek ott a hallgatóság soraiban ellenzéki politikusok. Ön szerint minek köszönhető ez a kormányzati gesztus?
– Ezt nem tartom különösebben nagy gesztusnak. Ott, ahol én az elmúlt tíz évben éltem és dolgoztam, az a természetes, hogy a kormányzó és az ellenzéki pártok vezetői között folyamatos és intenzív a párbeszéd. Ezek után jó látni, hogy Magyarország is a normalizálódás irányába tart.
– A kormányfői beszéd átfogóan értékelte a társadalom helyzetét, ám sokaknak feltűnt, hogy szinte szót sem ejtett az euroatlanti integrációról. Minek tulajdonítja ezt a “feledékenységet”?
– Talán Orbán Viktor úgy értékeli, hogy az embereket már nem nagyon érdekli az euroatlanti integráció. Ha engem megkérdeznek, hogy egy hasonló beszédbe bele kell-e venni ezt a kérdést, akkor a válaszom nagyon határozott igen. Annál is inkább, mert még a NATO-tagság sem teljesen lezárt ügy, s a közvéleményben tudatosítanunk kell, hogy e téren – akárcsak az Európai Unió felé vezető úton – még bőven vannak feladataink. Lehet, hogy szándékos volt ez a kifelejtés, lehet, hogy nem, én mindenképpen azt ajánlottam volna, hogy erről feltétlenül ejtsen szót.
– Miközben a kormányfő igencsak rózsás országképet festett, a múlt héten újabb koalíciós botránybomba robbant: Torgyán József fiának “kazettaügye”. Ha igaznak bizonyul az agrártárcát érintő, 3 millió forintos megvesztegetési vád, annak ön szerint milyen következményekkel kell járnia?
– Elemi érdekünk, hogy a magyar politikai vezetők még véletlenül se keveredhessenek a megvesztegethetőség gyanújába. Még egyszer mondom, Európába tartunk, NATO-tagok vagyunk. Bennünket ugyanazzal a mércével mérnek, mint amelyikkel Dániát, Hollandiát vagy az Egyesült Államokat. Nagyon szeretném, ha minden ilyen ügy igen gyorsan tisztázódna, és azok, akiknek ez a dolguk, szükség esetén mielőbb vonják le a szükséges következtetéseket. Nem magánügyről van szó, hanem az ország presztízséről.
– Az elmúlt időszak másik “skandaluma” a Gazprom-ügy. Mint volt NATO-nagykövet, egyetért azzal, hogy a magyar vegyiparban való orosz tulajdonszerzés nemzetbiztonsági kockázatokat rejt és kormányzati – titkosszolgálati – ellenlépéseket igényel?
– Amikor stratégiai iparágakról van szó, akkor meggyőződésem, hogy a magyar kormánynak meg kell tennie a megfelelő lépéseket. Ez az ügy mellesleg egy ellenséges kivásárlás számos ismertetőjegyét viseli magán, ami nem szívesen látott jelenség sehol a világon. Egy stratégiai iparág esetén Magyarországnak igenis rendelkeznie kell azokkal az eszközökkel és erővel, hogy eldöntse, milyen irányban akarja az ágazatot továbbfejleszteni, s ehhez milyen befektetőket lát szívesen.
– Az energiaszektor szintén stratégiai jelentőségű, külföldi kézbe adása mégsem keltett ekkora riadalmat.
– Rázós kérdés. Talán úgy fogalmaznék, hogy azt szokták mondani: a pénznek nincs szaga. Én azt mondom: néha a pénznek igenis van szaga.
