Furcsa, s a piaci szereplők számára megmagyarázhatatlan divathullám ütötte fel a fejét a hazai magánnyugdíj-pénztári vagyonkezelők körében. Egyesek úgy döntöttek, hogy nem december 29-ével, vagyis az utolsó piacnappal zárják az évet, hanem kissé előbbre teszik ezt a rendkívül fontos pillanatot. Azaz papíron két nappal korábban fordítanak az idő kerekén, legalábbis a hozamszámítások és az eszközértékelés szempontjából. Ez a lépés sokakat meglepett, noha az széles körben tudott, hogy a cégek próbálnak az elszámolásaikkal ügyeskedni és jobb fényben feltüntetni az eredményeiket.
Az első látásra érthetetlennek tűnő “apróság” hátterében tehát nagyon is valós anyagi érdekek állnak. Az államkötvények piacán ugyanis a két dátum között óriási árfolyamugrást lehetett tapasztalni, vagyis aki a korábbi zárónappal számolt, sokkal alacsonyabb hozamot jegyezhetett föl. A válasz arra a kérdésre is egyszerű, miért akartak egyes cégek rontani a tavalyi évi összeredményükön: az alacsonyabb hozam alacsonyabb bázist jelent, vagyis jobb esélyt biztosít erre az esztendőre. Az egyre terebélyesedő vita végére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tett pontot, kimondta, amit persze amúgy is mindenki tudott: az év az utolsó kereskedési nappal ért véget és kész.
REÁLHOZAM NÉLKÜL. Valójában ez az eset is csupán azt jelzi: a vagyonkezelők a lelkük mélyén már korábban lemondtak arról, hogy bármit is kihozzanak a múlt év eredményeiből. A valamennyi pénzügyi befektetési forma szempontjából katasztrofálisan alakuló esztendőt követően nem csoda hát, ha jobbnak látták ezzel a kozmetikázással is inkább az idei kilátásaikat javítani, és szép csendesen belenyugodni abba, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok millióival lesznek kénytelenek közölni a szomorú hírt: nem számíthatnak reálhozamra. Salgó István, a Nyugdíjpénztári Szolgáltatók Országos Szövetsége (Nyuszosz) vagyonkezelői tagozatának vezetője, az ING Vagyonkezelőjének első embere ebben semmi meglepőt sem talál egy olyan év után, amelyet a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX mintegy 10 százalékos mínusszal zárt az év elejei állapotához képest, de még az állampapírok hozamait mutató MAX index is éppen csak az éves infláció fölötti, 11,52 százalékos nyereséget produkált. “Ezek a számok azt jelentik, hogy azok a nyugdíjpénztárak, amelyek a kockázat és a hozam hosszú távú optimalizálása érdekében megosztották a befektetéseiket, gyakorlatilag képtelenek voltak infláció feletti hozamot teljesíteni” – hangsúlyozza Salgó István.
“Minél kisebb kockázatot vállalt egy pénztár, vagyis minél nagyobb arányban tette állampapírba a pénzét, annál kevésbé járt rosszul” – értékeli a helyzetet Fekete Attila, az Erste Bank vagyonkezelő cégének vezetője. Ő is úgy véli, akadhatnak reálhozamot elkönyvelni képes pénztárak, ám ezek maradnak elenyésző kisebbségben. Ráadásul a pénztárak vagyonkezelői által számított kicsinyke bruttó reálhozam – a különböző jutalék és működési költségek miatt – még így is elolvadhat, mire a pénztártag számlájára ér. Egyelőre pontos, pénztárankénti adatokat nem lehet látni, ezek szabály szerint tavasszal kerülnek nyilvánosságra.
MEGREMEG A KEZÜK? Habár azt minden nyugdíjpénztári megtakarításokkal foglalkozó szakember hangsúlyozza, hogy egy-egy balul sikerült évnek nincs túlzottan nagy jelentősége e tipikusan hosszú távra szóló befektetési formánál, az kétségtelen, hogy valahol a “végén” – éppen a kamatos kamat miatt – hiányozni fog a tavalyi esztendő. A forintosítható kiesésnél azonban sokkal fontosabb tényező, hogy a rossz év után nehogy hibásan vonják le a befektetői tanulságot a pénzünkkel sáfárkodó pénztárak, azzal véletlenül se essenek abba a csapdába, hogy a mélyponton eladnak, s a csúcson vesznek. Salgó István szerint a lényeg az, hogy a pénztárak befektetési politikájáról döntést hozók megtanuljanak hosszú távon gondolkodni, és az eldöntött stratégiához ragaszkodni, még akkor is, ha egy-egy év nem igazolja a várakozásaikat. A “remegő kéz” effektusra egyébként máris voltak példák a hazai pénztárak történetében: ezek ugyanis 1998 elején, a csúcson kezdtek el igazán beszállni a részvénypiacba, majd nem kevesen közülük éppen az orosz válság utáni mélyponton hagyták el azt. Remélhetőleg azonban a szereplők már túl vannak a tanulási időszakon.
A szakemberek szerint az idén is akkor járnak el helyesen a pénztárak, ha a diverzifikálásra, vagyis a befektethető pénz megosztására helyezik a hangsúlyt, még akkor is, ha senki sem vár túlzottan fényes eredményeket a részvénypiacoktól. Hosszú távon – figyelembe véve azt is, hogy az egyéni számlákon jóváírt összeg a különböző költségtételek miatt szükségszerűen kisebb, mint a bruttó hozam – nem tarthatják alacsony reálhozamot ígérő államkötvényekben a vagyonukat a pénztárak. “Ebben az esetben egyszerűen lemondanának egy nagyobb részvénypiaci nyereségen elérhető hozamnak még a lehetőségéről is” – vélekedik Salgó István. Kérdés persze, mennyiben fogadják meg a vagyonkezelő tanácsait a befektetési politikáról végső soron döntést hozó pénztári vezetők. Egyelőre a legtöbben azt valószínűsítik, hogy az idén sem változtatnak számottevően a jelenlegi arányokon, vagyis a többség – biztos ami biztos alapon – marad a most is jellemző, erősen kockázatkerülő portfóliónál (lásd a grafikont). Éppen egy év múlva, az újabb lázas számolási időszakban egyértelműen kiderül, kinek lett igaza.
