A modern kor háborúinak tanulsága, hogy a győzelem a hadviselő felek technikai felszereltségétől, logisztikai és informatikai szervezettségüktől függ – a katonák puszta ereje ma már általában nem számít.#<# Mégis előfordul, hogy a hadviselés test-test elleni küzdelemre redukálódik. Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei úgy döntöttek, hogy ilyen esetekben nem bízzák a véletlenre a harc kimenetelét: 50 millió dollárt költenek a közeljövőben arra, hogy katonáikat különböző szerkezetekkel felszerelve erősebbé, gyorsabbá és kitartóbbá tegyék. A minisztérium haditechnikai kutatásokat vezető ügynöksége, a Darpa hamarosan több kutatóhellyel is szerződést köt az ütőképességet növelő felszerelések kifejlesztésére. Az elsődleges cél az, hogy a katonák gyorsabban mozoghassanak a szárazföldön. Egy, a testsúlyának harmadát cipelő harcos a terepviszonyoktól függően ma óránként legfeljebb 10-15 kilométert képes gyalog megtenni; a kutatók ezt minimum a duplájára szeretnék feltornászni. Az első eredmények biztatóak: a Springwalker nevű rendszer segítségével a kísérletekbe bevont tesztalanyok 24 kilométer per órás sebességet értek el. A Springwalker a lábakhoz csatolható rugós, vagy pneumatikus vázelemekből áll, amelyek megnyújtják viselője lépteit, aki így óriásléptekkel szökdécselve úszik a levegőben. Hasonlóan hatékony, de veszélyesebb az a szisztéma, amely a katonai lábbelire – a surranóra – szerelt rakéta működésén alapul. Ez minden lépésnél a levegőbe repíti viselőjét. A kutatások másik vonulata az érzékszervek működésének tökéletesítésével foglalkozik. Fontos, hogy a katonák azonosíthassák, ki barát, s ki ellenség, nehogy véletlenül egymásra lőjenek – mindezt hőkamerákkal és műholdas helyzetmeghatározó rendszerekkel próbálják megvalósítani a fejlesztők. A sisakba szerelt rádióadó a tervek szerint a katonák mindenkori egészségi állapotáról – a pulzusról és a légzésszámról – is információkat küldene a legközelebbi bázisra.
