Félmilliárd forintért vásárolta meg az Euroweb az Internettót az IDG Lapkiadó Rt.-től, s ugyanennyit fordít majd fejlesztésekre az elkövetkező időszakban.#<# Ez az összeg meglehetősen nagy, ha egyéb magyar befektetésekhez viszonyítunk az iparágban. Az IDG portáljánál több mint tízszeresen látogatottabb Index.hu 25,1 százalékát tavaly áprilisban 800 millió forintért adták el, néhány hétre rá pedig az Internettónál szintén jóval népszerűbb Stop portált üzemeltető Telnet 547 millió forintos befektetéssel alakult részvénytársasággá. Garai Géza, az Euroweb marketing- és fejlesztési igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a márkanév ér ennyit, hiszen felmérések tanúsága szerint az internetezők körében az Internetto a harmadik-negyedik legismertebb online újság, még akkor is, ha látogatottsága alulmúlja ismertségét. Az Euroweb - e cégnek 51 százalékban a PanTel a tulajdonosa - főleg az üzleti szektorban nyújt internet-hozzáférést és egyéb kapcsolódó szolgáltatást. Az első hazai elektronikus újságot azért vásárolta meg a cég, mert nagy ügyfeleiknek akarnak az Internetto alapjain különböző úgynevezett B2B2C alapú tartalomszolgáltatásokat kínálni, nem utolsósorban arra való tekintettel, hogy kiaknázzák a távközlési tulajdonos révén fakadó szinergiát. (A B2B2C rövidítés arra utal, hogy az üzleti ügyfelek azért veszik majd meg a cég tartalomszolgáltatásait, hogy azt saját ügyfeleiknek, a maguk elképzelése szerint továbbadják.) Így jön létre - egy üzleti szereplő közbeiktatásával - a kapcsolat a fogyasztóval. Ez a modell sem Magyarországon, sem a régióban nem nagyon ismert. Az internetszolgáltató tavaly decemberben a holland KPN távközlési vállalattal írt alá megállapodást egy ugyancsak tartalomszolgáltató cég, a Planet Internet Rt. megvételéről, amely egyébként tavaly májusi megalakulása óta még nem kezdett bele a tartalomszolgáltatásba. Az Internetto a Planet Internet Rt.-be olvadva folytatja majd munkáját, ugyanazzal a stábbal, amely az IDG égisze alatt jegyezte a tartalomszolgáltatást.
- 17:37 Teherán elutasította a 48 órás tűzszünetet, de a háború végleges lezárását szeretné
- 17:17 Kisvárdai játékos összeesése okozott riadalmat, már dobogón a ZTE
- 16:58 Visszavonult matadort ölt meg egy bika a Picasso tiszteletére rendezett bikaviadal előtt
- 16:58 A Föld sorsát kezükben tartó tanárok, krimi-rajongó szultánok és Normális emberek – ezeket olvastuk márciusban
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 16:53 Szoboszlai: Ha így játszunk, nagyon hamar elfelejthetjük a Bajnokok Ligáját
- 16:44 Öt embert öltek meg az orosz drónok egy piacon Ukrajnában
- 16:07 Tíz embert keresztel meg Leó pápa a Szent Péter-bazilikában
- 16:07 Lavina ölt meg egy szlovák férfit az Alpokban
- 15:45 Angelina Jolie lánya egy videóklipben tűnik fel, megszólalásig hasonlít édesanyjára
- 15:43 Szoboszlaiék gigapofont kaptak a Manchester Citytől
- 15:42 „Volt, aki elhordott mindenféle ku.vának” – meséli a hívő orbánistává alakult Rába Tímea, akit még a volt MSZP-elnök is támogat
- 15:35 Ha élvezed, csinálni fogod – tippek az első félmaratonodhoz
- 15:33 Tűz volt egy hévízi szállodában, majdnem 300 embert evakuáltak
- 16:03 Eleged van a tojáspucolásból? Ezzel a 3 trükkel 30 másodperc alatt kész
- 11:01 Doppingoláson kapták, négyéves eltiltással sújtották az Eb-bronzérmes magyar sportolót
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 06:05 Képes kvíz: mind a 10 magyar párkereső műsort felismered egyetlen képről?
- 06:04 Milyen gyakran kellene zuhanyozni valójában? Meglepő választ adtak a bőrgyógyászok
- 07:03 Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
- 13:32 Budaházyék és más nemzeti radikálisok a Fidesz egyéni jelöltjei mellett kampányolnak
- 15:42 „Volt, aki elhordott mindenféle ku.vának” – meséli a hívő orbánistává alakult Rába Tímea, akit még a volt MSZP-elnök is támogat
- 09:45 Udvaros Dorottya: Feldúl az a vizuális mérgezés, amit a Fidesz a plakátjaival művel
- 13:59 Veszélyes betegségeket kockáztat, aki nem alszik rendesen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
