A választási győzelem biztoisította “lendüiletből” visszaállamosították a társadalombiztosítást, majd sok milliárdért a Postabankot. Visszaállamosították a Malévet, a BÁV-ot, de visszavették a botrányosan drága használati díjú M1-es sztrádaszakaszt is. Érdekes momentum, hogy a rendszerváltás óta először gyarapodott az állami vagyon. Más jellegű szerepvállalás az, hogy 20 milliárdot fektet a kormány a futball infrastrukturális feltételeinek javításába. Az utóbbi 6-8 hónapban a tömegtájékoztatásban különösen széles – és minden esetben negatív – visszhangot kaptak a gazdasági életbe való beavatkozás újabb hadműveletei (például gyógyszerárak, gázár).
NEM IDEGEN. Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy ezeket a lépéseket minősítsem, csupán a tőlünk földrajzilag nyugatra elhelyezkedő országok gazdaságtörténetéből vett példákkal szeretném illusztrálni, hogy az állami beavatkozás nem volt idegen az ott hatalmon lévő kormányok gondolkodásmódjától sem.
A francia gazdaságpolitikai koncepciót fejlődésében bizonyos ciklikusság jellemzi. A háborút követő időszak érthetően erős állami beavatkozása után a nyolcvanas évek elején tapasztalunk ismét komoly állami jelenlétet. Ekkor nagy vállalatcsoportokat (főleg az acél- és vegyiparban) valamint néhány nagy bankot államosítottak. Ez hatalmas összegbe került, de közben kidolgozták az egyes ágazatok szerkezet-átalakítási tervét, valamint külön kiemelten foglalkoztak az információs technológia fejlesztésével is. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére az állami beavatkozás lényegesen csökkent, a korábban államosított bankokat újra privatizálták. A merev fiskális politika lazult, az adókat csökkentették.
A spanyol kormány – a Franco-rezsim védő-óvó gazdaságpolitikáját követően – az európai uniós (akkor még európai közösségi) tagsággal járó kihívásokra történő felkészülést állította gazdasági akcióprogramja súlypontjába. Az első szakaszt (ez a hetvenes évek végéig tartott) a fokozatos import-liberalizáció, az árellenőrzés lassú felszabadítása, az adórendszer változtatása jellemezte. Később, 1983 és 1986 között ágazati és regionális szerkezet-átalakítási terveket készítettek, majd a nem kevés fájdalommal (kapacitás-leépítés, elbocsátások) járó végrehajtás következett. A nyolcvanas évek vége és a kilencvenes évek eleje gazdaságpolitikáját az Európai Közösséghez való igazodás határozta meg. A jelenlegi prioritások a beruházás-ösztönzés, a kis- és középvállalkozások állami támogatása, valamint az oktatási rendszer modernizálása. Spanyolországban a kormány számos nagy cég privatizálása során aranyrészvényt tartott fenn, és annak révén jelentős ellenőrzést, befolyást gyakorol. Ezt a módszert az Európai Unió (EU) végrehajtó szerve erősen kifogásolja (s hasonló brüsszeli bizottsági eljárások vannak folyamatban Franciaország, Nagy-Britannia, Portugália, Olaszország és Belgium ellen is).
Nagy-Britanniában a hetvenes évek végétől követett állami szintű gazdaságpolitikai koncepciót a regionalitás, a kis- és középvállalkozások fokozott támogatása jellemezte, de külön “törődtek” a nagy állami vállalatokkal is. Az egyes régiókba az úgynevezett fejlesztési ügynökségeken keresztül – befektetés-ösztönzési céllal – jelentős költségvetési pénzek jutottak. Azt tapasztalták, hogy az állami befektetések többszörös értékben vonzanak magántőkét is. Walesben például minden font kormánytámogatás további 4,3 font magánforrás mozgósítását eredményezte.
Írországban az állami beavatkozásoknak komoly hagyományai vannak. Csak egyetlen példa ennek alátámasztására: a nyolcvanas évek második és a kilencvenes évek első felében létrejött új ír cégek 70 százaléka kapott állami segítséget, vissza nem térítendő támogatás formájában. Az 1991-ben kidolgozott koncepció lényegi elemei a nemzeti ipar fejlesztésének elsődlegességét, a gazdaságirányítás modernizálását, a minisztériumi demarkációs vonalak átjárhatóságát, valamint a felsőoktatás reformját hangsúlyozták. Az ír gyakorlatra érdemes nekünk is odafigyelni, hiszen a hatvanas évek elején Írország gazdaságilag még Magyarországgal nagyjából egy szinten volt, ma pedig az unió középmezőnyéhez tartozik.
A korábban végrehajtott szerkezet-átalakítás után a svéd kormány gazdaságpolitikájának elsődleges célja a kilencvenes évek elején a tartós gazdasági növekedés fenntartása volt. Ehhez elsősorban az adópoli- tikát, a gazdasági szabályzórendszert, a hitelezési politikát és a szerkezeti átalakulás támogatását szolgáló pénzügyi alapokat használták. A kormány külön alapot létesített az új munkaerő alkalmazásának ösztönzésére.
Úgy vélem, nemcsak a röviden bemutatott országok, hanem az EU többi tagországának elmúlt évtizedekben követett gazdaságpolitikája sok hasznos tanulság levonására ad lehetőséget számunkra. Természetesen egységes séma nincs, az országok egymástól is eltérő fejlődési pályákat jártak be, gazdaságirányítási gyakorlatukat, a megválasztott módszereket időről időre változtatták, mindig igazodva a saját lehetőségeikhez és a nemzetközi fejlődési irányokhoz. Magyarország jelenlegi problémái és az ebből adódó feladatok jelentős része a fejlett országok hatvanas, hetvenes éveinek történéseihez hasonlítanak, de tanulhatunk a nyolcvanas években végrehajtott szerkezet-átalakítási programokból is.
SZÜKSÉGES ROSSZ. Az állami beavatkozás a nyugat-európai országokban a második világháború utáni újjáépítési szakaszban – egészen a hatvanas évek első feléig – igen jelentős volt. A gazdaság talpra állításával ez visszaszorult, s attól kezdve csak akkor erősödött fel, ha a gazdaság egésze – illetve egy vagy több szektora – valamilyen oknál fogva bajba került. Az állami beavatkozás a legtöbb esetben akkor is megfigyelhető volt, ha a nemzetgazdaság egyik, vagy másik nagy vállalata került csődközeli helyzetbe.
A Magyarországnál lényegesen fejlettebb országokban követett gazdaságpolitika számos megszívlelendő tapasztalattal szolgál ugyan, adaptálni azonban ezeknek csak kis részét tudjuk. Az állam beavatkozására a mi átmeneti gazdasági körülményeink között bizonyos területeken szükség van. A szorosabban vett gazdasági területen az állami szerepvállalás súlypontjai a makroszintű tervezésben, a beruházás-élénkítésben, az infrastruktúra-fejlesztésben, a kis- és középvállalatok (a beszállítói kör) támogatásában és a változó körülményekhez igazított, egyre kifinomultabb módszerekkel folytatott piacvédelemben lehetnek (a legutóbbira is van bőven nyugat-európai példa). Persze nagyon vigyázni kell, mert a gyógyszerárak és a gázár kapcsán megfogalmazódott olyan vélemény, hogy “a mostani kormány szociális érzékenysége nagyobb, mint az előzőé”, ez az állítás akár igaz is lehet, ez az egész nemzetgazdaságnak azonban sokba kerülhet.
