Sajátos amnesztiát sürget Borisz Berezoviszkij, az oligarcháknak nevezett oroszországi pénzügyi és üzleti hatalmasságok legbefolyásosabbika. “Csak azok úszhatták meg akár szándékos, akár akaratlan törvénysértés nélkül az elmúlt tíz esztendőt, akik az egészet átaludták” – érvelt a minap Berezovszkij amellett, miért is kellene az ország gazdasági és társadalmi stabilitása érdekében mindenkit fölmenteni, aki a kilencvenes években pénzügyi visszaélést követett el.
Az orosz főügyészség persze nem ezt a javaslatot fogadta meg, amikor a múlt csütörtökön “bűncselekmény hiányában” ejtette a Moszt-csoport tulajdonosa, Vlagyimir Guszinszkij ellen felhozott vádakat. Annál is kevésbé, mert egyelőre csupán a személyére vonatkozó gyanúsításokat találták megalapozatlannak, cégei körül a főügyészség tovább vizsgálódik. A Berezovszkij után a második legjelentősebb oligarchaként számon tartott Guszinszkij ellen több szálon is folyt a nyomozás, a leghangsúlyosabb gyanúsítás azonban az volt, hogy egy szentpétervári televíziós csatorna 1997-es privatizációja során 10 millió dollárral károsította meg az államot. A médiamogult, mint emlékezetes, június 13-án letartóztatták, majd három napi fogva tartás után szabadon engedték. Vagyonát azonban zárolták, sőt július 11-én Media-Moszt nevű cége központjában számos dokumentumot is lefoglaltak, s az útlevelét is bevonták. Utóbbit Guszinszkij a múlt héten szintén visszakapta, és nyomban el is hagyta az országot. Hangoztatja azonban, hogy nem menekült el, és nem is emigrált: Spanyolországba utazott a családjához.
Vlagyimir Guszinszkij a tulajdonosa az egyetlen, a Kremltől valóban független országos tévécsatornának, az NTV-nek. Ez a televízió – akárcsak a szintén a Moszt-csoporthoz tartozó Eho Moszkvi rádióállomás, valamint a Szevodnya című napilap, vagy az Itogi című hetilap – a múlt ősszel kirobbant csecsenföldi háború elindítása óta mindvégig élesen bírálta az akkor még csupán kormányfő, de már elnöki utódjelölt Vlagyimir Putyint, és a hangvételén az elnökválasztási kampány idején sem változtatott. Mindez persze nyomban politikai felhangot adott a Guszinszkij elleni fellépésnek. Ennek nyomán az orosz értelmiség és a liberális demokrácia hívei váratlanul azonos oldalon találták magukat az oligarchákkal. Csakhogy az előbbiek – akárcsak a Guszinszkij mellett azonnal lándzsát törő nyugati állásfoglalások – a sajtószabadságot féltik, míg az utóbbiak üzleti érdekeiket és befolyásukat, attól tartva, hogy a Moszt-csoport fejének letartóztatása csak az első lépés a hatalmuk letörésére indított akcióban.
Úgy tűnik, mindkét aggodalom megalapozott. Tény, hogy Putyin KGB-s múltja – valamint az a néhány “elszólása”, amelyekből kiderült, hogy meglehetősen rosszul tűri a sajtóban megjelenő bírálatokat – szinte tálcán kínálta a bizonyítékot, miszerint az újdonsült elnök Guszinszkijt rács mögé dugva egy kellemetlen ellenzéki hangot próbál meg elhallgattatni. Az azóta történtek azonban azt is mutatják, a Kreml olyan játszmába kezdett, aminek ennél sokkal nagyobb a tétje.
A Moszt-csoport elleni akció jelére mozgásba lendült a gépezet. A moszkvai főügyész június 20-án vádat emelt egy újabb mogul, Vlagyimir Potanyin ellen. A kilencvenes évek eleji Gajdar-kormány egykori miniszterelnök-helyettese állítólag 140 millió dollárt “felejtett el” befizetni az államkasszába, midőn 1997-ben megvásárolta a norilszki nikkelipari kombinátot – a világ legnagyobb ilyen vállalatát -, amelynek az eladásai tavaly elérték a 2,7 milliárd dollárt. Házkutatást tartottak továbbá az ország legnagyobb olajtársaságánál, a Lukoilnál, és bűnügyi nyomozást rendeltek el annak elnöke, Vagit Alekperov ellen. A sors iróniája, hogy az adóhatóságok a Lukoilt tavasszal még éppenséggel “példamutató adófizetőként” tüntették ki, most viszont azzal vádolják, hogy dollártízmilliókkal rövidítette meg az államkasszát, amikor olyan exportszállítmányok után igényelte vissza a forgalmi adót, amelyek a valóságban sosem léteztek. Nem kerülhette el a sorsát a Gazprom sem, amely Borisz Jelcin idején valóságos “állam az államban” státust vívott ki magának. A gigászi gázmonopólium – amelynek éléről került egykor a kormányfői székbe az ország egyik leggazdagabb emberének tartott Viktor Csernomirgyin – a vádak szerint szintén adóvisszaélésekben bűnös, de a hatóságok vizsgálják annak a 211 millió dollárnak a sorsát is, amelyet a közelmúltban a Gazprom kölcsönzött Guszinszkij Media-Mosztjának.
Végül, sokak meglepetésére, a hatósági vizsgálódás Berezovszkijt is elérte. Sőt, szinte nincs olyan érdekeltsége, amely körül ne fodrozódnának mind veszedelmesebb hullámok. Az első számú oligarcha a Ladák adásvételére 1989-ben létrehozott LogoVAZ nevű cége révén alapozta meg a vagyonát az évtized elején, majd hamarosan az AvtoVAZ autógyár fölött is megszerezte az ellenőrzést. A gyár ellen most adócsalás a vád: egyes hírek szerint azonos alvázszámmal ellátott Ladák százai hagyták el a togliatti szerelőcsarnokot, hogy így tévesszék meg az “adószedőket”.
Felmelegítették a Berezovszkij érdekeltségi körébe tartozó Aeroflot elleni vizsgálatot is. Nyikolaj Volkov szövetségi ügyész vádjai szerint a pénzmágnás vezényletével legalább 600 millió dollárt – más források szerint 715 milliót – loptak ki egy rendkívül bonyolult nemzetközi manipuláció révén az orosz nemzeti légitársaságból két, Borisz Berezovszkij által alapított svájci cég, a Forus és az Andava ottani bankszámlájára. Annyi a múlt héten Svájcban járt Volkov szerint máris bizonyított, hogy a két számlán 350 millió, illetve 585 millió Aeroflot-dollárt átfolyattak. A bankszámlákat egyébiránt a svájci hatóságok tavaly nyáron zárolták, Berezovszkij pedig hiába kérelmezte még februárban a zárlat feloldását, keresetét a zürichi bíróság a múlt héten elutasította. Ezt követte Volkov útja, aki nemcsak beletekinthetett abba a mintegy 800 dokumentumba, amelyet a svájci hatóságok a Forusnál és az Andavánál bő egy esztendeje tartott házkutatás során lefoglaltak, hanem abból kétszázat – nem kevesebb, mint 550 kilogramm iratanyagot – mindjárt hazavihetett magával Moszkvába.
Időközben egyre gyakrabban hallani arról is, hogy talán meg kellene vizsgálni Berezovszkij 49 százalékos részesedését a fennmaradó részben az állam kezében lévő ORT központi tévécsatornában. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy az állam egyszerűen kiszorítja a médiamogult az ORT-ből, de legalábbis a többségi tulajdona adta jogokkal élve eltávolítja annak vezetéséből Berezovszkij embereit.
Mi tagadás, ezt a Lukoil és a Szibnyefty révén az olajüzletben is erősen érdekelt pénzember joggal tartaná hálátlan lépésnek, miként a többi támadást is alighanem így éli meg. Végtére is ő “találta ki” és “csinálta meg” Vlagyimir Putyint. Ahogyan 1996-ban jórészt Berezovszkij pénzén és az ő médiaeszközeit felhasználva kampányolt, s hozta vissza a sírból az elnökségét Jelcin, 2000 márciusában ugyanúgy az ő médiabirodalma “adta el” az oroszoknak mind a csecsenföldi háborús diadalt, mind a káoszban végre rendet teremteni képes, alig néhány hónappal korábban még alig ismert elnökjelöltet. Putyintól ezek után sokan azt várták, hogy az oligarchák, mindenekelőtt Borisz Berezovszkij bábja lesz, s Jelcin környezete – a “család” – azért ülteti őt az államfői székbe, mert vele biztosítottnak érzi befolyása átmentését és érdekei csorbítatlanságát.
Csupán az optimistábbak hittek Putyin kampányígéreteinek, amelyek szerint Oroszországban a törvényeknek mindenkire egyformán kell vonatkozniuk, továbbá annak a legendának, amely szerint az elnökjelölt visszautasította volna az oligarchák támogató felajánlkozását. A kétkedőket azonban kellemes csalódás érte. Putyin a jelek szerint betartja a szavát, sőt, a törvényhozásban július 8-án az ország helyzetéről elmondott beszédében még az eddigieknél is tovább ment. Kijelentette: Oroszország nem tűrheti tovább a gazdasági élet különböző “sötét csoportjait”, amelyek külföldre áramoltatják a pénzt, saját “kétes” biztonsági szolgálatot tartanak fenn, s megakadályozzák a liberális piacgazdaság kialakulását.
Az akció időzítése persze aligha véletlen. Nyár elejére a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a csecsenföldi háborút az orosz haderő minden győzelmi jelentés ellenére sem nyerte meg. Azaz a “terroristaveszély” továbbra is fennáll. Putyinnak tehát új rendteremtési lehetőség után kellett néznie, hogy megőrizze népszerűségét és támogatottságát. Így késedelem nélkül kijátszotta az oligarcha-kártyát, amit, aligha kétséges, eleve erre a pillanatra várva tartott mindeddig talonban.
A kérdés az, vajon a Kreml valóban elszánta-e magát arra, hogy leszámol az elmúlt évek privatizációs folyamatát afféle szabadrablási lehetőségnek tekintő, milliárdos javakat szinte fillérekért megkaparintó, majd az így megszerzett vagyon révén a Kremlt is mozgatni képes politikai befolyást kiépítő oligarchák rendjével. Hiszen a lakosság által gyűlölt pénzemberek elleni fellépés lehet puszta népszerűségnövelő színjáték is, amit csak hihetőbbé tesz, hogy az elnök által a moszkvai hatalomba emelt ex-KGB-s barátok szintén régen fenik a fogukat a rablóbárókra. Sokan például azt feltételezik, hogy Berezovszkij kegyvesztetté válása csupán a show része. Azt hivatott leplezni, hogy a háttérben továbbra is ő tartja a kezében a szálakat. Meglehet, Berezovszkij ezért is mondott le olyan nagyvonalúan a múlt decemberi választásokon a dumában megszerzett mandátumáról, amely ugyan az általa eddig élvezetthez képest valóban elenyésző politikai befolyást jelentett, viszont mentelmi jogot biztosított számára. Ám amennyiben mégsem játszik össze Putyinnal, akkor kockázatos manőverbe kezdett.
Mindezek után Putyin múlt pénteken a Kremlben fogadott 21 pénzmágnást – sem Berezovszkij, sem Guszinszkij nem volt köztük -, és a “fegyvernyugvás” esélyeit kipuhatolni igyekvő üzletembereknek megígérte: a kormányzat nem készül felülbírálni az elmúlt tíz év privatizációs szerződéseit. Ez üzenet a nyugati befektetőknek is, hiszen nyilván fölöttébb riasztó lenne a számukra, ha az Oroszországban úgy-ahogy kialakult tulajdonviszonyok a Kreml beavatkozása nyomán rendeződnének át. Igaz, számos eset bizonyítja, hogy az oligarchák velük szemben sem riadnak vissza semmilyen törvénytelenségtől, dollármilliókra rúgó kárt okozva többször is jégre vitték őket. Ha Putyin rendteremtése egyik-másik rablóbárót mégis elbuktatná, aligha ejtenének érte könnyeket.
