Gazdaság

RÉSZVÉNYPIAC – Méla lesben

Míg Amerikában a hagyományos papírok reneszánsza követte a technológiai piaci sokkot, a hazai befektetők kiváró álláspontra helyezkedtek.

Csekély forgalom és kismértékű árfolyamimozgás jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét a húsvét előtti nagyhéten. Az index végig 9000 pont körül ingadozott, csak pénteken tudott 9170 pont fölé emelkedni, de akkor is alacsony forgalom mellett. Pedig a múlt hét nem volt izgalommentes a nemzetközi tőzsdéknek irányt adó amerikai piacokon. Az előző hét jelentős árfolyamzuhanása után két nap alatt 15 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a technológiai részvények tengerentúli indexe, a Nasdaq. Eleinte úgy látszott, hogy a befektetők figyelme a korábbinál mintegy 30 százalékkal alacsonyabb árszinten ismét a technológiai papírok felé fordult. Ám ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy hétfőn – amely az Egyesült Államokban már munkanap volt – arra a hírre, hogy az amerikai kormány a trösztellenes törvényre hivatkozva támogatja a Microsoft feldarabolását, ismét közel 5 százalékos esést regisztráltak ebben a szekcióban. Ezek az árfolyammozgások, amelyek az amerikai piacon és különösen a technológiai szektorban is szokatlanul erősnek számítanak, Magyarországon tartózkodó, kiváró magatartást váltottak ki a befektetőkből. A hétfői szünnap után a keddi nyitáskor a pesti börze “technológiai” papírjai is gyengültek valamelyest a pénteki záróárakhoz képest, de az itthoni befektetők még nem fordultak olyan erőteljesen a klasszikus pénzügyi mutatókkal leírható hagyományos szektorok felé.

Az elmúlt héten elsőként a BorsodChem publikálta az idei január-márciusi adatokat tartalmazó gyorsjelentését, s abban az optimista elemzők várakozásait is meghaladó eredményekről számolt be. Igaz, ez a hír a részvény árfolyamára nem gyakorolt különösebb hatást. Miként a Danubius által bejelentett – sokak által már régóta várt – újabb csehországi (marienbadi) szállodavásárlás sem hajtotta fel a szállodacég részvényeinek árfolyamát. A múlt hét nyertese a ma már igencsak spekulatívnak számító részvény, a Primagáz volt, 30 százalékot meghaladó árfolyam-emelkedéssel, s a sorban a Fotex következett 20 százalék fölötti erősödéssel. Az egy héttel korábbi jelentős veszteségéből néhány százalékot ledolgozva emelkedett a Richter árfolyama is, miközben a másik nagy gyógyszergyár, az Egis papírja több mint 13 százalékot veszített. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik