Számos ország irigykedik a Szilícium-völgyre, a világ számítástechnikai, szoftver- és internetes iparának központjára. Saját high-tech iparágaik bátorításához ezért többen a támogatások bevezetése mellett döntöttek. Ám a Szilícium-völgy sokéves tanulmányozása során jómagam arra a meggyőződésre jutottam, hogy e dinamikus ipari központok mindenekelőtt rugalmas gazdasági környezetet, s kevésbé kormányzati iparpolitikát igényelnek.
A Szilícium-völgy az ötvenes években Frederick Terman, a Stanford Engineering School akkori, igencsak előrelátó dékánjának tervéből nőtt ki: a dékán az egyetem egyik parlagon heverő földterületén ipari parkot létesített. Több cég telepedett meg ott, ennek ellenére a helyre még a hatvanas évek elején is az álmos, érdektelen jelzők illettek.
A régió a hetvenes években az Apple Computer és más cégek személyiszámítógép-fejlesztései révén lendült fel, és azóta az internet elterjedése, valamint a szoftverek iránti óriási kereslet nyomán robbanásszerű növekedésen esett át. A Szilícium-völgy ma több mint egymillió embernek ad munkát, akiknek mintegy 40 százaléka felsőfokú végzettségű (az amerikai fokozat szerint: BA – a szerk.), és több mint egyharmada külföldi. A jó állásokon kívül az a lehetőség csábította oda őket, hogy a high-tech ipar fejlesztéseihez már korai stádiumban hozzáférhetnek.
A völgyben – noha dugig van korábban megalakult vállalkozásokkal, mint amilyen az Intel és a Cisco Systems – ma is tömegével kezdik meg működésüket az új cégek. Kockázati tőkebefektetők csak 1999-ben több mint 6 milliárd dollárt invesztáltak oda, és ugyanezen évben 77, főleg az internethez kötődő cég hajtott végre nyilvános részvénykibocsátást (IPO).
AGYAK KÖRFORGÁSA. Bármi is indította útjára a Szilícium-völgy fejlődését, a régió erősödésével a minőségi munkaerőt és kockázati tőkét odavonzó előnyei még meg is sokszorozódtak. Mára hatalmas “készlet” lelhető fel mérnökökből, tudósokból és szoftverszakértőkből – az új és a régi cégeknél egyaránt. Ma is tehetséges emberek tódulnak a térségbe, és nem csupán a csábító részvényopciók és a jókora fizetés ígérete hajtja őket, hanem az a tudat is, hogy amennyiben munkaadójuk csődbe megy, könnyen találnak másik jó állást. Így, miközben az állásváltoztatások mindennaposak, a munkanélküliségi ráta rendkívül alacsony.
A Szilícium-völgyben az innovációk – éppen a munkahelyüket sűrűn változtató alkalmazottak révén – gyorsan terjednek. Ahogy Alfred Marshall, a jeles brit közgazdász a XIX. század végén felismerte: az egymáshoz kapcsolódó iparágak egymáshoz közel telepedett cégei esetében “a kereskedelem mestersége magától értetődővé válik”, mindez megnehezíti a titoktartást, a cégek hamar hozzáférhetnek a szomszédok fejlesztéseihez.
ÚTAKADÁLYOK. A völgyben tapasztalható munkaerő-rugalmasság azt jelzi: a high-tech körzeteiket erősíteni kívánó államoknak ahelyett, hogy jelentős végkielégítéseket helyeznének kilátásba és a munkaidő korlátozását foglalnák törvénybe, enyhíteniük kellene a munkaerő-alkalmazás és leépítés feltételein. A cégeket inkább ösztönzi több alkalmazott felvételére, ha kereslet-visszaesés idején túlzott megkötések nélkül csökkenthetik a létszámot.
Az Egyesült Államokban viszonylag kevés akadály tornyosul az új cégek alapítása, a magántőke bevonása és a nyilvános kibocsátás előtt. A zsebből fedezendő induló költségek lefaragását szolgálja például a kulcspozíciókban alkalmazandó munkatársaknak megajánlható részvényopciók intézménye. S noha az új cégek alapítását és finanszírozását gátló bürokrácia lebontásába már számos ország belefogott, a vállalkozói tevékenység elismeréséig és bátorításáig ezen államok számára még hosszú az út.
Egészen más ugyanis az induló vállalkozások előtt álló mesterséges akadályok amerikai típusú visszabontása, mint azok az átfogó szubvenciós programok, amelyekbe Németország és néhány más állam fogott bele a közelmúltban, hogy dinamizálják gazdaságukat. E támogatások ugyanis nem a piaci igényeknek megfelelő, hanem a bürokratáknak tetsző “biztonságos” cégalapításokat mozdítanak elő. A Szilícium-völgyben tapasztalt nagy erejű spontán fejlődést nem lehet bürokratikus “melegházi” támogatások révén újratermelni.
A Szilícium-völgy gyarapodásához a kormányzat kevéssel járult hozzá. Valójában minden nagyobb segítségnyújtási kísérlet inkább csak ártott a térségnek. A Japánból importált félvezetőkre dömpingellenes korlátozásokat bevezető 1986-os amerikai-japán megállapodás például lassította, hogy a régió a szoftverek és más, nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező termékek és szolgáltatások irányába váltson. Az pedig kevéssé valószínű, hogy más országok high-tech iparpolitikái az amerikainál bölcsebbre sikerülnek.
Hogy a dinamikus ipari körzetek hol telepednek meg, az részben a véletlen műve, részben szerencse kérdése. De a Szilícium-völgy története azt mutatja, hogy a vezető egyetemek közelsége, a rugalmas munkaerő- és tőkepiacok, valamint a vállalkozások működésének hatósági szabályozása terén mutatott önmérséklet mind-mind ebben az irányban hatnak.
