Gazdaság

BMW-TERVEK – Irány Magyarország?

BMW-TERVEK -  Irány Magyarország?

Jó esély van arra, hogy a német BMW autógyár néhány éven belül Magyarországon kezdje meg új kisautó-szériájának gyártását. A hírt először a Wirtschaftswoche szellőztette meg. A gazdasági lap emlékeztetett rá: a magyar kormány már 1998-ban jelentős adókedvezményeket helyezett kilátásba, amikor fölmerült a lehetőség, hogy a bajor cég ide helyezi át az akkor még a tulajdonában lévő brit Rover longbridge-i gyárának termelését.

A múlt hét végén Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kormánydelegáció járt Bajorországban, és a megbeszéléseken a BMW-beruházás is szóba került. A küldöttségben részt vevő Matolcsy György gazdasági miniszter tárgyalt többek közt Horst Teltschikkel, a BMW igazgatótanácsának tagjával, majd elmondta, hogy a vállalat legkésőbb két év múlva hozza meg döntését az új kisautó gyártásának leendő helyszínéről. Bajorországon belül Schweinfurt és Fürth pályázik a beruházásra, a BMW képviselői azonban már megtekintettek három lehetséges itteni helyszínt is: Ajkát, Oroszlányt és Tatabányát. A magyar kormány fölvetette még Szolnokot és Kecskemétet is, és Matolcsy tudatta bajor tárgyalópartnereivel, hogy amennyiben a két alföldi város egyikére esnék a választás, akkor Budapest jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre, többek között az úthálózat javítása terén. A kormány egyébként fenntartja korábbi ígéretét, amellyel a gyártóberuházás támogatásaképpen adókedvezményt, egy magyarországi kutató- és fejlesztőbázis létrehozásának esetére pedig további kedvezményeket kínált a BMW-nek. Matolcsy szerint az új autógyár 500-1500 embernek adhatna munkát. A Wirtschaftswoche úgy értesült, hogy az üzemben 2004-ben indulna be a termelés, s kapacitása akár az évi 200 ezer darab járművet is elérheti. A BMW-nél várhatóan ez év őszén alakul ki az a szűkebb lista, amelyből leghamarabb 2001 tavaszán választják ki az R-30 fantázianevű kisautó gyártási helyszínét. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik