Csaknem szüntelen aggodalmak kísérték az elimúlt évi államháztartási folyamatokat. A hazai és külföldi elemzők többsége év közben a költségvetési előirányzatnál sokkal nagyobb államháztartási hiányt jelzett előre, s megelőzendő a makrogazdasági egyensúly felborulását, évközi költségvetés-politikai korrekciót szorgalmazott. Magam erről azt gondoltam, hogy amennyiben a gazdasági aktivitás számottevően lanyhul (amint az az első félévben történt), akkor természetes, hogy az államháztartási egyenleg is romlik. A figyelem előterében álló államháztartási mutatóknál kifejezőbb indikátorok (például a vagyonértékesítés, nettó kamatfizetés és MNB-transzferek nélküli egyenleg) évközi alakulása alapján viszont úgy láttam, hogy az elmúlt évi fiskális politika mindvégig igen szigorú volt. Főként ennek hivatalos “kommunikálását” hiányoltam – annak érthető, tényekkel is alátámasztott közlését, hogy a hazai fiskális politika tavaly egyáltalán nem volt expanzív.
ÁTPOLITIZÁLT MAGYARÁZATOK. A fiskális politika folyamatos évközi szigorának és az utolsó negyedév erős gazdasági fellendülésének fényében érthető, hogy az államháztartás az előirányzottnál valamivel kisebb, a GDP-hez viszonyított 3,9 százalékos hiánnyal zárt. Sokan azonban azzal magyarázzák a vártnál kisebb deficitet, hogy a kormányzat – anélkül, hogy bevallotta volna – megvalósította a javasolt fiskális kiigazítást, továbbá “kreatív módon” könyvelt el némely bevételeket. E kérdéskör persze erősen átpolitizálttá vált, amit azért sajnálok, mert az említett magyarázat érdekes szakmai kérdéseket vet fel. Voltaképpen mit jelent a “fiskális kiigazítás”? Miben áll a “kreatív könyvelés”? S a legfontosabb: ezek a tételek vajon összeadhatók-e?
Fiskális kiigazításról akkor érdemes beszélni, ha megváltozik a költségvetési politika iránya. Ez történt például az öt éve bevezetett, igazságtalanul (mert politikai okokból) kárhoztatott Bokros-csomag keretében. Tény, hogy tavaly is voltak változtatások: a legfontosabb az év elején, a tartalékokat befagyasztották, az év egészében pedig a felhalmozási kiadások mintegy 45 milliárd forinttal maradtak el az előirányzattól. Az előirányzatok és a tényszámok számos további ponton is különböztek egymástól. De vajon az eltérések értelmezhetők-e fiskális kiigazításként?
Ebben főként azért kételkedem, mert a gazdaságot az első félévben olyan sokkok érték – árvizek, belvizek és a déli határainkhoz közeli krízisek -, amelyek autonóm módon (nem pedig a követett fiskális politika folytán) növelték az állami deficitet. A kiadások csökkentésére az év további részében megtett lépések főként ezeknek a kompenzálására irányultak. Ahhoz, hogy a hasonló, de az egymástól eltérő dolgokat ne keverjük össze, célszerű eltérő nevet is adni nekik. A költségvetési kiigazítást érdemes megkülönböztetni a költségvetési átcsoportosítástól – az elmúlt évi fiskális politikát leginkább az utóbbi jellemezte.
Ami a “kreatív könyvelést” illeti, ez abban áll, hogy bizonyos tételek, amelyek állami bevételként és a deficit finanszírozásaként egyaránt értelmezhetők, az előbbi módon kerülnek számbavételre, s így csökkentik a hivatalosan kimutatott államháztartási hiányt. (A “kreatív könyvelés” nem hazai eredetű: az EMU egyes vezető tagországai – elsősorban Franciaország és Németország – 1998 végén ezzel tudták államháztartási hiányaikat a maastrichti kritériumok megkívánta 3 százalékra csökkenteni.) Nálunk elsősorban arról van szó, hogy a tb vagyonértékesítésből származó bevételét (ez a tavalyi GDP 0,6 százaléka) privatizációs bevételként kellene elkönyvelni. Vannak más vitatott tételek is (így a koncessziós díjbevételek és az ÁPV Rt. átutalásai), amelyeknek ide vagy oda könyvelésével megváltozhat az államháztartás hivatalos hiánya. Ezzel szemben a közgazdaságilag jól értelmezhető egyenleg kimutatásához a nyugdíjreform miatti kiadási többletet (a GDP 0,5 százalékát) – amely nem generál belföldi keresletet – éppúgy le kellene vonni a hivatalos deficitből, mint a kamatfizetéseknek az államadósság inflációs erózióját ellensúlyozó részét. Az utóbbi korrekciókkal a tavalyi államháztartási egyenleg minimálisra csökkenne, ami a legtöbb EU-tagországról nem mondható el.
KLASSZIKUS SZEREP. De akár korrekcióként, akár átcsoportosításként értelmezzük a tavalyi költségvetésben végrehajtott változtatásokat, a kiadások csökkentésének és a kreatív könyvelésnek a hatásai nem adhatók össze. A kreatív könyvelés ugyanis nem jár makrogazdasági hatásokkal, csak a kimutatott hiányt változtatja meg. Az elmúlt évi költségvetési politikát már csak ezért sem alkothatta a kreatív könyvelés és az évközi lefaragások összevont hatása. E politikát inkább az jellemezte, hogy engedte: az államháztartási egyenleg betöltse klasszikus anticiklikus szerepét. Az év elején (a gazdasági növekedés lassulásának időszakában) nőtt az állami deficit és keresletet generált, az év második felében pedig, amikor a gazdasági növekedés felgyorsult, jelentősen emelkedett az elsődleges többlet, a fiskális pozíció javulása pedig tompította a fellendülés erejét. Ez így természetes, s az idén okkal számíthatunk e tendencia folytatódására. –
