nevezi a szakirodalom azt a folyamatot, amikor a régi struktúrák egységekre bomlanak, és – új módon összekapcsolódva – az addigitól eltérő rendszerelemek jönnek létre.
Valami hasonló folyamat kezdetére gondolhattunk akkor, amikor a Fidesz-MPP vezette kormánykoalíció a megválasztása utáni hetekben hozzálátott néhány korrupció-gyanús tűzfészek átalakításához, illetve felszámolásához. A rombolás úgy-ahogy sikerült is, az építkezés folyamata azonban a jelek szerint várat magára. A kormányzó koalíció (gazdaság)politikájának egyik legszembeötlőbb vonása, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megritkult, sőt csaknem megszűnt a munkaadókkal, munkavállalókkal és civil szervezetekkel folytatott párbeszéd.
A Széchenyi-program ez alól üdítő kivételt jelenthet: a kormány ezúttal szükségesnek tartotta, hogy kikérje a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének véleményét. Széles Gábornak, a szervezet elnökének azonban ez nem elég: mint a minap kijelentette, ők már 2002-ben 30-40 képviselőt juttatnának a parlamentbe. Érvelése szerint az “MGYOSZ-honatyák” csak “gazdasági-szakmai” alapon politizálnának, nem befolyásolná őket, hogy melyik párt padsoraiban ülnek.
A Széles-féle javaslat nehezen egyeztethető össze a többpárti demokrácia játékszabályaival. Az egykamarás törvényhozásban ugyanis általában “csak” pártpolitikusok (esetleg függetlenek) politizálnak. A politikusoknak nem csak egy szféra (gazdaság), és pláne nem csak egy tömörülés (MGYOSZ) szempontjait kell képviselniük. A civil szféra érdekeinek megjelenítéséhez alkotmánymódosításra, második kamarára lenne szükség, amely – ezt mutatja néhány nyugat-európai példa – nem hozná, csak jóváhagyná a törvényeket.
Van azonban egyszerűbb út is. Az európai uniós munkáltatói és szakmai szövetségek például rendszeres és kiérlelt javaslatokkal bombázzák a döntéshozókat. Az utóbbiak pedig – már csak jól felfogott érdekből – sokszor figyelembe is veszik azokat. A szereplők persze ott sem szemérmesek: az érdekérvényesítés nem csak formális, de informális szinten is zajlik.
Itthon messze kerültünk a reális alapokon nyugvó konstruktív dialógustól – de még a kreatív rombolástól is. –
