hasonlít egyre inkább a Budapesti Értéktőzsde: jobbára csak távozó cégekről hallani, új bevezetésekről alig. Hamarosan kivezetik a Cofinec, a BÁV, a Mizo, a Dunaholding és az Éptek részvényeit; a CUG letéti igazolásaival ez már meg is történt, s minden bizonnyal ez a sors vár a Kékkúti papírjaira is. A mérleg másik serpenyőjében egyedül az eddig csak külföldi tőzsdén forgó Graphisoft említhető.
Az, hogy sok kevésbé likvid részvény esetében a tulajdonosok nem látnak fantáziát a tőzsdei jelenlétben, teljesen érthető. Nagy változásról ilyenkor különben sincs szó, hiszen ezek a papírok eddig sem zavartak sok vizet. Ami nagyobb gondot okoz: nincsenek újak. Persze ez részben természetes is, korábban ugyanis főként a privatizációkhoz kapcsolódóan nőtt a bevezetett cégek száma, márpedig a magánosítás igencsak a végéhez közeledik.
Igaz, egy-két adu azért még lenne a vagyonkezelő holding kezében, ám egyelőre úgy tűnik, ott sem ambicionálják a tőzsdei bevezetést (lásd a Hungaropharma vagy a Magyar Villamos Művek esetét). A magánszféra pedig jól láthatóan továbbra is idegenkedik a börzétől. Ezt az ismeretlentől való félelem mellett sok esetben az magyarázza, hogy a cégek tulajdonosai nem akarják vállalni a zárt társaságokhoz képest “kemény” adatszolgáltatási kötelezettségeket (részben a konkurensektől, részben pedig az adóhivataltól való félelem miatt). Emellett a méreteket tekintve is elég kevesen tartanak ott, hogy megérje számukra ezt az utat választani. Ami igazán figyelemreméltó: még a dinamikusan fejlődő high-tech és internetes cégek sem gondolkoznak a tőzsdében; jól láthatóan legfeljebb a kockázati tőkebevonásban érdekeltek, illetve sokan gyorsan, jó áron el akarják adni cégüket egy szakmai befektetőnek. Hogy ez történhetne másként, azt egyebek mellett a lengyel példa is mutatja, ahol jóval több a magáncég s internetes szereplők is vannak.
Persze a tőzsde vezetésének is lenne tennivalója ahhoz, hogy az intézmény vonzó legyen a cégek számára. Nemcsak a börze működésével és a bevezetés előnyeivel kellene például megismertetni a közepes cégeket, hanem akár még kedvezményes jutalékokkal is csalogatni azokat. E téren azonban egyelőre még részeredményeket sem sikerült elérni, ami azért is meglepő, mert a mai tőzsdevezetés egyébként sokkal eredményesebb marketingmunkát végez, mint az előző garnitúra. Szintén fájó pont lehet, hogy a Cofinec és a CUG kivezetése után külföldi részvény nélkül marad a parkett, pedig legalább tesztelni kellene, hogy igénylik-e a hazai befektetők a közép- és kelet-európai papírokat.
Gyors változásra semmiképpen sem lehet számítani, de egy-két sikersztori talán meghozza a többiek kedvét is. Hogy lesz néhány új fecske, abban azért is lehet reménykedni, mert a hazai intézményi befektetők megerősödése többek között azt is jelenti majd: egyre inkább igény lesz a kis vagy közepes méretű kibocsátásokra (hiába, a befektetési kényszer nagy úr). –
