Az állami támogatások ellenőrzése – jóllehet a jogi tilalmak már az ötvenes évek közepétől éltek – nem volt mindig kiemelten kezelt téma. Egészen 1969-ig kellett várni az első közös rendeletekre a közlekedés terén, a hetvenes évek első felében pedig a regionális és textilipari támogatások problémája került előtérbe. A nyolcvanas években a reagani és thatcheri kormányzatok gazdaságfilozófiája alapjaiban kérdőjelezte meg az állam gazdasági szerepvállalásának szükségességét. Brüsszel aztán a kilencvenes évek elejétől olyan jogosítványokat kapott, amelyekkel egyre aktívabban léphetett fel a tagállamokkal szemben. A belső piac kiteljesítése nagyobb versenynyomást jelentett, s mivel a hagyományos, nemzeti piacot védő eszközökkel a tagállamok már nem rendelkeztek, nagyobb szerep jutott a rejtett kereskedelemkorlátozó technikáknak. A támogatáskontrollnak a következő nagy lökést a maastrichti szerződésben előirányzott gazdasági és monetáris unió adta: ez egyrészt tovább növelte a közös piaci versenyt, másrészt – az árfolyam- és a gazdaságpolitika koordinálása révén – újabb piacvédő eszközöktől fosztotta meg a tagállamokat. A bizottság állami támogatáspolitikája a hetvenes évektől fokozatosan szélesedett: mára több tucatnyi jogszabály fémjelzi ez irányú tevékenységét, az ide kapcsolódó bírói ítéletek száma pedig meghaladja a kétszázat. –
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
